Felbecsülhetetlen és rejtélyes kincs Felsőpalkonyán
Értékes Csang (Qiang) kori leletet találtak az M0-s elkerülő utat előkészítő régészeti feltárások során. A kincs legfőbb érdekessége, hogy Magyarországon még nem ismert hasonló lelet. Most folyik az Európai Régészeti és Leletfeltárási Hivatal (EAFO) szakembereivel az egyeztetés, hogy egyáltalán európában ismertek-e hasonló jelentőségű leletek. A gazdag nemesi származású kínai ember sírját, mely sok vele együtt eltemetett ékszert és értéktárgyat tartalmazott, a Budapesti Régészeti Egylet egyik munkatársa találta meg tegnap. Már a koporsó kinyitása is fejtörést okozott a szakembereknek, mert ugyan megtalálták a kulcsot, de csak hosszas találgatások után sikerült megtalálni a helyes kinyitáshoz szükséges zárkombinációt. A meglepő az esetben, hogy a korabeli hagyományoknak nem felel meg a zárszerkezet alkalmazása koporsókon, de maga a halál módja is gondolkodóba ejtette a régészeket. Egy rendőrségi szakértő bevonásával a halálesetet egy családok közötti viszályból származó rituális gyilkosságnak vélik, mely során a vétséget elkövető családtagot feláldozták és a másik, károsult család végezhette ki. Természetesen mindkét fél megadta a tiszteletet az áldozatnak és emiatt a halott mellé temettek számos értéktárgyat, illetve a kor szellemének megfelelően sok használati tárgyat is. A kb 40 éves korúnak meghatározott férfi áldozat holteste viszonylag jó állapotban megmaradt, köszönhetően az alkalmazott balzsamozási eljárásnak, mely szintén nemesi származásra utal. A rituális gyilkosságot támasztja alá, hogy az áldozat szívébe szúrt tőrt benthagyták a testében, ráadásul a koponyáját borító bőrt szinte teljes egészében lemaratták a névtelenség miatt és arccal lefele temették el. A fájdalomtól rángatózó ember mindkét karja kicsavarodott és vállból kifordult. Dulakodásnak azonban a szakadt ruhán kívül nincs más nyoma. A tőr - mely a pontos kormeghatározást tenné lehetővé - valamint az áldozat származásának azonosítása, jelenleg is folyamatban van.
Végzetes szenvedély
Gróf Mattkovich Töhötöm nem érezte magát szerencsésnek. Gondolta ezt leginkább neve és kinézete miatt. Nevét, melyet bohém anyja erősködött ki éppen távollévő férjétől, aki válaszlevelében annyit írt csak a névválasztással kapcsolatban, hogy: "Innen a távolból névválasztásod lehetetlenné nem tehetem".
Furcsa fricska a sorstól, hogy később sem tehette, ugyanis Pozsonyban - ahova ügyeit intézni ment - egy nappal később este kirabolták és a Dunába lökték. Anyja ugyan mérhetetlen szomorú volt gróf Mattkovich Jenő halálhíre nyomán, de az általa küldött levél utolsó szavának a kiválasztott névvel való rímelését nem tudta figyelmen kívül hagyni, így mintegy emlékül mégis maradt a Töhötöm névnél.
Töhike a kortárs nemesi családok gyermekeihez hasonlóan - félárva léte ellenére is - kijárta az iskolát, majd beiratkozott a líceumba, végül humánpolitikát tanult az egyetemen. Itt keltette fel érdeklődését a Csang dinnasztia korabeli Kína kincses világa. Sosem utazott külföldre, mégis számos tárgyra tett szert úgy, hogy Budapest utcáit járva pár év alatt felfedezte az összes antikvárt és ismerte a zálogházak tulajdonosait is. Mindegyikkel jó barátságban volt. 5-6 évvel később már leveket is kapott tőlük, ha egy-egy értékesebbnek tűnő kínai tárgy került a piacon elérhetővé. Ugyan Töhötöm nem volt túl tehetős grófi mivolta ellenére, de szegénynek sem számított, hiszen a titulushoz járó birtokokból még jelentős jövedelme volt a családnak. Lassan-lassan kínai eszközök lepték el a család házat és az idősödő anyjának kezdődő szenilitása ellenére is szemet szúrt a dolog, így figyelmeztette szeme fényét, hogy ne fecsérelje el a családi örökséget. Ennek ellenére a grófi ház 20 év alatt már-már kínai szentélyhez hasonlatossá vált, ha egyáltalán a szentélyekben megengedtek volna ennyi csecsebecse és értéktárgy felhalmozását.
A sors újabb furcsa fintora, hogy Töhötöm feleség és gyerekek nélkül halt meg. Feleség nélkül, hiszen a kékvérűség anyagi előnyei mellett annak sok megjelenésbeli hátrányát volt kénytelen elviselni. Ennek köszönhetően termete az átlagosnál egy fejjel kisebb volt, a szemei is kissé közelebb helyezkedtek el a megszokottnál. Arca kissé hosszúkás volt és talán egyetlen szépségfoltja a kicsi, lapos orra volt, mely némi harmóniát hozott az arcára. Tényleges vérproblémái miatt bőrszíne enyhén sárgás volt. Ezeknek a hiányosságoknak tudhatóan a női nem elkerülte s így még alkalma sem volt közelebbről megismerkedni eggyel sem. Persze ez a tény cseppet sem zavarta, hiszen így jobban tudott koncentrálni a szenvedélyére.
42 éves volt, amikor már alig-alig jutott hozzá újabb értéktárgyakhoz, hiszen a Budapesten és környékén fellelhetők már mind nála voltak, a közép-európai kapcsolataikat is megmozgató kereskedők sem tudtak újabbakat szerezni, illetve a tulajdonosok nem akartak megválni tőlük. Lassan eddig nem tapasztalt válságérzet kezdte átjárni szívét, hisz ekkor jött rá lehet, hogy nem is az a lényeg, milyen specifikus eszközöket gyűjtött, hanem hogy úgy ismerkedett egy másik nép kultúrájával, hogy ki sem mozdult az országból, illetve Budapestről... talán mondhatjuk, hogy a házukból is alig. Negyvenharmadik születésnapján, egy év töprengés és agonizálás után döntött úgy, hogy eladja a gyűjteményét és elutazik először Pozsonyba, hogy a család pénzügyeit intézze, majd elmegy Kínába. Hosszú, nagyon hosszú útnak ígérkezett, de már nem tarthatta vissza semmi. Legalábbis így vélekedett.
Egy hét alatt eladta a legkevésbé értékes darabokat és további egy hónap alatt azokat is amikhez nem ragaszkodott túlságosan. A szerzett tekintélyes summát előreküldte pozsonyi bankárjához, hogy majd abból fogadjon kísérőket és kiállítasson váltókat a megfelelő mennyiségben és pénznemben.
A maradék tárgyakat a ház pincéjében rejtette el egy titkos kis helyiségben. A legbecsesebb tárgya egy kínai ékszeres és ruhatartó láda volt. Ebbe pakolta bele a legértékesebb tárgyakat egy nap, amikor anyja kiáltását vélte hallani fentről és sebtiben megfordult miközben lerántott egy becses porcelánmadarat, mely a nyitott ládába hullt. Széttörött. A csörömpölést meghallva nagyon megrémült és mégegyszer sarkonfordult, ezúttal a terem felé, hogy lássa mi az amit sikerült eltörnie. Fordulat közben a magára öltött kínai népviseleti ruha beleakadt az egyik polcba egy pillanatra. Ez a ruha, melyet ünnepi alkalmakkor hordtak a királyi udvari szolgálók, számos varrott minta díszítette, de a legérdekesebbek az ujjak szárnyszerű lebernyegei és függelékei voltak, melyek egyértelműen csak házon kívüli használatot tettek lehetővé. Az egyik ilyen szárnyacska akadt el, majd egy szemvillanásnyival később a varrás mentén felhasadt és ezzel elengedte a fogva tartott kezet. Azonban ennyi is elég volt, hogy Töhötöm egyensúlyát veszítse és a megnézni kívánt láda felé essen. A hirtelen kiszabadult kezével sikerült az egész polc tartalmát lesöpörnie és egy agyagedényt a markában fogva magával rántania.
A másodperc tört része alatt ismerte fel, hogy még mindig arccal előre a negyedig telt láda felé zuhan. Már felismerte, hogy a papírnehezékként vásárolt porcelánmadár darabjai fekszenek a ládában, de meglepte, hogy valamilyen ragacsos lötty folyt ki belőle, ami agresszív módon azonnal elkezdte a láda alját füstölögve marni. Tenni nem tudott semmit a zuhanás ellen, csak annyit, hogy önkéntelenül kitárt üres bal kezével próbált támaszt keresni a láda szélén, míg az agyagedényt szorongató jobbját előretartva a láda alján akarta kitámasztani magát. Félig meddig sikerült is, azonban az agyagedény is megadta magát a ránehezedő súly hatására és eltörött.
Újabb meglepetést okozott a tény, hogy ebben az edényben is volt valami folyadék. Az összetört cserép tartalma miatt a jobb keze megcsúszott és így tovább folytatta a zuhanást előrefelé, míg bal ruhaujj rojtjai beleakadtak a láda tetejébe és Töhötöm így magára rántotta azt. Arca egyenest a füstölgő zselészerű anyag felé esett, míg balja és jobb karja vállból kificamodva a teste mellé került. Nem szenvedett sokáig, ugyanis egy toknélküli dísztőr hegyes vége épp a szívében állt meg. Menekülésre nem sok esélye volt egyébként sem, hiszen a korabeli lakatosok nagyszerű munkát végeztek a király ágyasának titkait őrző láda zárszerkezetével. Amit rejtett, azt csak egy személy tudhatta és ez így is maradt mindaddig, míg az ágyasnál volt a kulcs. Arra meg persze ők se gondoltak, hogy ezt belülről akarná kinyitni valaki.
Míg szíve és agya leállt érezte, hogy az arcára kenődött anyag marja a bőrét, de már fájdalmat nem érzett. Az agyagedény tartalma egy speciális anyag volt, melyet mumifikáláshoz használtak, persze ez a tény sem vigasztalhatta már, hiszen nem volt ideje felfogni a történteket.
Intermezzo
- Te! Figyelj, megtaláltam a kulcsot. Nyissuk ki!
- Ne marháskodj! Nincs időnk! A vén banya ugyan félhalott, de bármikor jöhet egy vendége. Nem szabad meglássanak. Elvisszük a ládát, meg amit tudunk. Elmegyünk vidékre valamelyik sógorhoz, oszt elássuk valahol és majd később kinyitjuk és eladjuk a szajrét.
- Hú. Jó nehéz. Biztos televan ékszerrel, meg gyöngyökkel. Höhöhö - göcögött örömében az egyik rabló.
- Na pofázz már annyit, emeld inkább! - mondta a másik.
Holdfényes éjszaka volt, így a ház árnyékába állították a lovaskordét. Ketten alig bírták elvinni a ládát, de erőt adott a vélt nyereség. No meg gyakorlottak voltak, tudták a szakma csínját-bínját. Gyorsan dolgoztak és gyorsan távoztak, miután megtalálták a titkos rekeszt záró szerkezetet.
A ház földszintjének egyik ablakában egy gyertya lángja pislákolt, az idős grófnő megfeledkezvén fiáról elbóbiskolt a konyhában. A cselédeknek mára kimenőjük volt, így senki nem vette észre a sötétben ólálkodó alakokat. Tudták ezt a rablók is, hiszen jő előre kitervelték a dolgot, amikor szimatot kaptak egy tekintélyes ázsiai kincsről. Két-három nap alatt megtudakoltak minden szükséges információt. Egyedül a kincs házon belüli hollétében nem voltak biztosak. Ebben is melléjük állt a szerencse, mert előző este látták a gróf urat lemenni a pincébe egy zsákkal. Nem volt nehéz kitalálni mit visz magával.
A ládát elvitték vidékre, gondosan elásták egy este, majd visszamentek Pestre újabb zsákmány után nézni.
A grófnő a cselédeknél tudakolódott másnap fia holléte felől, de ezt sűrűn tette olykor is, ha épp az előbb látta, így a cselédek csak este kezdtek el aggódni és másnaptól pedig kerestetni a rendőrséggel. A rendőrség helyismeret hiányában, a grófnő pedig zavarodott elméje miatt nem tudta leleplezni a szörnyű esetet, mely a pincében történt. A cselédek meglepőnek találták mai történt, de azt feltételezték, hogy a gróf szó nélkül elutazott Kínába. 3 évvel később szüntették meg a keresést, amikor a grófnőnek nem csak az elméje, de a lelke is végleg megnyugodott.
Ugyanaznap, báró Kisinyai vérebei két, a zsákmányukkal távozni igyekvő tolvajt rángattak le az urodalom kerítéséről és vérszemet kapva mindkettőt halálra marták. A rendőrség felismerte az évek óta körözött rablókat és nyugtázta, hogy már nem keserítik tovább a gazdagok életét és a rendőrség munkáját. A kutyákat kivégezték, a bárót pénzbírságra ítélték.
Felfedezés
Már megint nekem jutott a legagyagosabb terület és persze, hogy télen kell feltárni, mert ugye megint sürget az idő. Mindig a legfiatalabbat küldik a legszarabb munkára. Siessek, siessek... Mindig sietni kell. Szeretném egyszer megélni, hogy valamit a naaaaaaaagy Magyar Régészeti Társulat és egyébként meg az Ország népe időben kezd el valamit. De legalább megfizetnék rendesen... Na most megint eltörött a kézilapátom. Mondtam már, hogy ilyen eszközökkel nem lehet haladni, de persze a főnököt ez nem érdekli, mert Ő csak az irodában dolgozik. Hja, dolgozik... egy frászt. Hoppá! Mi ez? Nem fém... hanem fa hangja van. Na, találtam valamit! Biztos megint egy 18. századi sír, vagy esetleg egy... talán egy avar. Na! Legyél avar, mert akkor legalább a kollégáknak elbüszkélkedhetem, hogy megvan az első avar feltárásom. Vagy még jobb lenne, ha magyar lenne, hun, sok aranytarsollyal... Na mindjárt megvan a fele... Óvatosan, mert megsérül. Hááát ezmegmiaszösz? Keleti minták? Ez nem avar, de nem is hun... Óóóó jön a főnök! Nna, ennek is pont most kellett feltűnnie.
Ássuk ki. Persze! Micsoda nagy ötlet! Mit gondol én mit csináltam eddig? Na most idegyűlt mindenki! Itt az egész csapat. Ne csak bámuljatok segítsetek! Tetszik mi? Én találtam! Na ez egyre inkább nyilvánvaló, hogy nem avar, nem hun, de nem is kun. Ez távolkeleti. Valami kínai talán?! Óh igen kolléga, ezek kínai kultúrjegyek.
OK, a főnök megmondta a frankót: biztos valami kínai kereskedő sírja, akit itt temettek el. Na főnök gratulálok, ha ez itt egy valódi sír, akkor én megeszem a kalapom, mert ugyan mit keresne Magyarországon egy kínai sír, melyben ráadásul egy kulccsal zárható koporsó fekszik? Minek erre zár? Akit eltemetnek az általában nem mászik ki, nem?
Rendben főnök, maga tudja. Én úgy is csak egy kisember vagyok. Vigyétek, ne is lássam!
Na elég jó álhírt írtam? Ez történik nap mint nap, csak nem vacakolnak vele ennyit. Persze nem is okoz annyi örömet...
Értékes Csang (Qiang) kori leletet találtak az M0-s elkerülő utat előkészítő régészeti feltárások során. A kincs legfőbb érdekessége, hogy Magyarországon még nem ismert hasonló lelet. Most folyik az Európai Régészeti és Leletfeltárási Hivatal (EAFO) szakembereivel az egyeztetés, hogy egyáltalán európában ismertek-e hasonló jelentőségű leletek. A gazdag nemesi származású kínai ember sírját, mely sok vele együtt eltemetett ékszert és értéktárgyat tartalmazott, a Budapesti Régészeti Egylet egyik munkatársa találta meg tegnap. Már a koporsó kinyitása is fejtörést okozott a szakembereknek, mert ugyan megtalálták a kulcsot, de csak hosszas találgatások után sikerült megtalálni a helyes kinyitáshoz szükséges zárkombinációt. A meglepő az esetben, hogy a korabeli hagyományoknak nem felel meg a zárszerkezet alkalmazása koporsókon, de maga a halál módja is gondolkodóba ejtette a régészeket. Egy rendőrségi szakértő bevonásával a halálesetet egy családok közötti viszályból származó rituális gyilkosságnak vélik, mely során a vétséget elkövető családtagot feláldozták és a másik, károsult család végezhette ki. Természetesen mindkét fél megadta a tiszteletet az áldozatnak és emiatt a halott mellé temettek számos értéktárgyat, illetve a kor szellemének megfelelően sok használati tárgyat is. A kb 40 éves korúnak meghatározott férfi áldozat holteste viszonylag jó állapotban megmaradt, köszönhetően az alkalmazott balzsamozási eljárásnak, mely szintén nemesi származásra utal. A rituális gyilkosságot támasztja alá, hogy az áldozat szívébe szúrt tőrt benthagyták a testében, ráadásul a koponyáját borító bőrt szinte teljes egészében lemaratták a névtelenség miatt és arccal lefele temették el. A fájdalomtól rángatózó ember mindkét karja kicsavarodott és vállból kifordult. Dulakodásnak azonban a szakadt ruhán kívül nincs más nyoma. A tőr - mely a pontos kormeghatározást tenné lehetővé - valamint az áldozat származásának azonosítása, jelenleg is folyamatban van.
Végzetes szenvedély
Gróf Mattkovich Töhötöm nem érezte magát szerencsésnek. Gondolta ezt leginkább neve és kinézete miatt. Nevét, melyet bohém anyja erősködött ki éppen távollévő férjétől, aki válaszlevelében annyit írt csak a névválasztással kapcsolatban, hogy: "Innen a távolból névválasztásod lehetetlenné nem tehetem".
Furcsa fricska a sorstól, hogy később sem tehette, ugyanis Pozsonyban - ahova ügyeit intézni ment - egy nappal később este kirabolták és a Dunába lökték. Anyja ugyan mérhetetlen szomorú volt gróf Mattkovich Jenő halálhíre nyomán, de az általa küldött levél utolsó szavának a kiválasztott névvel való rímelését nem tudta figyelmen kívül hagyni, így mintegy emlékül mégis maradt a Töhötöm névnél.
Töhike a kortárs nemesi családok gyermekeihez hasonlóan - félárva léte ellenére is - kijárta az iskolát, majd beiratkozott a líceumba, végül humánpolitikát tanult az egyetemen. Itt keltette fel érdeklődését a Csang dinnasztia korabeli Kína kincses világa. Sosem utazott külföldre, mégis számos tárgyra tett szert úgy, hogy Budapest utcáit járva pár év alatt felfedezte az összes antikvárt és ismerte a zálogházak tulajdonosait is. Mindegyikkel jó barátságban volt. 5-6 évvel később már leveket is kapott tőlük, ha egy-egy értékesebbnek tűnő kínai tárgy került a piacon elérhetővé. Ugyan Töhötöm nem volt túl tehetős grófi mivolta ellenére, de szegénynek sem számított, hiszen a titulushoz járó birtokokból még jelentős jövedelme volt a családnak. Lassan-lassan kínai eszközök lepték el a család házat és az idősödő anyjának kezdődő szenilitása ellenére is szemet szúrt a dolog, így figyelmeztette szeme fényét, hogy ne fecsérelje el a családi örökséget. Ennek ellenére a grófi ház 20 év alatt már-már kínai szentélyhez hasonlatossá vált, ha egyáltalán a szentélyekben megengedtek volna ennyi csecsebecse és értéktárgy felhalmozását.
A sors újabb furcsa fintora, hogy Töhötöm feleség és gyerekek nélkül halt meg. Feleség nélkül, hiszen a kékvérűség anyagi előnyei mellett annak sok megjelenésbeli hátrányát volt kénytelen elviselni. Ennek köszönhetően termete az átlagosnál egy fejjel kisebb volt, a szemei is kissé közelebb helyezkedtek el a megszokottnál. Arca kissé hosszúkás volt és talán egyetlen szépségfoltja a kicsi, lapos orra volt, mely némi harmóniát hozott az arcára. Tényleges vérproblémái miatt bőrszíne enyhén sárgás volt. Ezeknek a hiányosságoknak tudhatóan a női nem elkerülte s így még alkalma sem volt közelebbről megismerkedni eggyel sem. Persze ez a tény cseppet sem zavarta, hiszen így jobban tudott koncentrálni a szenvedélyére.
42 éves volt, amikor már alig-alig jutott hozzá újabb értéktárgyakhoz, hiszen a Budapesten és környékén fellelhetők már mind nála voltak, a közép-európai kapcsolataikat is megmozgató kereskedők sem tudtak újabbakat szerezni, illetve a tulajdonosok nem akartak megválni tőlük. Lassan eddig nem tapasztalt válságérzet kezdte átjárni szívét, hisz ekkor jött rá lehet, hogy nem is az a lényeg, milyen specifikus eszközöket gyűjtött, hanem hogy úgy ismerkedett egy másik nép kultúrájával, hogy ki sem mozdult az országból, illetve Budapestről... talán mondhatjuk, hogy a házukból is alig. Negyvenharmadik születésnapján, egy év töprengés és agonizálás után döntött úgy, hogy eladja a gyűjteményét és elutazik először Pozsonyba, hogy a család pénzügyeit intézze, majd elmegy Kínába. Hosszú, nagyon hosszú útnak ígérkezett, de már nem tarthatta vissza semmi. Legalábbis így vélekedett.
Egy hét alatt eladta a legkevésbé értékes darabokat és további egy hónap alatt azokat is amikhez nem ragaszkodott túlságosan. A szerzett tekintélyes summát előreküldte pozsonyi bankárjához, hogy majd abból fogadjon kísérőket és kiállítasson váltókat a megfelelő mennyiségben és pénznemben.
A maradék tárgyakat a ház pincéjében rejtette el egy titkos kis helyiségben. A legbecsesebb tárgya egy kínai ékszeres és ruhatartó láda volt. Ebbe pakolta bele a legértékesebb tárgyakat egy nap, amikor anyja kiáltását vélte hallani fentről és sebtiben megfordult miközben lerántott egy becses porcelánmadarat, mely a nyitott ládába hullt. Széttörött. A csörömpölést meghallva nagyon megrémült és mégegyszer sarkonfordult, ezúttal a terem felé, hogy lássa mi az amit sikerült eltörnie. Fordulat közben a magára öltött kínai népviseleti ruha beleakadt az egyik polcba egy pillanatra. Ez a ruha, melyet ünnepi alkalmakkor hordtak a királyi udvari szolgálók, számos varrott minta díszítette, de a legérdekesebbek az ujjak szárnyszerű lebernyegei és függelékei voltak, melyek egyértelműen csak házon kívüli használatot tettek lehetővé. Az egyik ilyen szárnyacska akadt el, majd egy szemvillanásnyival később a varrás mentén felhasadt és ezzel elengedte a fogva tartott kezet. Azonban ennyi is elég volt, hogy Töhötöm egyensúlyát veszítse és a megnézni kívánt láda felé essen. A hirtelen kiszabadult kezével sikerült az egész polc tartalmát lesöpörnie és egy agyagedényt a markában fogva magával rántania.
A másodperc tört része alatt ismerte fel, hogy még mindig arccal előre a negyedig telt láda felé zuhan. Már felismerte, hogy a papírnehezékként vásárolt porcelánmadár darabjai fekszenek a ládában, de meglepte, hogy valamilyen ragacsos lötty folyt ki belőle, ami agresszív módon azonnal elkezdte a láda alját füstölögve marni. Tenni nem tudott semmit a zuhanás ellen, csak annyit, hogy önkéntelenül kitárt üres bal kezével próbált támaszt keresni a láda szélén, míg az agyagedényt szorongató jobbját előretartva a láda alján akarta kitámasztani magát. Félig meddig sikerült is, azonban az agyagedény is megadta magát a ránehezedő súly hatására és eltörött.
Újabb meglepetést okozott a tény, hogy ebben az edényben is volt valami folyadék. Az összetört cserép tartalma miatt a jobb keze megcsúszott és így tovább folytatta a zuhanást előrefelé, míg bal ruhaujj rojtjai beleakadtak a láda tetejébe és Töhötöm így magára rántotta azt. Arca egyenest a füstölgő zselészerű anyag felé esett, míg balja és jobb karja vállból kificamodva a teste mellé került. Nem szenvedett sokáig, ugyanis egy toknélküli dísztőr hegyes vége épp a szívében állt meg. Menekülésre nem sok esélye volt egyébként sem, hiszen a korabeli lakatosok nagyszerű munkát végeztek a király ágyasának titkait őrző láda zárszerkezetével. Amit rejtett, azt csak egy személy tudhatta és ez így is maradt mindaddig, míg az ágyasnál volt a kulcs. Arra meg persze ők se gondoltak, hogy ezt belülről akarná kinyitni valaki.
Míg szíve és agya leállt érezte, hogy az arcára kenődött anyag marja a bőrét, de már fájdalmat nem érzett. Az agyagedény tartalma egy speciális anyag volt, melyet mumifikáláshoz használtak, persze ez a tény sem vigasztalhatta már, hiszen nem volt ideje felfogni a történteket.
Intermezzo
- Te! Figyelj, megtaláltam a kulcsot. Nyissuk ki!
- Ne marháskodj! Nincs időnk! A vén banya ugyan félhalott, de bármikor jöhet egy vendége. Nem szabad meglássanak. Elvisszük a ládát, meg amit tudunk. Elmegyünk vidékre valamelyik sógorhoz, oszt elássuk valahol és majd később kinyitjuk és eladjuk a szajrét.
- Hú. Jó nehéz. Biztos televan ékszerrel, meg gyöngyökkel. Höhöhö - göcögött örömében az egyik rabló.
- Na pofázz már annyit, emeld inkább! - mondta a másik.
Holdfényes éjszaka volt, így a ház árnyékába állították a lovaskordét. Ketten alig bírták elvinni a ládát, de erőt adott a vélt nyereség. No meg gyakorlottak voltak, tudták a szakma csínját-bínját. Gyorsan dolgoztak és gyorsan távoztak, miután megtalálták a titkos rekeszt záró szerkezetet.
A ház földszintjének egyik ablakában egy gyertya lángja pislákolt, az idős grófnő megfeledkezvén fiáról elbóbiskolt a konyhában. A cselédeknek mára kimenőjük volt, így senki nem vette észre a sötétben ólálkodó alakokat. Tudták ezt a rablók is, hiszen jő előre kitervelték a dolgot, amikor szimatot kaptak egy tekintélyes ázsiai kincsről. Két-három nap alatt megtudakoltak minden szükséges információt. Egyedül a kincs házon belüli hollétében nem voltak biztosak. Ebben is melléjük állt a szerencse, mert előző este látták a gróf urat lemenni a pincébe egy zsákkal. Nem volt nehéz kitalálni mit visz magával.
A ládát elvitték vidékre, gondosan elásták egy este, majd visszamentek Pestre újabb zsákmány után nézni.
A grófnő a cselédeknél tudakolódott másnap fia holléte felől, de ezt sűrűn tette olykor is, ha épp az előbb látta, így a cselédek csak este kezdtek el aggódni és másnaptól pedig kerestetni a rendőrséggel. A rendőrség helyismeret hiányában, a grófnő pedig zavarodott elméje miatt nem tudta leleplezni a szörnyű esetet, mely a pincében történt. A cselédek meglepőnek találták mai történt, de azt feltételezték, hogy a gróf szó nélkül elutazott Kínába. 3 évvel később szüntették meg a keresést, amikor a grófnőnek nem csak az elméje, de a lelke is végleg megnyugodott.
Ugyanaznap, báró Kisinyai vérebei két, a zsákmányukkal távozni igyekvő tolvajt rángattak le az urodalom kerítéséről és vérszemet kapva mindkettőt halálra marták. A rendőrség felismerte az évek óta körözött rablókat és nyugtázta, hogy már nem keserítik tovább a gazdagok életét és a rendőrség munkáját. A kutyákat kivégezték, a bárót pénzbírságra ítélték.
Felfedezés
Már megint nekem jutott a legagyagosabb terület és persze, hogy télen kell feltárni, mert ugye megint sürget az idő. Mindig a legfiatalabbat küldik a legszarabb munkára. Siessek, siessek... Mindig sietni kell. Szeretném egyszer megélni, hogy valamit a naaaaaaaagy Magyar Régészeti Társulat és egyébként meg az Ország népe időben kezd el valamit. De legalább megfizetnék rendesen... Na most megint eltörött a kézilapátom. Mondtam már, hogy ilyen eszközökkel nem lehet haladni, de persze a főnököt ez nem érdekli, mert Ő csak az irodában dolgozik. Hja, dolgozik... egy frászt. Hoppá! Mi ez? Nem fém... hanem fa hangja van. Na, találtam valamit! Biztos megint egy 18. századi sír, vagy esetleg egy... talán egy avar. Na! Legyél avar, mert akkor legalább a kollégáknak elbüszkélkedhetem, hogy megvan az első avar feltárásom. Vagy még jobb lenne, ha magyar lenne, hun, sok aranytarsollyal... Na mindjárt megvan a fele... Óvatosan, mert megsérül. Hááát ezmegmiaszösz? Keleti minták? Ez nem avar, de nem is hun... Óóóó jön a főnök! Nna, ennek is pont most kellett feltűnnie.
Ássuk ki. Persze! Micsoda nagy ötlet! Mit gondol én mit csináltam eddig? Na most idegyűlt mindenki! Itt az egész csapat. Ne csak bámuljatok segítsetek! Tetszik mi? Én találtam! Na ez egyre inkább nyilvánvaló, hogy nem avar, nem hun, de nem is kun. Ez távolkeleti. Valami kínai talán?! Óh igen kolléga, ezek kínai kultúrjegyek.
OK, a főnök megmondta a frankót: biztos valami kínai kereskedő sírja, akit itt temettek el. Na főnök gratulálok, ha ez itt egy valódi sír, akkor én megeszem a kalapom, mert ugyan mit keresne Magyarországon egy kínai sír, melyben ráadásul egy kulccsal zárható koporsó fekszik? Minek erre zár? Akit eltemetnek az általában nem mászik ki, nem?
Rendben főnök, maga tudja. Én úgy is csak egy kisember vagyok. Vigyétek, ne is lássam!
Na elég jó álhírt írtam? Ez történik nap mint nap, csak nem vacakolnak vele ennyit. Persze nem is okoz annyi örömet...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése