Vége

¡Hasta la vista!
Kicsit kemény heteim voltak. Nem, nem fizikailag. Sajnos elment a kedvem az írástól. Számos oka van ennek. Egyiket sem nevezem meg, mert még valaki személyesen venné és ez az amiből elegem van, hogy meg nem tett, de még gondolni sem gondolt cselekedeteim alapján ítéljen meg bárki is... ahelyett, hogy hirtelen ötletből fakadó ellenszenvének okára rákérdezzen... kiderítse valódiságát.
Józsi, te tényleg azt gondolod, hogy...? Te tényleg azt csináltad, hogy... ?
És erre az őszinte válaszom az lenne: Dehogy is! Eszem ágában sincs! Hogy KÉPZELED...?
Mindig ugyanazokba a kicsinyes emberi megnyilvánulásokba futok bele, akárhol és akárkivel is barátkozom. (Tisztelet a kivételnek! Szerencsére van egy-kettő.)
...és érzem most a gondolatokat, miszerint: Józsi, Te sem vagy tökéletes, sőt...
Igen, ez igaz.
Azonban a hetekig/hónapokig tartó barátságok VÉLT és EGYÁLTALÁN NEM VALÓS sérelmek alapján történő megváltozása, olykor befejeződése mindig visszarángat a valós életbe és újra és újra kénytelen vagyok rájönni, hogy emberek vagyunk, de még nagyobb gond, hogy nem kommunikálunk. Kiváltképp, ha sérelmeink vannak. Szeretjük sebeinket nyalogatni.
NEM, nincs köztetek olyan akire ez vonatkozik, mert ezt most elsősorban egy külföldi barát idézte elő.
NEM, nem szeretnék sajnálkozó leveleket kapni. Aki kedvel/szeret, vagy tiszteli emberi voltomat, az marad az ezelőtti stílusánál.
NEM, nincs miért aggódni, mert mindig is tudtam kezelni az ilyen helyzeteket.
NEM, tényleg nem írok ide többet. Aki akar megkeres...