Arrivederci, hasta la vista, bye, auf viedersehen, viszlát!
Itthagyott. Bea is. :(
Persze lehet úgy is fogalmazni, hogy én jöttem túl későn. 3 év késéssel.
Szomorú vagyok egy kicsit, mert jól elbeszélgettünk (és még fogunk is neten, de az nem ugyanaz) és így kirángatott a savanyú franciák hétköznapjaiból, főleg akkor amikor nemszokványos-fanyar-irónikus humorom nyomasztó darabjait adtam elő. Ő vette a lapot egyedül.
Szar amikor egy viccet el kell magyarázni, főleg, ha előtte azon gondolkozol, hogy egyáltalán elmondd-e, mert sejted, hogy nem fognak nevetni. És igazad lesz/van.
Persze megesik velem ez magyarul is, de ott legalább ki tudom vágni magam.
Más a kultúra, más a humor.
Tegnap gondolkoztam el azon, hogy miért van az, hogy egy nép, esetleg specifikálva: egy ember nem keresi az ismerkedés lehetőségét más emberekkel, kultúrákkal? Mi lehet a visszatartó erő?
A saját kultúrával való elégedettség? Félelem? Mitől? A világképébe nem illeszthető dolgoktól, melyek akár megingathatják az addigi élete stabil alapját képező gondolatokat?
Félelem a változástól?
Miért van az hogy MINDANNYIAN félünk a változástól és végképp a cselekvő változtatástól?
Azt gondolod, hogy Te nem? Ha úgy gondolod, hogy nem félsz, írd meg nekem és kapsz tőlem (akár személyre szabott) kérdéseket! Nem kérsz, ugye? :)
De visszatérve: Jó utat kívánok Beának és családjának, akik ma délután 2-kor hagyták el Párizst. Különös hangsúllyal kívánom, mert a napokban cudar idő van keletebb Európában. Hó, hideg, fagy, jég...
Sikeres hazautat és -térést!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése