Hírek

Jégeső pusztított több megyében
Idézet egyben - szinte:
"... az idokep.hu [1] meteorológusa szerint hazánk időjárását a szerdán egy magassági hidegcsepp, illetve sekély mediterrán ciklon határozza meg. Az északkeleti országrészben továbbra is áztató esőre, míg másutt egyre többfelé zivatarokra van kilátás, amelyeket jégeső, viharos széllökések is kísérhetnek.
Jelenleg a Duna-Tisza közén, a délnyugati határszél mentén, illetve a Nyugat-Dunántúlon, Szombathely környékén mozog két intenzívebb, jégesővel kísért cella, az ország egyes pontjain pedig száraz zivatarokról szóló észlelések is érkeztek. A délnyugati határszél mentén haladó cella feltehetőleg egy izolált szupercella, már közel két és fél órája életben ...
Oroszlányban és Győr mellett tubát észleltek. A tuba örvénylő felhőtölcsér, ami nem ér a földig. Ha eléri a földet, már tornádónak nevezik."

Azért vannak nem AjgnerSzilárdos időjárásjelentések is. Bár azon kívül, hogy szó van a tubáról, ami számomra, mint szakkifejezés újdonság, a szupercellák említésével nem értek egyet. Tanulságos mindenképpen.

---

Nimbusz, a felhőcske lassan úszott a magyar puszta felett. Fáradt volt, mert az előző éjszaka kiadta magából a dühét, amikor az Alpok mind feljebb és feljebb kényszerítette. Fel a hideg magasba. Már a bajor vidéken érezte az erőt, de akkor még vidáman tekintett az alant elsuhanó tájra. Erős és fiatal volt még ott, hisz csak 2 nappal előtte született meg az óceán felett a kontinens határán. Az Alpok lábához érve kacagva hömpölyögve futott neki a magaslatnak. Élvezte a szellőt, aminek a hátán lovagolt és élvezte a változatos tájat. Leste az embereket alant.

A jókedve azonban hamar elillant, mert egyre nehezebb volt egyben maradnia, illetve a többi frissen születő ködfelhő között lökdösődve előrejutnia. Volt amelyik csatlakozni akart hozzá, de Nimbusz ekkor érezte első, egyéniségével kapcsolatos érzését: büszkeségét óceáni eredetére. Odáig fajult gondolata, hogy magasan hordott orral rá se hederített a kérészéletű ködpamacsokra. Tudta, ő nagyobb dolgokra termett. Szupercella lesz! Testéből kiváló cseppekkel valami nagyon hasznos dolgot fog tenni, mint pl. a emberek növényeit meglocsolni.
Az Alpok közepén azonban a hideg szelek ide-oda pofozták és egy-egy gonoszabb szél belemart az oldalába. Ilyenkor hullott a vére és áztatta a havas lankákat. MÉg ezt is élvezte, mert úgy gondolta, hogy amennyit ő most lemos a hegyből, az utána jövőnek annyival könnyebb lesz leküzdenie.

Nemsokára már fázott is. Vacogott. A teste nehézkesebben mozgott és úgy érezte, mintha vére is megfagyna. A következő karcos szél már nem cseppeket, hanem pihepuha pelyheket szakasztott belőle ahol érte. Viharosan fogyott az ereje. Szomorúan vette észre, hogy a pamacsok már elfoszlottak mellőle. Egyedül rótta az eget, magasan a hidegben. Be is sötétedett közben. Most már felülről is hideg érte, ezért egy kicsit lejjebb ereszkedett. A csillagokat hívta segítségül, hogy túlélje az éjszakát. Számolgatta, becézgette őket, akárcsak az elmúlt estén.

Hajnalodott, amikor a kis ország határára ért. Az erejének nagy részét elvesztette ugyan, de kellőképpen összeszedte erejét és tényleg szupercellává vált. Gondolta megörvendezteti a kis szorgos emberkéket és megrázta magát, hogy eső hulljon a tájra. Azt látta azonban, hogy az emberek, akik az utcára tévedtek nem örülnek neki, sőt látni se akarják, ezért kerekded valamit tartottak a fejük fölé és az alá rejtőztek.
Csak egy embert látott, aki a messzeségből épp rá nézett. Annak az egynek nagyon megörült, mert le tuda olvasni a szájáról, hogy a nevén nevezte:
- Nimbusz. - mutatott fel az égre a férfi és a mellette álló kisgyerek is odanézett.
- Limbusz. - ismételte a csöppség.
- Nem, nem limbusz, az más! Jajj mikor fogod már végre rendesen kimondani az "n" betűt? - kérdezte az apa.
Nimbusz elmosolyodta magát és mosolyán átcsillant a napfény. Ebben a pillanatban nézett fel sok ember, bár ekkor sem őt csodálták, hanem a cseppeken tükröződő szivárványt, melyet tolt maga előtt, ahogy haladt előre.
Most már értette, hogy hogyan szerezhet örömet. Arra gondolt, hogy maradék erejével beszivárványozza az útját, amíg teheti. S bár nagyon igyekezett, az ország másik felét már nem érte el. Utoljára már csak a mosolya maradt és a rajta átcsillogó fény. De tudta, hogy örömet szerzett, valamint azt, hogy a cseppek, melyeket erre a földre hullajtott előbb utóbb egymásra találnak, hogy ismét felhőként szülessenek újjá.