2011-02-22

Marokkó napról-napra


Minta - Fez
Fez - logó

Marokkói úti beszámoló napokra bontva.
Február 10-16, reggeltől estig

KÉK! Ez Fes (Fez) színe.

Megérkeztem Fes-be 10-én délelőtt és azonnal indult az élményvadászat. A reptér kicsit messze van a várostól, de egy kedves bretagne-i francia lány segítségével gyorsan megtaláltuk a megfelelő buszt.
Mindjárt a reptéren váltottam eurót dirhamra, mert nem akartam a seftesekkel üzletelni és a könyvem szerint is jobb áron dolgoznak. A lánynak unokatesója lakik ott és így nem is mertem megkérni, hogy legyen kalauzom.
Az egész úton az egyik fő cél az volt, hogy megfelelő társaságba keveredjek, mert anMecset és hívőknak ellenére, hogy ketten terveztük az utat, az argentin barátomnak sajnos közbejött egy sürgős munka, így egyedül mentem. Sem lemondani, sem átrakni nem tudtam sem a szállást, sem a repülőjegyeket. Az első két napra 50-50 eurós szállást foglaltam a neten, így összességében 150 eurót dobtam volna ki az ablakon. Szerencsére nem vagyok félős, így bevállaltam, hogy olykor egyedül leszek, olykor meg hozzácsapódok egy-egy társasághoz, mint az többnyire sikerült is, de erről majd később.
Megérkeztem a Fes-i vasútállomásra busszal és mindjárt lerohantak a taxisofőrök. Hehe, belőlem nem gazdagodtok meg - gondoltam és elővettem a térképet. Google Maps-ről kinyomtatva, rajta a szálloda megjelölve. Kb. 1 km. Nos ezzel csak annyi gond volt, hogy a szálloda valójában nem ott volt, ahol a GM jelöli, hanem 2 km-rel délebbre. Azért kérdezősködve megtaláltam. Szigorúan csak a boltosokat kérdeztem, mert azok nem hagyhatják el a helyüket és így nem ajánlják fel útmutatásukat... 1-2 eurónyi dirhamért cserébe, természetesen. Mert kedves nép a marokkói, csak szegény és így a turizmusból élnek meg és még a legegyszerűbb járókelő is idegenvezetővé (hú de hosszú szó! Ezentúl guide-ot írok) változik egy pillanat alatt, némi bagó reményében.
Szálloda megvan, szuper kinézet, csakhogy 10 percre van taxival a medinától (középkori, sikátoros belváros)! Hát ez bizony gyalog sok. Gondoltam, akkor már legyen a lúd kövér és kértem egy vezetőt. Mégis csak egy helyi gyorsabban és biztonságosabban elkalauzol a medina útvesztőiben, ráadásul, a helyiek látják, hogy vezetővel vagyok, akkor kevésbé zavarnak. Így is lett. De ennek az első napi tanulásnak keményen megkérték az árát. 25 euró a guidenak, 20 eurót egy sálért (ugyanilyen 6 euró Párizsban) 20 eurót taxizásra... ezen a napon kiszívták a véremet is. Hiába próbáltam alkudozni, mert ezek az árak pofátlanok voltak, de ekkor még nem voltam eléggé belemelegedve, ráadásul egy hivatalos guide-től nem vártam, hogy át akar verni. A nap végén (4-5 óra) még ő volt ideges, hogy én csak bemegyek a boltokba, de nem veszek semmit. Ez az úr egy fehérgalléros rabló... és a végén még arra kért, hogy adjam tovább a névjegyét. 115 euró (szállással). A maradék öt napon költöttem ennyit úgy, hogy sajnos a második nap is 50 eurós szállásom volt.
Nézzük a jó oldalát, kissé gyors volt a menet, de elég alaposan magyarázott és sok miKilátás a Nejjarine múzeum tetejérőlndent megmutatott. Az első nap sokkját csökkentette azzal, amit már írtam: a sikátorokban nem akart senki rám erőltetni semmit. Jól beszélt angolul és a kérdéseimre is igyekezett megfelelni. Azért a végén direkt felbosszantottam, megkérdeztem, hogy szerinte mi az, ami fejlesztendő/javítandó a városban. Hát nem válaszolt, csak félrebeszélt. :)
Az UNICEF és az Arab Liga támogatja a várost, mert a medina jelentős része az összeomlás határán áll. Az UNICEF ráadásul a védendő kulturális örökség listájára (World Heritage) is felvette rég. A legjobb a városban, azon az élményen kívül, hogy 1 perc alatt el lehet tévedni, az az, hogy ez az egyetlen medina Marokkóban, ami ilyen kiterjedt és hegyre települve a tetejéről az egész belátható. (Mondta a guide, azóta azonban tudom, hogy nem az egyetlen). Ez a világ egyik legnagyobb autómentes területű városa (a sikátorok miatt). Jobb is ez így, mert a közlekedési moráljuk elég bizarr. Ugyanakkor balesetet egyet sem láttam, pedig minden út zsúfolt a nap szinte minden időszakában.

Amit ezen a napon láttam: a királyi palota (alkotmányos királyság), aminek csak az egyik oldalát szabad fotózni, a másikat nem, hogy miért azt nem tudom. A királyi palota az egyetlen olyan terület, ahova még a muszlimok sem mehetnek be, csak a király és meghívott vendégei. A mecsetek még azok az épületek, amik nyitott kapukkal várnak, de nem a hitetlenekre! Fes a régi főváros, ma a franciák által felfejlesztett Rabat a politikai és Casablanca a gazdasági/kereskedelmi központ.
Láttam a királyi palota melletti zsidó negyed és muszlim negyed különbségét. A muszlim nőket más nem láthatja az urukon kívül és ez az alapja, hogy míg az utca egyik oldalán az arab zárt épületekkel szemben balkonos épületek sora 'pompázik'. Már ezek is lelakottak, mert ide nem hívő muszlimok költöztek az elüldözött és még ma is inkább kiköltözőben lévő zsidók helyére. Állítólag 70 000 zsidó települt ki Izrael megalapításakor, és ha jól értettem, akkor a legnagyobb kolóniát adták.
Palota és kosz. Valamikor a nap közepén jöttem rá, hogy láttam már valahol ilyet: Romániában, 20 évvel ezelőtt, az elhagyatott városokban. Ez biztos van akit sért, de tudok példát mondani és szerencsére azóta megváltoztak a dolgok. Grandiózus épület, piszokba rántó valóság közepén. Meg kell szokni és akkor már csak a szépség marad. Ez utóbbit igyekszem a fotókkal is visszaadni.Bőr szárítás

Aztán irány a Burj Nord (Burzs Nor', Északi bástya), ami a teljes városra ad rálátást, még az új városrész is látszik. Maga az óváros egy tipikus középkori mediterrán hangulatú város, szűk sikátorokkal védekeznek a forróság ellen. A sikátorokban butikok sora mindkét oldalon, melyek tulajdonosa, vagy az előadó olykor olykor kint áll az üzlet előtt. Az utcán járó emberek kerülgetik a megpakolt szamarakat, öszvéreket és a kis kézikocsikat, amik a városon belüli szállítást teszik lehetővé. Ha ló nincs, jó a szamárlepény is, de érdemesebb kikerülni. :)
Kerámikusok, akik a zsilizs-t gyártják, ami kb. olyan, mint a Zsolnay porcelán, Bőr szárításde mégsem. Kobaltot használnak a kék színhez és egyben ez a város színe is. A kerámiákon kívül még a város nevezetessége a fez nevű piros kalap fekete bojttal. Egy maréknyi naiv díszítésű kerámia plakettért 10 eurót kértek. Nem adtam, bár tetszett.
Szintén híres a város a kézműves műhelyeiről: takácsok, fa- és rézművesek, kerámikusok, termékei adják a város egyedi szín- és hangulatvilágát. Itt Fesben például színezik a bőröket, így sáfrányt használnak a sárga színhez, karmazsint a vöröshöz, indigót a kékhez... azaz mind-mind természetes anyagokat. A bőr preparálási módszere is csak természetes anyagokon alapul:
1) citromlében áztatás (gyapjúval együtt)A cserző/festő medencék
2) szőrtelenítés (a gyapjú tönkremegy a citromlétől, így az max. tömőanyagként szolgál párnákban. Mondjuk nem értem miért nem nyírják meg a birkát előbb, majd nyúzzák meg??? dupla haszon lenne)
3) galambszar-lében áztatás az ammóniás kezeléshez
4) átmosás és lisztben/fareszelékben tartás a szarszag eltávolítása miatt
5) cserzés (tanninnal)
6) színezés (nedves)
7) szárítás
Összesen 1 hónapba telik, míg a nyúzott bőrből kész termék lesz, hogy aztán a szűcsök és vargák vegyék kezükbe és újabb hetek múltával bőr kistáska, cipő, kabát, utazótáska, vagy éppen bőr puff (50 euróért már nagyon szépet lehet kapni, de ilyet se hoztam) készüljön belőle.
Az idegenlégiós filmekben láttam olyan tevebőr utazótáskát, mint itt: hengeres és merev, de tartósnak tűnő.
Itt próbáltam fel kétféle jeballát (dzseballa), ami mind férfi, mind női ruhakellRálátás a bőrművesek telephelyéreék, amolyan felöltő, alsó viselet (ing, nadrág) fölé. Természetesen a női változat színes és más szabású, a férfi, pedig általában fehér-vajsárga, de én pl. egy pamutos, kapucnis feketét próbáltam ki. A térdem alá ért. 70 euróról 50-ig levitte az árat a tulaj, de én nem vettem meg. Ekkor már elég szarul éreztem magam a szituációkban, mert a kereskedők a mellettem lévő guide miatt azt hitték, hogy gazdag vagyok. Jól megfizettem a tanulópénzt. Nem is állt szándékomban többet guide-ot kérni. :)
A szabó és takács boltjában is csodálatos színkavalkád fogadott és ott a helyszínen láttam, hogy hogyan szőnek (szövőszéken) egy abroszt, de ez engem nem nyűgözött le, mert ilyet én is csináltam kiskoromban a nagyi szövőszékén... ha nem is hasonló minőségben. Gyapjú, pamut és (agavé!) selyem adja itt a textíliák alapanyagát. Itt került a fejemre a kék sál, amiből gyorsan turbánt csinált az egyik eladó (kék, tuaregek színe). Itt már nem tudtam elkerülni, hogy vásároljak, mert a guide kezdett egyre idegesebb lenni, hogy nem veszek semmit. Nem mondta, de láttam rajta. Alkudni próbáltam, de megint a jelenléte miatt 4-szeres párizsi árat kértek a sálért, amit kinéztem ÉS nem engedtek alkudni. Fix ár... mondja. Anyád! - gondoltam.
Nem mondok mást, csak ennyit: valaki majd nagyon boldog kell legyen, mert ha nem látom az örömet az arcán, akkor visszaveszem! :) 10 euróért eladom egyébként! :DNejjarine múzeum

Nejjarine Museum of Wooden Arts & Crafts, magyarul a Nejjarine múzeum, ami a fát megmunkáló kézművesek remekeit mutatja be. Maga az épület az egyik legszebb épület volt, amit az egész utam során láttam. Hangszerek, székek, ablak spaletták, bútorok, kézi szállítóeszközök a gazdag emberek kedveseinek (szerintem gyerekméretben) és maguk a megmunkáláshoz szükséges eszközök részei a kiállításnak. Nekem nagyon nagyon tetszett. Különösen a kerengők fa korlátja, mely szintén egy remekmű!

Sötétedés után visszaértem a darba és vacsoráztam egyet (baguette+sonka), majd elmentem körülnézni a környéken, hisz még csak 7 óra volt. Az elején fel-alá mászkáltam, mert ugye az utcaneveket nem tudtam elolvasni, de nagyjából sikerült belőnöm lassan, hogy hol vagyok és helyismeretre szert téve elmerészkedtem messzebb is. Mondjuk erősen kellett koncentráljak, hogy ha valami fel is keltette az érdeklődésemet, akkor se felejtsem el honnan jöttem. :) Mostanában könnyen elfelejtek dolgokat. Így sétáltam egyet a II Hassan Boulvardon, amin 2 szökőkút is van és az egyik tetején egy gömb forog, első körben érthetetlen módon. Ez a része a városnak egész európaian nézett ki, ami itt Afrikában furcsa, de engem megnyugtatott.
A hotelbe visszatérve azt tapasztaltam, hogy kissé lehűlt a idő (10 fok kint, 16 fok bent). Nem találtam vastag takarót, meg a légkondi sem akart működni, de gondoltam kibírom. Hajnali 2-kor mentem le a recepcióra, hogy ugyan kapcsolják már be a fűtést, mert fázom. Ekkor kb. 12-13 fok lehetett a szobában. Innentől kezdve már nem volt gond reggelig. Fes egy kicsit hűvösebb, mert a Rif és az Atlasz hegység között fekszik, így éghajlatát a domborzat határozza meg.
Kettős érzelmeket szült ez a nap, de tudtam, hogy ha sikerül néhány dolgot megszoknom, akkor nagyon érdekes utazás vár rám.
folyt. köv.