Odafagy az ujjam a golyómhoz...

Akár ez is lehetne az alcíme a mai koratavaszi petanque versenynek, amit ma hazafele láttam Gifben, ahol a helyi mackók kibújtak a barlangjukból és a gyengén, de azért végre sütő napsugarakban nekiálltak fémgolyókat dobálni.
Én szeretem ezt a játékot, mert koncentrációt, taktikai érzéket és fizikai ismereteket is igényel. Talán a legkevesebb agresszióval járó sport... persze aki nem szeret veszíteni, annak mindegy mit játszik, így nekik nem ajánlom.
Már gondoltam rá, hogy a magát agresszívra unatkozó nyugdíjas korosztályt pl. egy ilyen játékkal le lehetne kötni, vagy nyilvánosan kihelyezett sakktáblákkal, mint pl. a Jókai téren, Pécsen. Persze kevésbé forgalmas helyen jobb lenne. Esetleg az oroszországban látott sakkasztalokat lehetne megfelelő helyeken elhelyezni, vagy tarokkra, dámára, go-ra szoktatni az unatkozó népet.
A minap olvastam egy kis novellát, melyben az a valós élethelyzet van leírva, hogy XY interneten keres barátokat és amikor a szomszéd gyerek átjön egy lasztival a hóna alatt, hogy a srácot focira invitálja, akkor internet-hősünk elkergeti azzal az indokkal, hogy nem ér rá ilyen csacskaságokkal foglalkozni, mert: nem barátkozik akárkivel, másrészt meg már megvan neki a FIFA2010 (nem reklám!).

Szóval MOZGÁS! Tervezzetek röplabdázást a nyárra nélkülem is! Vagy babatornát... :) Kinek mije van.

A bumfordi mamlasz kamasz.

Megy előttem egy vékony fiatal srác, de lóg rajta minden cucc. Így laza, azaz vagány. De látom, hogy a gyerek is laza, annyira, hogy majdnem szétesik, ugyanis megy, tekergeti a fejét, majd nekimegy az előtte megálló embernek, aki a piros miatt nem akart alámenni az autóknak.
Hát a srác majdnem alásegítette. Elnézést kér. Nincs meggyőződés a szavaiban, valószínűleg nem
először kell így tennie és már megszokottá vált számára az ilyen koccanás. Gondolnám, hogy akkor most egy kicsit jobban odafigyel majd a többi emberre a járdán, de nem, mert 5 méteren belül majdnem nekimegy egy szembejövő srácnak... ügyes kígyómozgással végülis kikerüli az ütközést az utolsó pillanatban. Újabb 5 méter múlva majdnem kitör belőlem a röhögés, mert ennyire balek nem lehet senki: továbbra sem előrefelé nézve nekimegy egy a járda közepén lévő oszlopnak, ami egy autókijáró miatt van a járdába építve. Na ez vasból van, így kénytelen kitérni, illetve lefolyni az oszlopról, mert az ugye nem mozdul el. Ha így folytatja, akkor
hamar kényelmetlen ágyéki sérüléseket szerezhet saját málé viselkedése miatt.

Azért kiváncsi lennék, hogy mennyire okolja a környezetét ezekért a szituációkért???

Hát ez vicc!

és mégsem!
Néhány napja esett meg, hogy reggel erősen esett. (Bocs.)
Ebben semmi meglepő nincs, mert az elmúlt hetekben minden nap esett, de aznap különösen. Meg kb. egy héttel korábban is hasonló intenzitással. Ráadásul mindkét nap fújt a szél is, így oldalról verte a szél az esőt az emberre.
A két alkalom között az volt a különbség, hogy míg az elsőt saját kabátomon tapasztaltam a vasútállomás és a munkahely között, addig a másodikat a vonatablakból láttam és lecsendesedett mire ugyanazt az utat bejártam, mint mindennap. A közös dolog pedig ezekben az, hogy az első alkalommal én áztam szét az esőkabátom ellenére, míg a második alkalommal a lengyel kolléganőm. Ebédlőbe menet beszéltük meg ezt a dolgot és mindketten arra panaszkodtunk, hogy hiába voltunk felszerelkezve - én kabáttal, ő esernyővel - mindkettőnknek a nadrágja csurom víz lett.
Erről eszembe jutott a székely vicc és kezdtem mesélni neki:
- Amikor a falusi öregember felkel este, hogy...
Erre elkezd nevetni. Mondom ez így jó lesz, mert a végén már fetrengeni fog a nevetéstől, ha már ettől a sima bevezetőtől ilyen jó kedve lett. Azért megálltam egy pillanatra és ekkor kérdezte:
- Ez az a történet, aminek aza vége, hogy: "Nem, nem esik, hanem fúj." ?
- ... (nyitottszáj) - volt a válaszom.
Hát ezt te meg honnan ismered? Ja! Nekik is van egy ilyen viccük, szintén egy speciális néprétegre/régióra vonatkoztatva.
Azistállóját, hát már a székely viccek is nemzetköziek!?

Muskátlitisz

Valahogy gyerekkorom óta nem szeretem a muskátlikat. Ez az egyetlen növény, amit nem szeretek. (Valaki már szomorkodik tudom.) Igazából ez nem is "nemszeretet", inkább csak valami megmagyarázhatatlan öszzahangolatlanság.
Annak ellenére van így, hogy 3 éven keresztül volt saját virágoskertem. Hihetetlen, de igaz! (Valahol itt pattanhatott el bennem a normalitás szála... :) ) Még a büdöskét (Tagetes patulus) is termesztettem, pedig az még büdösebb, mint a muskátli. Nem a virágáról beszélek, hanem a növényről. Én voltam a lakásban a virágöntöző is, ha anyukám nem öntözte őket.
Szóval egy nyáron rám maradt hosszabb ideig anyukám muskátlijainak öntözése és sajnos a muskátlik egy része elszáradt... Pedig én öntöztem őket. Azon csodálkoztam, hogy a többi növénynek nem lett baja, sőt virultak. Ja hozzáteszem, hogy én növénykínzásnak véltem a heti kétszeri öntözést, mert addig csak a kaktuszaimra kellett figyelnem. Azoknak meg ugye nem jó a sok víz. Szóval én maradtam a heti egy öntözésnél. Meleg volt, na!
Anyukám nem örült, amikor visszajöttek tudomisénhonnan.
Én viszont akkor lettem szomorú, amikor anyukám az egyetemi távollétem alatt határozott utasításaim ellenére - miszerint csak havi 1 alkalommal locsolja meg a kaktuszaimat - tüskés kúszónövényt fejlesztett belőlük. Kúsztak, mert oly gyorsan megnyúltak, hogy nem bírták megtartani a saját súlyukat. Akkor tettem le a mexikói kaktuszerdő-kinézetű ültetvényemről... most jut eszembe, hogy azóta meg is döglesztették őket. Hüpp, hüpp, hüpp.
Szóval van 5 növényem, de nemsokára csak 4 marad.
Tiszta szívemből sajnálom, Bea! Ez egy ősi megmagyarázhatatlan törvényszerűség. Mondhattam volna, amikor odaadtad, de nem akartalak sem feltartani, sem felzaklatni ( :) ). Őszintén megpróbáltam, hátha most...! De mégsem... :(
A muskátlitisz áldozatává vált. Emléke örökké bennünk él!

Kérdés

Amikor hazatértem egy csomóan a fejemhez vágták, hogy nem írtam nekik kintlétem alatt.
Sok minden eszembe jutott és leginkább olyan válaszok tolultak fel bennem, amin valószínűleg megsértődtek volna. Pl.:
- Miért nem lehet elfogadni, hogy a blogra írom meg a marhaságaimat és így nem kell mindenkinek ugyanazt megírnom, hogy aztán meg azt kapjam a fejemhez, hogy: "hja, hallom elküldted a csak nekem szánt levelet másnak is...".
- és te/ti hány levelet írtatok?
- Magatoktól? Úgy, hogy nem az én levelemre válaszoltatok, hanem magatok kezdtétek a beszámolót/érdeklődést?


A fentieknek megfelelő sorrendben megadom a válaszokat is:
- Nem akarom, hogy álszemélyesek legyenek a leveleim. Egyszer pl. azt kaptam a fejemhez, hogy nem személyes karácsonyi üdvözlőlapot/emailt küldtem valakinek, hanem csak egy körlevelet. Hm. Elgondolkodtam. Valóban! Ahelyett, hogy CTRL+C CTRL+V használat mellett külön-külön 40-szer elküldtem volna ugyanazt a szöveget, megtettem, hogy kiválasztottam 10-20 nagyon kedves embert és igyekeztem szokványostól eltérő jókívánságokat írni, majd egyszerre küldtem el mindenkinek...
Lehet, hogy elítélendő.
Persze az első megoldásnál is ott van a lebukás veszélye... "Neked is rőt elefántot kívánt csíkos zokniban? Nekem is... Szemét, álszent disznó!" :)
De aki, ahogy szereti. A legjobb megoldás a mindenkinek külön levél, egyedi szöveggel lenne. Ehhez viszont túl egyszerű ember vagyok.

- szerencsére vannak, akik írnak, írogatnak. Nagyon fel tudja dobni a napomat, amikor valaki ír, vagy csak válaszol. Nem történik semmi? Hát 1 hónap alatt csak megesik valami az emberrel, amiről én távol lévén nem tudhatok. Nem ér rá. Hát ezt elfogadom, de a 2-3 havonta egy email nem megerőltető. Szerintem. Én sem írok gyakrabban személyes emailt. Mert van akinek írok!
Nem írok ide neveket, de szívesen megtenném, hogy kiemeljem azokat akik írtak. Nem teszem, mert a másik fele a társaságnak csak megsértődne. És az orraládörgölők, inkább azok között vannak, akik nem is ismerik ezt a weboldalt. (Óh, megint szókimondóbb vagyok, mint kellene. Bocs. Ez van.)
Nagyon kedvellek titeket, akiknek megadtam e weboldal címét. Ezt ne feledjétek!

- Ha a "Józsi kezdeményez levelezést", "Józsi csak válaszol" típusú emailek arányát nézem, akkor a statisztika erősen az előbbi oldalra billenne. Ilyen szempontból egy ellensúlyozó tényező van: azok az orosz/ukrán/fülöp szigeti lányok, akik ki akarnak törni a hazájukból és el akarják adni magukat. Na azok jelentősen feltornásznák a második kategóriát, de hát én is csalok a statisztikával és ezeket kizárom a versenyből. Talán elfogadható a ki nem mondott indok. :D
Szegények mindig azt hiszik, hogy francia vagyok. :)

Ideírom egy mai emailre adott válaszomat:

"A nyugodt és élhető környezet az emberiség elszaporodásával egyre kevesebb lesz. Amíg nincs ökológiai egyensúly, addig itt baj van és baj lesz. Mert szerintem fejlődhetne a technika továbbra is, de minden hasznos technikai újítást arra kellene használni, hogy az eddigiek káros hatását eltüntessük - persze ne úgy, hogy közben máshol, vagy másmilyen szennyezéssé alakítsuk a korábbit. (pl. szeméttelep felgyújtása, hulladékégetés agyba-főbe)
A magad nyugalmát meg leginkább a saját lelkedben találhatod meg és ha lelkileg jól vagy, akkor akár a környezetedre is ki tudod sugározni a belső egyensúlyodat, vagy pszichikusi fogalmazással élve "kivetítheted" azt. Ez utóbbi elvileg csak látszatmegoldás, az előző kifejezéssel ellentétben, de még ez is jobb, mint a semmi."

Lelki békét és egészséget kívánok Nektek!