Muskátlitisz

Valahogy gyerekkorom óta nem szeretem a muskátlikat. Ez az egyetlen növény, amit nem szeretek. (Valaki már szomorkodik tudom.) Igazából ez nem is "nemszeretet", inkább csak valami megmagyarázhatatlan öszzahangolatlanság.
Annak ellenére van így, hogy 3 éven keresztül volt saját virágoskertem. Hihetetlen, de igaz! (Valahol itt pattanhatott el bennem a normalitás szála... :) ) Még a büdöskét (Tagetes patulus) is termesztettem, pedig az még büdösebb, mint a muskátli. Nem a virágáról beszélek, hanem a növényről. Én voltam a lakásban a virágöntöző is, ha anyukám nem öntözte őket.
Szóval egy nyáron rám maradt hosszabb ideig anyukám muskátlijainak öntözése és sajnos a muskátlik egy része elszáradt... Pedig én öntöztem őket. Azon csodálkoztam, hogy a többi növénynek nem lett baja, sőt virultak. Ja hozzáteszem, hogy én növénykínzásnak véltem a heti kétszeri öntözést, mert addig csak a kaktuszaimra kellett figyelnem. Azoknak meg ugye nem jó a sok víz. Szóval én maradtam a heti egy öntözésnél. Meleg volt, na!
Anyukám nem örült, amikor visszajöttek tudomisénhonnan.
Én viszont akkor lettem szomorú, amikor anyukám az egyetemi távollétem alatt határozott utasításaim ellenére - miszerint csak havi 1 alkalommal locsolja meg a kaktuszaimat - tüskés kúszónövényt fejlesztett belőlük. Kúsztak, mert oly gyorsan megnyúltak, hogy nem bírták megtartani a saját súlyukat. Akkor tettem le a mexikói kaktuszerdő-kinézetű ültetvényemről... most jut eszembe, hogy azóta meg is döglesztették őket. Hüpp, hüpp, hüpp.
Szóval van 5 növényem, de nemsokára csak 4 marad.
Tiszta szívemből sajnálom, Bea! Ez egy ősi megmagyarázhatatlan törvényszerűség. Mondhattam volna, amikor odaadtad, de nem akartalak sem feltartani, sem felzaklatni ( :) ). Őszintén megpróbáltam, hátha most...! De mégsem... :(
A muskátlitisz áldozatává vált. Emléke örökké bennünk él!