Szórakozás

Mi lenne, ha én nem lennék. "Sokkal unalmasabb lenne az életem nélkülem." (Zsozef Filozofatrisz)
Hogy értem ezt? Hát mindenki tudja, hogy nem vagyok egyszerű eset. Ehhez azonban hozzájárul az, hogy egy picit mindent túlbonyolítok. Ha meg nem én teszem, akkor teszi ezt az Élet velem.

Azt, hogy hogyan jutottam haza karácsony előtt most nem írom le - megteszem majd máskor - most inkább azt írom le, hogy tegnap, érkezésem után mi történt. Gondoltam kihasználom a fél szabadnapot és utánajárok egy-két hasznos dolognak.
Elmentem először a helyi Társadalombiztosítóhoz, hogy kikérjem az európai úniós TB kártyámat, illetve az 1 hónapja beadott kérvényem regisztrálásáról és az ügyem állásáról érdeklődjek. Az első probléma a sorbanállásrajogosítócetli megszerzése volt. Egy kártyát kellett volna beledugni, de ilyenem nem volt, mert éppen ezért (is) jöttem. Az utánam érkező nő segítségével jöttem rá, hogy a cetlimata tetején a festett zöld kerek pötty egy érintőgombot takar (megjegyzem nagyon ügyesen takarta) és ennek megnyomásával kártya nélkül is lehet boldog cetlitulajdonos az ember. Ördögi kör probléma megoldva!
Ezek után 15-20 perc múlva kerültem sorra, ahol tört franciasággal megkérdeztem, hogy a beküldött TB kártya kérelmem hogyan áll? Mikor kapom meg a kártyát? A válasz az volt, hogy már karácsony előtt elküldték, csak valahol még biztosan elakadt. 10-12 nap ebben a hidegben... szegény postás. :)
A kisasszony ki akart nyomtatni egy igazlást, de valahogy elállította a nyomtatási beállításokat és emiatt csak a papír közepe került nyomtatásra 200%-os nagyításban. Ugyan tapasztaltnak tűnt, de itt leakadt és azonnal segítséget kért egy kollégától, akivel 2 perc alatt meg is oldották a problémát. Én már csak "fit to page" hibának nevezem, mert egy kollégám cseszte el rendszeresen a nyomtatást ennek az opciónak a figyelmen kívül hagyásával... egyszer hallottam a folyosón menni félhangosan mondogatva, hogy "fittupédzs... fittupédzs...". Tudtam, hogy most megint valamelyik kollégától kapta meg a kulcsinfót és most megy és beállítja. :)

Ezután rákérdeztem, hogy kaphatnék-e eu-s tajkártyát. Igen, volt a válasz. Mikor távozik az EU-ba? - jött a kérdés. Na itt akadt egy kis problémám. Távozom az EU-ba? Most is ott vagyok nem? Na mindegy, nem oktatom ki a csajt. Szóval mikor hagyom el Frországot? - fordítottam magamnak. Októberben, mert akkor jár le a munkaszerződésem. Na erre a csaj lepődött meg. Mikor megyek el legközelebb Fro-ból? - kérdezte átfogalmazva.
Ja! Májusban - mondtam. Hogy miért fontos, hogy mikor megy el az ember, ha a kártya egy évig érvényes és valószínűleg nem jövőre kell... ezt nem fogom megtudni, mert a következő mondata az volt, hogy sajnos az eu-s kártyakérő rendszer most nem működik. Jöjjek vissza máskor! Meg se mertem kérdezni, hogy mit ért azalatt, hogy máskor?! Melyik másik fél munkanapomat áldozzam fel az ő sutasága miatt?
Megköszöntem a segítségét, majd (kínomban) mosolyogva távoztam. A szembejövők nem értették minek örülök.

Itt még nem volt vége a napnak, mert akkor mindjárt elmentem bevásárolni alapélelmiszereket, hogy a kongó hűtőmet feltöltsem. A boltot hamar végigjártam, mert már megvan a megszokott ösvény, amin haladok és a pénztárnál 1-2 perc sorbanállás után én következtem. A gondolataim szana széjjel jártak miközben pakoltam be a táskába és az egyik kezemben tartottam a bankkártyát, amivel fizetni akartam. Pénzt még nem vettem ki, mert hazamenetkor maradt 30 euróm, amiből 20-at egy nagyon kedves (életemben az első szimpatikus) amerikai srácnak adtam, cserébe a megmaradt forintjáért. Jól járt vele, mert normál áron vettem meg tőle és mindjárt lett eurója is, amivel fizethetett Bécsben - hisz oda ment.
Szóval maradt 10 euróm, de azt meg elköltöttem a reptérről a városba jövet a buszon. Kijött az eredmény, huszoniksz euró... Jajj, a hűségpontgyűjtő kártyámat otthon hagytam, a franc(iá)ba, már megint elvesztek néhány centime-ot. Sebaj!
Jajj, mi is a kártyám pinkódja??? ez, ez, ez, meg... mi a 4.??? Hoppá! Talán ez? CODE ERROR. Elfelejtettem a 4. számot! 3 hétig nem használtam a kártyát és emiatt elfelejtettem.
Elkezdtem magyarázni a nőnek, hogy nem jut eszembe a szám, ezért ha megengedi, akkor én most elmennék és levennék pénzt egy automatánál. De ahhoz is ismernie kell a kódot nem? -kérdezte. Mennyire igaza van, csak azt nem veszi figyelembe, hogy a mögöttem lévő sor stresszel és nem tudok koncentrálni. Végülis beleegyezett. Így, átmentem az utca túloldalára és már félúton biztos voltam a dolgomban. Kinéztem egy automatát (az egyetlent), de egy mamika előbb ért oda... valahonnan egy fa mögül ugorhatott elő. Nos ő lekérte az egyenlegét, majd ismét nekirugaszkodva - 1 perc fejben számolás után - kb 150 euróval távozott. Eltartott vagy 4 percig.
A kód eszembe jutott. Boldogan mentem vissza és kártyával fizettem, majd elnézést kértem és távoztam a boltból.
Van ez így néha...