Egy magyar tanmese

Ma kaptam emailben:

Nemrégiben egy magyar és egy japán cég nyolcevezős versenyt rendezett a Dunán. A verseny előtt mindkét csapat keményen edzett, hogy a lehető legjobb teljesítményt érjék el. Mikor eljött a nagy nap mindkét csapat tagjai nagyon jó formában voltak, mégis a japánok nyertek nagy előnnyel.
A vereség igen érzékenyen érintette a magyar csapatot, teljesen mélypontra kerültek. A felső vezetés úgy döntött, feltétlenül kideríti a megsemmisítő vereség okát, ezért rögtön alkottak is egy team-et, akik ezen a projekten dolgoztak. Feladatuk az volt, hogy alaposan kivizsgálják az ügyet és megfelelő segítséget nyújtsanak. A sok vizsgálat után kiderítették, hogy a japánoknál heten eveztek, s egy ember kormányzott, míg a magyar csapatnál egy ember evezett és heten kormányoztak. A felső vezetés erre rögtön igénybe vette egy tanácsadó cég szolgálatait, s arra kérte őket, készítsenek tanulmányt a magyar csapat struktúrájáról.
Jelentős költségek kifizetése után néhány hónap múlva a tanácsadó cég arra a következtetésre jutott, hogy a magyar csapatban túl sokan kormányoztak és túl kevesen eveztek.
A japánokkal szembeni következő vereséget elkerülendő megváltoztatták a csapat felépítését. Most négy kormányos volt, két főkormányos, egy kormányigazgató s egy ember evezett. Ezen kívül teljesítmény-értékelési rendszert vezettek be az evezősnél, hogy nagyobb teljesítményre ösztönözzék.
`Bővítenünk kell evezősünk feladatait és nagyobb felelősséggel kell felruházni.´
A következő évben a japánok nyertek, immáron megduplázott előnnyel. A vezetés elbocsátotta az evezőst rossz teljesítménye miatt, eladták a csónakot is és leállították mindenféle beruházást az evezést illetően. A tanácsadó céget dicsérettel illették, a megtakarított pénzt pedig szétosztották a menedzsment tagjai között....

én ehhez ennyit fűznék hozzá:

... a kirúgott evezős sem búsult sokáig, mert a versenyről hírt szerző angolok már az első évben be akartak nevezni egy csapatot, de a csapat nem állt össze időben. Ugyanígy a második évben sem, mert egy ember hiányzott. Végül lecsaptak a kirúgott evezősre és két éves szakmai tapasztalata alapján kinevezték kormányosnak. Csapatuk japán (!) vizeken még nagyobb előnnyel verte a japán hajót...
mer' ugye a tapasztalat számít nem a manager-i 'hozzáértés'. Írányítani se tud mindenki, hiába van papírja róla.

És a további információk:
Az evezős versenyt Magyarisztánban találták ki, barátságos és közhasznú eseménynek tervezték. A helyi politikusok felfigyeltek az ötletre és párt színekbe öltöztetve vidéki látványosságként jelentették be a falugyűlésen. A hírt megneszelve a helyi fateknő vájó cég már a gyűlésen felajánlotta, hogy készítenek egy versenyhajót, ingyen és bérmentve, ha elmehetnek külföldre tanulmányozni az ilyen hajókat. A családi vállalkozás minden tagja (apa, anya, 3 gyerek, 2 sógor és egyikük élettársa) 3 hónapot töltött Hawaii-on, majd Svájcban - miután 1 hónap alatt rájöttek, hogy Hawaii a tengeri katamaránok versenyének a központja és nem a folyóvizi evezősöké.
A gyűjtött tapasztalatok alapján nekiálltak a hajó elkészítésének, de közben rájöttek, hogy jobb lenne, ha a szomszéd faluban lévő műanyag fröccsöntő gyárral kezdenek el egyezkedni, mert a műanyag mégiscsak könnyebb, mint az az akác, amit a szomszéd erdőből tudnak olcsón szerezni. Meg egyébként a szálkátlanításhoz se volt meg a megfelelő gömb-csiszolójuk.
Kiderült azonban, hogy a műanyaggyár igazgatója ellenzéki, így a pártemberek káderei léptek munkába és 60-40 alapon megegyeztek, hogy a másik párt logója is rákerül a hajó testére. És hogy abból se legyen gond, hogy elöl-hátul... a hajót hosszában osztották ketté és így lett a terv alapján a hajó teste színpompás. Az ötlet kitalájónák nevét pedig méltó módon a hajó aljára tervezték bevésetni.
Ezután kézrázás, szalagátvágás és két napra szóló vigadalom - a két faluban, két szín alatt - keretében elindították a hajóépítési projektet. Az ötletgazda és az első párt arra várt, hogy mikor lesz kész a hajó. A másik falu és a gyáros pedig arra, hogy mikor kapják meg már a tervrajzot és a fröccsöntéshez szükséges - japánban vásárolt - műanyagot. Eltelt így 4 hónap, majd anyázások közepette hajba-, majd észbekaptak.
A nagy mennyiségű extra minőségű műanyag rendelésére a Műanyagügyi miniszter azonban gyanút fogott és 2 hetes nyomoztatás után magához hívatta az illetékes politikusokat, hogy mit tudnak a régiójukban zajló eseményekről és hogyhogy őt nem tájékoztatták erről az országos jelentőségű eseményről? Minekután a nyereségből 30-30-30 alapon megnyugtatták a minisztert és minisztériumát, azonnal 100 egységnyi pénzt kaptak papíron az Államkincstárból a cél elérésére, végeredményben így sikerült előteremteni 10 egységnyi, addig gazdára nem talált és el nem költségelhető pénzt, melynek ellenében kénytelenek voltak tényleg megvásárolni az alapanyagot.
Kiderült azonban, hogy az anyag 20 egységnyibe kerül. Ezt megtudva, a gyár igazgatója felértékelte e becses anyaggal való munkájának jelentősségét és önzetlenségét feledve 0-ról 10 egységre emelte fizetését. Sápadozva, de ismerősei révén az Államkincstárnok kiegészítette az összeget magánbefektetők pénzével, 50 egység erejéig. Ő csak annyit kívánt, hogy a befektetők által létrehozott Szerecsen Kft (a bejegyző elírta a Szerencse szót) logója, a vízen gázló vemhes hód domborműve a hajó orrában ezüstből, vagy aranyból formázva meg kell jelenjen. Ennek külön költségét természetesen magukra vállalták, hiszen 25-25-25-5 arányból 5 az ő részük lesz.

A hajó a verseny előtt egy nappal elkészült. A pártfunkcionáriusokat nem zavarta, hogy a csapat nem tud kellőképpen felkészülni. Nem zavarta, mert jól tudták ki(nek a kije) fog a hajóban ülni. Biztosak voltak a dolgukban. Minden evezőst jól megfizettek, hogy nyerjenek! Másrészt feleslegesnek tartották az edzőtáborra kidobott pénzt.
Színes-hódos mivoltában szépen virított a hajó a Dunaparton. Eljött a felavatási vízretétel napja. A két falu, a két párt összes helyi képviselője, az Államkincstár képviselője, a Szerecsen Zrt (jogi változások miatt), a Műanyagügyi és a Vízügyi miniszterek, valamint a helyi búvárcsapat és még a tűzoltóság vizimentő alakulata teljes felszerelésben - ez utóbbiak biztonsági okokból - ott feszített a Dunaparton.
Elérkezett a vízrebocsátás pillanata is. A hajó siklott a vízen... emberek nélkül, ugyanis a vízretételben járatlan Pista bácsi és Gerzson a kocsmáros nem várta meg, hogy a Központi Olympiai Bizottság Evezős Tagozatának Különeljárási bizottsága által 2 napja kinevezett 8 'ejtőernyős' evezős beleülhessen a hajóba. Mintegy nemtetszésüket is kifejezték ezzel, hogy márpedig ebbe akárki nem ülhet bele... de egyben jót is cselekedtek, mert:
az ötletgazda nevének a hajó aljába bevésése oly jól sikerült, hogy 4 m-en belül a hajó tele lett vízzel, majd egy kis oldalhullámzástól felfordult és elérte legstabilabb állapotát, köszönhetően a tőkesúlyként kitűnően beváló - sajnos csak réz-ólom ötvözetből kivitelezett, de aranyáron eladott - áramvonalas hód szobrocskának.
A Ferihegyen ekkor landoló japán sportkülönítménynek szabadságot rendeltek el és 2 nappal később (parlamenti határozat alapján) 1 évvel későbbre halasztották az eseményt. A japánok nem értették a dolgot, de örültek, hogy láthatták a fővárost, ahol sokat fényképezkedtek.
A parlamenti ülés egyben döntött a csapat támogatásának megítéléséről, valamint a kiszolgáló személyzet anyagi támogatásáról és végül a Magyar-Japán Evezőolimpia jövő évi megrendezéséről, melyre rendre 250-500-500 egységnyi pénz rendelkezésre bocsátását szavazták meg. A kételkedő politikusok meggyőzéseként a nevük bekerült a kiszolgáló személyzet listájára.
A második hajó elkészítése a tapasztalatok miatt már kevesebb anyag rendelését igényelte, így az csak 50 egységnyibe került (aki úgy érzi, hogy hibás az adat az szóljon és kap a különbözetből). ennek megfelelően az újratervezés és öntés költsége felemésztette az olimpia szervezésére fordítható összeg kb. felét. Negyedéből a Dunapartot fésülték (Eltakarítunk Kft, a Szerecsen Kft 100%-os tulajdona, fél év múlva megszűnt) -pardon - gereblyézték át. Egy szakértői bizottság (A Pá(/a)rttalan Dunáért, multipárt alapítású "közhasznú" társaság) pedig a maradék negyed összeg ellenében megállapította, hogy a versenyt pont ott kell megrendezni, ahol egyébként is tervezték. (Indoklás kulcsszavai: falusi turizmus, ökológia, fenntartható fejlődés, versenyszféra, nemzetközi, kultúrális, nemzeti, magyar, vizisport, magyar-japán barátság...)

A verseny eredményét fent olvashattátok.

A leépítés során a hajót 0,2 egységnyi pénzért vette meg a MÉH (Méghogy Én Hülye? Bt, mely kapcsolatban állt a Szerecsen Zrt-vel), majd továbbadta egy svájci evezős csapatnak 112 egységnyiért, melyből 10 után le is adózott. A Szerecsen Zrt-t külföldieknek eladták, majd az alapítók kiléptek. Jelenleg csődeljárás folyik ellene (az új tulajdonosok ellen).
A svájciak egyébként megnyerték a hajóval a kantonok közötti versenyt, de a svájci rendezésű nemzetközi bajnokságra már nem nevezhettek vele, mert a hajó tőkéje (a hódot végülis alulra rakták, megnyugtatva a befektetői kedélyeket, hogy ennél többet eszmeileg és anyagilag sem segíthettek volna) megmagyarázhatatlan módon előnyhöz juttatta a csapatot. Azóta a CERN-ben dolgozó hidrodinamikai szakemberek igyekeznek megfejteni a rejtélyt és már már a gyorsítóba juttatását tervezik, hogy kipróbálják hogyan viselkedne relativisztikus sebességeknél. Ez lehet a jövő űrhajójának prototípusa?