Kérem a pirítóst

... meg egy tiszta rongyot is küldjetek, mert kicsit véres lett a fal... (előzetes)

Attól szállt el az agyam, hogy megkértem egy kollégámat, legyen szíves segítsen. Elmagyaráztam, hogy egy árajánlatra lenne szükségem és mivel a cég weboldalán nem találok vásárlási lehetőséget tartalmazó oldalt, fel szeretném hív(at)ni a céget. A félreértések elkerülése végett egy anyanyelvű ember mégiscsak jobban eligazodik.
Elkezdte az általam már átfutott weboldalt nézegetni. Közben megmondtam neki, hogy én már átnéztem és nincs rajta használható információ az anyacég központi telefonszámán kívül (legalábbis vásárlás terén hasznos nincs). 'Csakazértis' folytatta a keresést. Említettem neki, hogy én tudom a telefonszámukat és lehet, hogy meg tudnák mondani egy viszonteladó nevét/webodalának címét...
Ekkor, nekiállt eladókat keresni Franciaországban. Majdnem sikerült neki, de kb. egy perc múlva a telefonszám ismételt említése után otthagytam, mert láttam, hogy nem is igazán akar segíteni, csak úgy tesz.

Felhívtam magam a céget és körülményesen elmagyaráztam mit szeretnék, majd 2-szer elmondatva a lényegi infókat végülis lassan megbeszéltük a dolgot. Persze újabb telefonszámot kaptam és akkor kezdődött előlről az egész.
Nem mondom, hogy nem tudtam megoldani, de neki(k) kisujjukból sikerült volna az egész.
(a lediktált 74-et a telefonszámban pl. úgy írtam le, ahogy hallottam: 60 és aláírtam a módosító tagot: 14)

Azon gondolkoztam, hogy amikor otthoni olasz kollégám jött (1-2 alkalomra emlékszem), akkor én nem utasítottam vissza a kérését, sőt segítettem neki. Egyszer valami banki tranzakciót kellett megoldani, ami elég kényes volt, egy félreértésen alapult. Még a bankba is elmentem vele másnap, aztán a másikba, mert ugye Magyarországon senki se tudja mit hol kell intézni, még maga a cég sem. :)
De, ha nem is mindig lett tökéletes a segítségnyújtás, akkor is legalább igyekeztem. Mondjuk ő nem beszélt (akkor) úgy magyarul, mint én most franciául, de hivatalos ügyek intézésének kacifántos nyelvezetében hasonlóan hátrányban vagyok.
Lassan eljutok oda, hogy nem fogok kérni tőlük semmit... nem mintha eddig sokat kértem/kérdeztem volna.

Mára ennyi.

Francia velő véresen

Ma kicsit agresszív lehettem, mert olyan gondolatok cikáztak a fejemben, hogy kicsit elagyabugyálom a műszerszobában ténykedő idegent. A gondolat azért merült fel bennem, mert először is bejött és NEM köszönt. Nekiállt dolgozni és közben az ÉN (mi laborunk) cuccaimat kezdte használni, úgy hogy NEM kérdezte meg, hogy szabad-e?
Én köszöntem neki előre és még ha le is esett neki, hogy nem vagyok francia, akkor sem vagyok NÉMA, vagy SÜKET. lehet velem beszélni és a barátságos kérés mifelénk is szokás (tisztelet a kivételnek). Aztán elkezdte a pipettahegyeket tartalmazó palackomat használni, amibe a használt hegyeket dobom (ez itt kint egy jó szokás, mert így a hegyek nem lyukasztják ki a szemeteszacskót és nem hullnak ki félúton a szeméttelep felé). Ekkor telt be a pohár (a palack is majdnem) és ugyan nem egetverő probléma, de gondoltam, akkor visszatolom az orra alá a sajátját (40 cm-vel volt arrébb). Leküzdöttem ezt az óriási távolságot, sőt 5 centivel közelebb raktam az orrához, mint az enyém (persze nem amikor figyelt, mert az lett volna igazán bunkó megoldás). Felfogta.
Na ezért nem vertem meg. :)

(szóval még nem kerülök bele az újságokba, ne féljetek)

---

Most nemrég kaptam egy ajánlatot hazai pirítós-küldeményre, mellyel élvezetesebb a velő. Még gondolkozom rajta. (Feb. 18.)