Még sosem

Még sosem történt velem ilyesmi.
Tegnap elmentem moziba, hogy lássam a Shutter Island filmet. Érdekes volt, de a Hatodik érzék után már nem tudnak átverni az ilyen ötletekkel, mint amin ez a film alapult.
Nade, nem ez a lényeg! A koliból távozásomkor a bejáratnál összefutottam néhány emberrel, többek között egy lánnyal, aki valahonnan ismerősnek tűnt. Mára már nem tudom néha eldönteni, hogy valakit csak láttam, vagy tényleg ismerem. Így történt ez most is, ezért udvariasságból köszöntem neki, meg a barátnőjének. Mindezt rohanva, mert siettem a moziba.
A mozi után sétáltam hazafele 12 körül, majd kicsit lustálkodva megálltam a villamos megállójában, hogy az 1 percen belül érkező villamosra felugorva egy megállóval arrébb leszálljak.
Na itt futottam össze ismét a moziba menés előtt a házunkban látott lánnyal, aki szintén a villamosra várt. Köszöntünk távolról, majd közelebb érve ismerősi puszit váltottunk. Na itt lepődtem meg magamon, mert én olyan ismeretség alapján, hogy már látam valakit, nem szoktam puszilkodni. Igaz itt Párizsban erősen megnőtt a puszik száma az életemben, mert minden lányismerősömtől kapok, akinek nem állok ellen. :)
Puszilkodás után rögvest felszálltunk a villamosra, mert éppen megérkezett. A következő pár perc viszont olyan furán telt, hogy megfogalmazni is alig tudom.
Kétely volt bennem, hogy én egyáltalán tudom-e ki is az illető. Abban biztos voltam, hogy a nevére nem emlékszem. Ugyanakkor ezt betudtam annak, hogy a múlt hétvégén megismert kb. 5 új emberből 2-re ha emlékszem pontosan (névvel együtt). Gondoltam ebből a társaságból való. A kétkedésemet oszlatta a lány kezdetben magabiztos viselkedése. Többek között kijelentette, hogy nem tudott elmenni a hétvégén arra az IZÉre, amit én javasoltam.
Az izé szót használta, gondoltam pillanatnyilag nem találja a megfelelő kifejezést (nem francia!). Én elgondolkoztam, hogy ha én javasoltam volna valamit, akkor kellene emlékezzek rá személy szerint. Ellenben a hétvégén tényleg javaslatot tettem néhány ismerősömnek, hogy nézzük meg az Earth Hour esemény keretében a párizsi villanyoltást (lásd a felhívást itt). Volt 3 ember, akit nem én hívtam meg, hanem a barátaim közvetítették az ötletet nekik. Gondoltam erről beszél, hogy nem tudott eljönni a Montparnasse toronyba.
Kétkedésemet már a villamosról leszállva fejeztem ki. A megállótól 1 percre van a házunk bejárata, amit igyekeztem úgy alakítani, hogy ne hozzam kényelmetlen helyzetbe sem őt, sem magam.
- A Montparnasse toronyba nem tudtál eljönni? A villanyoltásra? - kérdeztem.
- Mi? Nem! A koncertre.
- Hát, akkor az a személy nem én voltam, aki ezt javasolta. Koncertet nme terveztem a hétvégére. - mosolyogtam.
Na itt kezdett el ő is rájönni, hogy a véletlenek alakítottak ki egy olyan helyzetet, amiben egyikőnk se tudta ki a másik igazából, de mégis ismerősként kezeltük a másikat. Mennyivel egyszerűbb lenne így az élet...
A bejáratig megállapítottuk, hogy mindketten téves gondolatok alapján jutottunk a megismerkedésig. A liftben csend volt, mert a 3. embert nem akartuk bevonni a saját magunk "égetésébe". Ugyanazon a szinten lakunk.
Mielőtt ki-ki elment a szobájába, kiderült még, hogy ő félig magyar, félig román, aki Romániában nevelkedett és néhány tragikus esemény miatt nem beszél magyarul. A következő találkozás, ha lesz, biztosan mosolygással fog indulni - ki-ki magán derülve.

Én lefekvés előtt és még reggel ébredve is mosolyogtam magamon és a gátlásokat megszüntető pozitív félreértéseken.