* Csókolom, a Tolvajláselhárítási Egységtől jöttünk és szándékunkban áll az Ön lakását feldúló tolvajt, esetleg tolvajokat minél hamarabb elkapni.
- De hogy jutottak be?
* Teccik tudni módszerünk legfontosabb eleme, hogy a tolvajokat még ügyködésük közben lepjük meg, így azt a helyet használjuk, amire a rablók a legkevésbé számítanak.
- Azaz?
* A WC, vagy a fürdőszoba ablakot szoktuk használni a razzia során.
- A WC ablakon jöttek be? De hát nem is hallottam.
* Na látja, ez a technikánk lényege! Hiszen ha hallható lenne, akkor a tolvaj elmenekülne.
- Úgy gondolják, hogy rabló van most a házamban?
* Teljesen bizonyosak vagyunk benne, ugyanis a Betörésmegelőzési Csoportunk tegnap lefülelt egy telefonos beszélgetést, miszerint az Ön háza tökéletesen megfelel a betörésre.
- Oh. Tényleg?
* Még az ékszerek helyét is megmondták. A nappaliban, a vitrines alsó fiókjában van.
- Ah, akkor tévedtek. Sosem tartanám a vitrinesben a pénzem. Jobb helyen van az a puffokban!
* Tizedes, nézze már meg azért, hogy a vitrinesen van-e feltörésnyom - szólt a mögötte álló alaknak. Addig legyen szíves azonosítani magát, hogy tudjuk, hogy nem Ön-e a rabló?!
- Hogy képzeli! Már 30 éve itt lakom. Becsületes ember vagyok és Bale Kata a nevem. Az uram tavaly hót meg, Isten nyugasztalja. Az ő neve Kisfalu Simon. Tessék csak megnézni az irataimat!
* Köszönöm, minden rendben van! Elnézést a kellemetlenségért, mindenkit le kell ellenőrizzünk, nehogy elillanjon a betörő. Legyen szíves nézze meg, hogy mindent a helyén talál-e!?
- Megnézem... Úgy látom, hogy a dugipénzem megvan, ... az ékszereim is a helyén vannak, a tárgyak is mind a helyén vannak... Minden rendben.
* Akkor minden rendben van és ezek szerint sikerült a betörőt elijesztenünk.
- Hála a magasságosnak és köszönöm a segítségüket!
* A kollégám szeretne egy kis vizet kérni, mert megszomjazott. Szabadna...?
- Persze aranyoskáim!
* Nagyon szépen köszönjük a közreműködést és elnézést a zavarásért! Ja, a WC ablakát tessék majd visszacsukni és figyeljen az értékeire.
- Várjanak csak, kikísérem magukat!
* Köszönjük! Viszont látásra!
És a két alak kezdett távolodni a sötétben. Az autójuk felé haladtak. A néni elbúcsúzott, majd visszament becsukni a WC ablakot és ahogy a szobába ért észrevette, hogy az ékszeres ládikája hiányzik, a puffban sincs benne a pénz... kiszaladt a verandára és utánakiáltott a távozóknak - akik már nem hallották, mert árkon-bokron túl voltak:
- Segítség! Jöjjenek vissza, mert miközben kikísértem magukat mégis csak itt járt a tolvaj!
- Megelőzték a betörőt! Jöjjenek vissza!
/Ilyen az amikor a szervezett bűnözésmegelőzés gyorsabb, mint a bűnöző maga... vagy mégsem erről lenne szó?/
2010-02-23
Hírek (február, 2.)
Kezdem a legsokkolóbbal.
Or(bit)ális világrekord kísérlet:
Nem, nem az ország helyzetéről van szó, de köze van a magyarokhoz, mert egy magyar pornósnő (színésznő???) orálisan fixált számos magyar férfit. Na ez kell nekünk! Sajnos nem a 0-t kellett átírnia, hanem egy, az saját ájulásáig "szórakoztató" német hölgy 75 fős rekordját.
Hát ez nem sikerült, sőt a meghirdetett "ápolónőt" le kellett váltani egy tapasztaltabb kolléganővel. Így is csak 47-ig jutottak, mert nem volt elegendő jelentkező, annak ellenére, hogy újságban is meghirdették.
Tudom, most van aki háborog, hogy ilyet meg minek írok ide? Ezért:
Már a műsor elején nyilvánvaló volt, hogy nem lesz meg a megfelelő számú példány. Akkor minek álltak neki? Azért, hogy senki ne távozzon (ki)elégedetlenül? Esély se volt a rekorddönttésre, gyakorolni meg szerintem nem így kell... szóval EZ AZ IGAZI SZOPÁS!
Még mindig vannak kanalas alagútásó börtöntöltelékek. Már csak 22 hónap volt hátra a gyilkosságért leültetett nőnek. Ha megtalálják megint csücsülni fog, sőt tovább!!!
Videó szekció:
Főzés photosoppal. Ajánlom Gyuri figyelmébe. Jópofa videó.
Brutális szúnyog-légvédelem. Nem brutálisabb, mint egy lassan ölő méreg (meg egyébként is ki tőrődik az agonizáló szúnyogokkal... tényleg ezért pokolra kerül valaki? És a többi rovarírtószer felfedezője? A patkányirtók? abbahagyom), de azért a videónem biztos, hogy azt a hatást éri el,amit szeretett volna. Azaz a megugró keresletetet. A videó látványos... túlságosan is életszerű. A kérdés, hogy a repülő szúnyogot is lekapja-e lézer, vagy a hőkövetős verzió még nem létezik? Az is éredekel, hogy hogyan különbözteti meg a legyet a szúnyogtól? Mert elvileg megteszi.
Repülhetünk egyénileg is?
Ehhez csak aza a kérdés merül fel bennem a nagyszerű ötlet hatására, hogy hogyan fogják a légi közekedést forradalmasítani, ha tényleg tömegesen működnek majd az egyszemélyes repülők.

2010-02-22
Extra papucs
Ott áll a barátnője mögött 10 centivel és közös erővel figyelik a forrni kezdő vizet a konyhában. A srác teljes odaadással simogatja a csaj tarkóját, aki észre se veszi ezt a nyálas-intenzitású műveletet... A srác kedvesen igazat ad a csajnak... szerintem mindegy, miről volt szó... és akkkkkor látom meg a lényeget, mikor lenézek a földre.
A srác bugyikék bársonyos papucsán rózsaszín virágok tarkállanak.
Lehet, hogy a barátnőjéé, de akkor is...
Nyálas összkép. Kijöttem.
A srác bugyikék bársonyos papucsán rózsaszín virágok tarkállanak.
Lehet, hogy a barátnőjéé, de akkor is...
Nyálas összkép. Kijöttem.
Címkék:
papucs
2010-02-17
Francia velő véresen
Ma kicsit agresszív lehettem, mert olyan gondolatok cikáztak a fejemben, hogy kicsit elagyabugyálom a műszerszobában ténykedő idegent. A gondolat azért merült fel bennem, mert először is bejött és NEM köszönt. Nekiállt dolgozni és közben az ÉN (mi laborunk) cuccaimat kezdte használni, úgy hogy NEM kérdezte meg, hogy szabad-e?
Én köszöntem neki előre és még ha le is esett neki, hogy nem vagyok francia, akkor sem vagyok NÉMA, vagy SÜKET. lehet velem beszélni és a barátságos kérés mifelénk is szokás (tisztelet a kivételnek). Aztán elkezdte a pipettahegyeket tartalmazó palackomat használni, amibe a használt hegyeket dobom (ez itt kint egy jó szokás, mert így a hegyek nem lyukasztják ki a szemeteszacskót és nem hullnak ki félúton a szeméttelep felé). Ekkor telt be a pohár (a palack is majdnem) és ugyan nem egetverő probléma, de gondoltam, akkor visszatolom az orra alá a sajátját (40 cm-vel volt arrébb). Leküzdöttem ezt az óriási távolságot, sőt 5 centivel közelebb raktam az orrához, mint az enyém (persze nem amikor figyelt, mert az lett volna igazán bunkó megoldás). Felfogta.
Na ezért nem vertem meg. :)
(szóval még nem kerülök bele az újságokba, ne féljetek)
Most nemrég kaptam egy ajánlatot hazai pirítós-küldeményre, mellyel élvezetesebb a velő. Még gondolkozom rajta. (Feb. 18.)

agresszió,
agyvelő,
nyelvzavar,
pirítós
2010-02-16
Ápgréd tú (upgrade 2)
Ezt kaptam ma:
Nem szeretek úttörő lenni. :)
(Ja és hogy ezek mennyire ügyesen terelik a szót az ember dícséretével... mert ugye ha az ember dícsérve vagyon, akkor könnyen megfeledkezik, hogy a problémája továbbra is fennáll és makacsul nehézségeket okoz.)
(Korábbi bejegyzés)
Hogy én milyen f@sz@ gyerek vagyok, hogy segítem a céget, mi? Kár hogy én vettem észre és nem más. Lehet, hogy rajtam kívül senki más nem használja a világon ezt a szoftvert? Érdekes lenne, mert már 2-3 éve reklámozzák...Dear Jozsef, I hope it will be interesting for you to know that I have already received a reply from out software department regarding the issue you reported. The problem is genuine but it will not be difficult to correct. The next software release should be free of this bug so please check our website for the latest ... version. Once again, thank you very much for spotting and reporting the problem. Your help is greatly appreciated. Best regards,...
Nem szeretek úttörő lenni. :)
(Ja és hogy ezek mennyire ügyesen terelik a szót az ember dícséretével... mert ugye ha az ember dícsérve vagyon, akkor könnyen megfeledkezik, hogy a problémája továbbra is fennáll és makacsul nehézségeket okoz.)
(Korábbi bejegyzés)
Feliratkozás:
Megjegyzések (Atom)