Ég Bolt (2)

- Tessék, miben segíthetek? - fordult hozzám az ősz tulajdonos.
- Hát nem tudom,... még nem jártam ilyen helyen. Mijük van?
- Új vevő! - rikkantotta - Gábriel, kérlek segíts eligazodni az új vevőnek! - mondta a szőke fürtös, középkorúnak tűnő úrnak, akire az előbb köszöntem rá miközben beléptem a helységbe. Az idős tulaj mosolygott, illedelmesen biccentett, majd arrébb vonult. Láthatólag nem volt egy szabad perce sem.
- Üdvözlöm, Gábriel vagyok, a tulajdonos jobb keze - elmosolyodott - és egyébként a kapuőr is. Miben állhatok a szolgálatára?
- Hát, igazából... nem tudom, épp az imént említettem, hogy még nem jártam hasonló helyen.
- Csak kérdezzen bátran! - mondta és angyalian elmosolyodott ismét.
- Hát, mit is lehet itt kapni tulajdonképpen?
- Ó, nagyon sok mindent. Mindent, amire az embereknek szüksége van és általában boldoggá teszi őket. - mondta és közben kedvesen mosolygott. Ez a mosoly mindvégig ott ült a szája szegletében. Természetes volt, egy cseppet sem mesterkélt.
- Tudna nekem, zavarodott nézegetőnek javasolni valamit anélkül, hogy megmondanám mit is szeretnék? Igazából nem tudom mit szeretnék... tudom fura kérés.
- Á, dehogy is. Nem Ön az első, aki ezt kéri. Ha megengedi... - mondta majd alaposan végignézett tetőtől talpig, még gyengéden meg is forgatott. Ezután behunyta a szemét és így maradt egy ideig. Mintha most a kisugárzásomat vizsgálná lelki szemeivel. Végül felpattanó szemhéjai elárulták, hogy megtalálta a nekem megfelelő dolgot.
- Legyen türelemmel, mindjárt visszajövök! - természetesen ismét mosolygott, mielőtt sebtiben sarkon fordult és elviharzott. Nem tudom merre tűnt el és igazából azt sem, hogy mennyi idő telt el míg visszaért, annyira lefoglalt a szép látvány, illetve a kedves kiszolgálók és a kedélyesen nézelődő és vásárló emberek nyüzsgése.
Hirtelen ott termett mellettem és a kezembe nyomott egy szépen becsomagolt dobozt rám nézett és azt mondta:
- Ez nem csak Önnek, de a szeretteinek is tetszeni fog! Biztos vagyok benne.
- És mennyibe kerül?
- Önnek, mint első alkalommal vásárlónak ingyen adjuk!
- De, hát... - akartam mondani valamit, de a nézése meggyőzött, hogy komolyan gondolja és hogy ez itt tényleg szokás - Köszönöm szépen! - mondtam, majd elbúcsúztam és elindultam hazafele.
Furcsa boldogság töltött el, és még megmagyarázhatatlanabb volt az ajándék. Mintha felhőpamacsokba bugyolálták volna és az égszínkéktől a naplemente vöröséig minden színben pompázott, de mégsem volt rikító, sőt kifejezetten mennyei összhatást sugárzott. Bár hihetetlen volt, de a tartalma pedig folytonosan lüktetett, viszont a súlyát alig lehetett érezni.
Amíg hazagyalogoltam, mind azon gondolkoztam, hogy honnan ismerős nekem ez a Gábriel? Nem ismerek ilyen embert... biztos csak a megnyerő mosolya tréfált meg.
Ide még visszatérek, HA ADDIG ÉLEK IS!

(to the hedgehog)