Szerencse - két felvonásban

Alcím: No milk today...
Régóta nem iszom tejet, nem ezért adtam ezt a címet. Csak a dallammal és a szöveggel játszottam gondolatban és azt dúdoltam magamban: "No luck today..."
Életem során melyben 32 nyarat láttam már - igaz az egyiknek csak a farkincáját... hoppá, akkor 33! - sokszor fordult már elő, hogy valami nem úgy sült el, mint ahogy szerettem volna.
Kezdetben úgy gondoltam, hogy az Élet ilyen kegyetlen velem, de aztán elkezdtem azon gondolkodni, hogy ha nem teszünk a dolgokért, akkor könnyen megesik, hogy nem érjük el. Persze ilyenkor az ember azt beszéli be magának, hogy ő mindent megtett... Na nem erről akartam írni, hanem arról, hogy felismerve ezt a tényt és pozitivista ideológiával állva a világhoz, elvileg minden (ésszerű) cél elérhető...
De azért mégis vannak kivételek! Apró cseprő dolgokról van szó, de meg tudják keseríteni az ember napjait. Ma is történt velem néhány, amiről nem tehetek.
Pl. a takarítónő után nyitvamaradt szobaajtóm. Ennek lehet mondani, hogy én vagyok az oka, mert mióta beköltöztem tudom, hogy nem mindig záródik be az ajtó (elektromos zárrendszer). Szóval eddig nem szóltam, de most úgy éreztem, hogy ez figyelmeztető jel volt és szerencsére ma sztrájk van, így nem mentem dolgozni reggel. Tehát amikor visszaértem a boltból reggel, akkor nyitva találtam az ajtót. A biztonság kedvéért megkérdeztem a takarítónőt, hogy ő járt-e a szobában és szegény nagyon szégyenkezett a dolog miatt.
Á, nem untatok tovább senkit. Abbahagyom, mert rájöttem, hogy a sztorizgatásom panaszkodásnak tűnhet. Pedig csak azt akartam mondani, hogy értem az Élet mesterkedését, amivel a szürke hétköznapokat akarja feldobni és felhívni a figyelmet arra, hogy elkényelmesedek.

---

és két kisangyal sugallatára, ugyanez másképp:

Régóta nem iszom tejet, nem ezért adtam ezt a címet. Csak a dallammal és a szöveggel játszottam gondolatban és azt dúdoltam magamban: "Big luck today...". Nem iszom tejet, mert azon szerencsések közé tartozom, akik felismerték, hogy a tejnek nem örül a gyomruk. Ugyanígy vagyok a teával. Sikerült elég korán felismernem a tényt, hogy gyerekkoromban mindkettőből sokat ittam és a szervezetemnek ez nem tetszik. Örülök, hogy felismertem e tényeket.
Szerencsés életem során melyben 32 nyarat láttam már - igaz az egyiknek csak a farkincáját... hoppá, akkor 33! - sokszor fordult már elő, hogy a szerencse mellém pártolt.
Kezdetben úgy gondoltam, hogy az Élet kegyetlen velem, de aztán elkezdtem azon gondolkodni, hogy ha nem teszünk a dolgokért, akkor könnyen megesik, hogy nem érjük el. Persze ilyenkor az ember azt beszéli be magának, hogy ő mindent megtett... Na nem erről akartam írni, hanem arról, hogy felismerve ezt a tényt és pozitivista ideológiával állva a világhoz, elvileg minden (ésszerű) cél elérhető... és szinte mindig sikerülnek is a dolgok, amiket tervezek. Persze a racionális tervezés sokat számít!
De azért mégis vannak esetek, ahol a szerencse is kell! Apró cseprő dolgokról van szó, de meg tudják édesíteni az ember napjait. Ma is történt velem néhány, amit nem terveztem, így mindenképpen a szerencse rovására kell írnom.
Pl. a takarítónő után nyitvamaradt szobaajtóm. Ennek lehet mondani, hogy én vagyok az oka, mert mióta beköltöztem tudom, hogy nem mindig záródik be az ajtó (elektromos zárrendszer). Szóval eddig nem szóltam, de most úgy éreztem, hogy ez figyelmeztető jel volt és szerencsére ma sztrájk van, így nem mentem dolgozni reggel. Tehát amikor visszaértem a boltból, akkor nyitva találtam az ajtót. Szerencsére a folyosón volt még a takarítónő, akit megkérdeztem, hogy ő járt-e a szobában? Szegény nagyon szégyenkezett a dolog miatt, de öröm az ürömben, hogy épp egy-két perce volt csak ott és így nem volt senkinek ideje "körbenézni" nálam.
Á, nem untatok tovább senkit. Abbahagyom, mert rájöttem, hogy a sztorizgatásom dicsekvésnek tűnhet. Pedig csak azt akartam mondani, hogy értem az Élet mesterkedését, amivel a szürke hétköznapokat akarja feldobni és felhívni a figyelmet arra, hogy elkényelmesedek. Pedig ő mindent megtesz az érdekemben...

---

... most elgondolkodtam: lehet, hogy két kisördög volt és csak az életet akarják rózsaszínre festeni? Most már mindegy, így marad. (Ne vegyétek a szívetekre, csak a poén kedvéért írtam.)
Azóta kértem az ajtó zárjának megjavítását 2-szer is, de az eredmény az, hogy továbbra is be kell csapni az ajtót, ha biztosra akarok menni. Mintha mise történt volna... (akárcsak a papos viccben). (2010. jan.)