Az eredeti szöveg:
-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-
Két Nobel díjas író önmeghatározásától "visszhangos" a sajtó:
Herta Müller (született Romániában, Németországba menekült 1987-ben). Nem találom az eredeti cikket, melyben az ő meghatározása van, miszerint ő nem román. Nobel díj 2009-ben.
És hogy mi se maradjunk ki a körből:
Kertész Imre (született Magyarországon, elköltözött Németországba 1990 után???, nem találom még a weboldalán sem az évszámot) Nobel díj 2002-ben. Bizony! Oly régen volt már!
Van bennük egy csomó közös. Ahol születtek, nem fogadták be őket, sőt üldözték. Kit a világháború eszméitől vezérelve, kit az Egységes Románia eszméi miatt. Egyik se jobb a másiknál.
Ahogy sokan vitatják, hogy ők megérdemelték - hiszen sok nemzetközileg ismertebb költő/író mesterkedik és mesterkedett a világban akkor és most -, úgy igyekszünk mi büszkék lenni rájuk.
Büszkék vagyunk? Büszkék lehetünk? Mármint MI magyarok/románok?
Ahogy az idei béke díjjal kapcsolatban erős politikai felhangja van a választásnak, úgy gondolom, hogy mindkét díjazott (és az elmúlt évben még kettőre mondják) politikai irányultsága, elnyomás-ellenessége és világjobbítási szándéka miatt kapta a díjat, Herta Müller esetében kiegészítve egy kis női egyenjogúságra való érdekkel, amit a bizottság igyekszik mostanában kimutatni. (Ettől függetlenül, nem vitatom az érdemet.)
Szóval Herta Müller nem vallja magát románnak. Megértem. És ezt kell lenyelje az országunk: Kertész Imre nem tartja magát magyarnak. Én ezt is megértem. 1
Szerintem amire egyedül "büszkék" lehetünk, hogy mi kényszerítettük őket olyan környezetbe, melyet aztán saját érdemeik és tehetségük szerint irodalmi művé kovácsoltak, ami aztán díja(ka)t kapott.
Szóval emberek: akit azzal kergetünk a fronton, hogy lelőjük, ha meghátrál... és így jut előre az ellenség sorain keresztül, majd mikor sokadik áldozatát szedve végülis elesik, akkor kijelenthetjük-e róla, hogy hősiesen halt halált értünk? Hősiesen? Értünk? Akarta-e???
Ennél csak egy fokkal jobb, hogy nem ölünk meg valakit, de elkergetjük az országból, vagy szellemileg és akár fizikailag is gyötrelmes környezetbe kényszerítjük, majd utána mikor híres lesz, akkor a fényében akarunk fürdeni? "A mi fiunk. Rólunk írt! Mi tettük híressé!"
Erre akarunk büszkék lenni?
Kért már országos szinten valaki bocsánatot tőle/ük?
Hontalan világpolgár. Mindkettő az. Azt hiszik, hogy Németország az otthonuk, de szerintem mindketten tudják, hogy sohase lesznek már igazán otthon sehol. Jól érezhetik magukat, de az igazi otthonukat elvették fizikailag és ideológiailag egyaránt. Elvették? Ne általánosítsak, mert akkor nincs benne a felelősség:
Elvettük! Ezt a gombócot nyeljük le ha bírjuk!
1 (Ez az amit újra kellene értékelnem az újonnan megjelenő cikk miatt, de emlékszem, hogy voltebből már vita anno 2002-ben, hogy ő akkor most magyar, vagy sem és úgy emlékszem nem jelentette ki, hogy az. Tehát akkor folytatom, ahol abbahagytam.)
Kedves barátom. Nem írom ide az iménti reakciódat, mert megharagudnál rám. Viszont itt válaszolok!
- Nem magamról beszélek, de arra felhívom a figyelmedet, hogy nem csak otthonról lehet tenni a hazáért. Mert ha megfeledkezel erről a tényről, akkor elfelejted országunk legnagyobbjait, mint Kossuth, Széchenyi, Julianus barát, József Attila és még sokan mások, akik elmentek külföldre. A kérdés, hogy haza megy-e az ember a tapasztalatokkal, megpróbálja-e a jó dolgokat otthon alkalmazni, vagy alkalmaztatni? És magyarországgal kapcsolatban a legfontosabb: hagyják-e?
- Felhívom a figyelmedet arra, hogy én ugyan most nem fizetek otthon adót, de ugyanakkor nem is kapok fizetést sőt semmilyen szociális juttatásban, orvosi ellátásban nem vagyok/lehetek részesült, így ugyan nem vagyok közvetlen hasznára az országnak de nem is vagyok teher. És ha azt nézzük, hogy a gazdasági válságnak a banki szféra a legnagyobb "vesztese", akkor én igen is a francia pénzemet pumpálom haza... segítve ezzel a szegény bankomat. Jelenleg ennél több segítségre nem futja tőlem. Hja, azon kívül, hogy néhány hasznos tanácsot igyekeztem adni bizonyos pécsi cégeknek a jövő évi rendezvénnyel kapcsolatban és sajnos itt kell visszautalnom az előző pont utolsó kérdésére. Itt megadom a választ: leszarják a pozitív ötleteidet.
- Mindörökké szeretném MAGYARnak érezni magam, mindaddíg, míg egy vérben forgó szemű "ősmagyar" félre nem értelmezi a mondataimat és ahelyett, hogy elgondolkodna azon, hogy igenis van történelmi/társadalmi és van egyéni felelősség is és végre abba kellene hagyni a köpönyegforgatást... szóval míg egy ilyen alak nem cselekszik ellenem olyat mely elveszi a kedvemet, hogy MAGYARnak érezzem magam... bár szerintem ezek után is annak érezném magam. Kicsit másképp, kicsit pozitívabban, kicsit lelkileg megerősödve.
Egy pozitivista-idealista, ki racionalista.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése