Szórakozás

Mi lenne, ha én nem lennék. "Sokkal unalmasabb lenne az életem nélkülem." (Zsozef Filozofatrisz)
Hogy értem ezt? Hát mindenki tudja, hogy nem vagyok egyszerű eset. Ehhez azonban hozzájárul az, hogy egy picit mindent túlbonyolítok. Ha meg nem én teszem, akkor teszi ezt az Élet velem.

Azt, hogy hogyan jutottam haza karácsony előtt most nem írom le - megteszem majd máskor - most inkább azt írom le, hogy tegnap, érkezésem után mi történt. Gondoltam kihasználom a fél szabadnapot és utánajárok egy-két hasznos dolognak.
Elmentem először a helyi Társadalombiztosítóhoz, hogy kikérjem az európai úniós TB kártyámat, illetve az 1 hónapja beadott kérvényem regisztrálásáról és az ügyem állásáról érdeklődjek. Az első probléma a sorbanállásrajogosítócetli megszerzése volt. Egy kártyát kellett volna beledugni, de ilyenem nem volt, mert éppen ezért (is) jöttem. Az utánam érkező nő segítségével jöttem rá, hogy a cetlimata tetején a festett zöld kerek pötty egy érintőgombot takar (megjegyzem nagyon ügyesen takarta) és ennek megnyomásával kártya nélkül is lehet boldog cetlitulajdonos az ember. Ördögi kör probléma megoldva!
Ezek után 15-20 perc múlva kerültem sorra, ahol tört franciasággal megkérdeztem, hogy a beküldött TB kártya kérelmem hogyan áll? Mikor kapom meg a kártyát? A válasz az volt, hogy már karácsony előtt elküldték, csak valahol még biztosan elakadt. 10-12 nap ebben a hidegben... szegény postás. :)
A kisasszony ki akart nyomtatni egy igazlást, de valahogy elállította a nyomtatási beállításokat és emiatt csak a papír közepe került nyomtatásra 200%-os nagyításban. Ugyan tapasztaltnak tűnt, de itt leakadt és azonnal segítséget kért egy kollégától, akivel 2 perc alatt meg is oldották a problémát. Én már csak "fit to page" hibának nevezem, mert egy kollégám cseszte el rendszeresen a nyomtatást ennek az opciónak a figyelmen kívül hagyásával... egyszer hallottam a folyosón menni félhangosan mondogatva, hogy "fittupédzs... fittupédzs...". Tudtam, hogy most megint valamelyik kollégától kapta meg a kulcsinfót és most megy és beállítja. :)

Ezután rákérdeztem, hogy kaphatnék-e eu-s tajkártyát. Igen, volt a válasz. Mikor távozik az EU-ba? - jött a kérdés. Na itt akadt egy kis problémám. Távozom az EU-ba? Most is ott vagyok nem? Na mindegy, nem oktatom ki a csajt. Szóval mikor hagyom el Frországot? - fordítottam magamnak. Októberben, mert akkor jár le a munkaszerződésem. Na erre a csaj lepődött meg. Mikor megyek el legközelebb Fro-ból? - kérdezte átfogalmazva.
Ja! Májusban - mondtam. Hogy miért fontos, hogy mikor megy el az ember, ha a kártya egy évig érvényes és valószínűleg nem jövőre kell... ezt nem fogom megtudni, mert a következő mondata az volt, hogy sajnos az eu-s kártyakérő rendszer most nem működik. Jöjjek vissza máskor! Meg se mertem kérdezni, hogy mit ért azalatt, hogy máskor?! Melyik másik fél munkanapomat áldozzam fel az ő sutasága miatt?
Megköszöntem a segítségét, majd (kínomban) mosolyogva távoztam. A szembejövők nem értették minek örülök.

Itt még nem volt vége a napnak, mert akkor mindjárt elmentem bevásárolni alapélelmiszereket, hogy a kongó hűtőmet feltöltsem. A boltot hamar végigjártam, mert már megvan a megszokott ösvény, amin haladok és a pénztárnál 1-2 perc sorbanállás után én következtem. A gondolataim szana széjjel jártak miközben pakoltam be a táskába és az egyik kezemben tartottam a bankkártyát, amivel fizetni akartam. Pénzt még nem vettem ki, mert hazamenetkor maradt 30 euróm, amiből 20-at egy nagyon kedves (életemben az első szimpatikus) amerikai srácnak adtam, cserébe a megmaradt forintjáért. Jól járt vele, mert normál áron vettem meg tőle és mindjárt lett eurója is, amivel fizethetett Bécsben - hisz oda ment.
Szóval maradt 10 euróm, de azt meg elköltöttem a reptérről a városba jövet a buszon. Kijött az eredmény, huszoniksz euró... Jajj, a hűségpontgyűjtő kártyámat otthon hagytam, a franc(iá)ba, már megint elvesztek néhány centime-ot. Sebaj!
Jajj, mi is a kártyám pinkódja??? ez, ez, ez, meg... mi a 4.??? Hoppá! Talán ez? CODE ERROR. Elfelejtettem a 4. számot! 3 hétig nem használtam a kártyát és emiatt elfelejtettem.
Elkezdtem magyarázni a nőnek, hogy nem jut eszembe a szám, ezért ha megengedi, akkor én most elmennék és levennék pénzt egy automatánál. De ahhoz is ismernie kell a kódot nem? -kérdezte. Mennyire igaza van, csak azt nem veszi figyelembe, hogy a mögöttem lévő sor stresszel és nem tudok koncentrálni. Végülis beleegyezett. Így, átmentem az utca túloldalára és már félúton biztos voltam a dolgomban. Kinéztem egy automatát (az egyetlent), de egy mamika előbb ért oda... valahonnan egy fa mögül ugorhatott elő. Nos ő lekérte az egyenlegét, majd ismét nekirugaszkodva - 1 perc fejben számolás után - kb 150 euróval távozott. Eltartott vagy 4 percig.
A kód eszembe jutott. Boldogan mentem vissza és kártyával fizettem, majd elnézést kértem és távoztam a boltból.
Van ez így néha...

Havazás Párizsban

Újra itt. Hol is?
Újra itt vagyok. Újra blogolok, ezúttal szűkebb, de megbecsültebb közönségnek.
Újra itt vagyok Párizsban. Új év, új remények...
1 nappal azelőtt kezdett havazni, amikor elmentem és volt szerencsém látni a havas Párizst. 1 nappal azután kezdett el havazni, hogy visszajöttem és lesz még szerencsém látni a fehér Párizst. (09.12.18./10.01.05.)
Teljesen más hangulata van a városnak most. Legfőképp a Champs Elysée, valamint a Montmartre ünnepi hangulatát tudja még csodálatosabbá tenni ez a mindent befedő dunyhatakaró. Az előbbin a karácsonyi vásáros bódék tarka színű pompájába és emberektől kavargó forgatagába visz bele egy kis tisztaságot és selymessé teszi az utcát. Szinte megfeledkezik az ember a néhány méterre lévő főúton száguldó autókról és egy az egyben átadja magát az ünnepre készülődés hangulatának. Egy kis szeretetsziget a nyüzsgő nagyvárosban, még ha nem is tökéletes.
A Sacrée Couer tövében pedig este a sápatag sárgán világító lámpások fényét tükrözi vissza az utcát belepő hó és a levegőben szálingózó hópelyhek sem fehérek, hanem egy kicsit sárgásan szikrázók, mintha a varázsló csillogó pora hullna az égből, hogy gyönyörűvé varázsolja az estét.
Elréved az ember és egy kicsit máshol érzi magát, valahol, ami nem is feltétlenül létező hely, mert inkább csak a szívében él minden embernek... szeretett barátok és családtagok körében, valahol téren és időn kívül...

La Bamba

... amit én az egyszerűség kedvéért "A Bamba"-nak fordítok... és leellenőriztem, van hasonló jelentése.
Szóval ez lett volna a blog eredeti címe, de aztán rájöttem, hogy ez nem annyira magyar és így nem lesz magyar kasszasiker, vagy wurlitzer díj... akarom mondani Pulitzer. Megerőltettem magam és igyekeztem kitalálni valami sokatmondó címet, de csak erre futotta:
Az Élet sója.
Sajnos ilyen blog már létezik - szakács alapítója receptekkel fűszerezte - így a blog címébe már bele kellett vinnem egy kis szójátékot:
Az Élet showja pont blogspot pont com.
és akkor egy újabb szójátékkal megmondom miről lesz itt szó:
Az Élet(em) sóhaja - avagy hogyan szórakozik a kisember a nagyvilágban.

Rájöttem már rég, hogy az irodalomban nem nyerő a szóvicc és néha a hétköznapokban is gyomorkavaró, de valahol a zsigereimben van és ritkán tudom megállni, hogy el ne süssek egyet-egyet.
Jó szórakozást kívánok a nagyérdeműnek!

Megtört csend - Eleddig

Megtöröm a csendet, de csak azért, hogy ideírjam: szorítok Gáborért és persze a hallgatóért is.
Eszterről tudom, hogy jobban van.
Gyógyulást kívánok és a mai horrorisztikus nap feledését!

---

Az ezelőtti blogbejegyzéseket (és még ez is) a korábbi blogomból emeltem át. Kezdődjék az új BLOGírás, új eseményekkel. Hajrá!
Szerencsére a pécsi tragédia a kollégáimra nézve végeredményben viszonylag jól végződött.

Vége

¡Hasta la vista!
Kicsit kemény heteim voltak. Nem, nem fizikailag. Sajnos elment a kedvem az írástól. Számos oka van ennek. Egyiket sem nevezem meg, mert még valaki személyesen venné és ez az amiből elegem van, hogy meg nem tett, de még gondolni sem gondolt cselekedeteim alapján ítéljen meg bárki is... ahelyett, hogy hirtelen ötletből fakadó ellenszenvének okára rákérdezzen... kiderítse valódiságát.
Józsi, te tényleg azt gondolod, hogy...? Te tényleg azt csináltad, hogy... ?
És erre az őszinte válaszom az lenne: Dehogy is! Eszem ágában sincs! Hogy KÉPZELED...?
Mindig ugyanazokba a kicsinyes emberi megnyilvánulásokba futok bele, akárhol és akárkivel is barátkozom. (Tisztelet a kivételnek! Szerencsére van egy-kettő.)
...és érzem most a gondolatokat, miszerint: Józsi, Te sem vagy tökéletes, sőt...
Igen, ez igaz.
Azonban a hetekig/hónapokig tartó barátságok VÉLT és EGYÁLTALÁN NEM VALÓS sérelmek alapján történő megváltozása, olykor befejeződése mindig visszarángat a valós életbe és újra és újra kénytelen vagyok rájönni, hogy emberek vagyunk, de még nagyobb gond, hogy nem kommunikálunk. Kiváltképp, ha sérelmeink vannak. Szeretjük sebeinket nyalogatni.
NEM, nincs köztetek olyan akire ez vonatkozik, mert ezt most elsősorban egy külföldi barát idézte elő.
NEM, nem szeretnék sajnálkozó leveleket kapni. Aki kedvel/szeret, vagy tiszteli emberi voltomat, az marad az ezelőtti stílusánál.
NEM, nincs miért aggódni, mert mindig is tudtam kezelni az ilyen helyzeteket.
NEM, tényleg nem írok ide többet. Aki akar megkeres...