+40 eurós hétvége

Nagyszerű hétvégém volt.
Egy kicsit hiányzik is már a hangulat, de még sok minden hasonló vár rám.
Kezdődik ott, hogy Tünde és barátja Szilamér meglátogatott és ugyan én nem nagyon értem rá, de azért együtt töltöttem velük néhány órát a városban. Az idő, október lévén felhős és kissé esős volt, de véleményem szerint az otthonról érkezők el vannak kényeztetve a klímaváltozás miatti 27-29 fokos októberrel. Az is igaz, hogy kintlétem 3., óriási zivatarrá alakuló vihara kapta el őket, de hát ez is hozzátartozik. Én pont a vihar előtt 20 perccel értem haza és a fürdőbe bemenet még a magas páratartalomtól fullasztó 20 fokos melegben mentem be, de mikor kijöttem (max 15 perc) már sötét volt a szobában és (kint) zuhogott az eső, illetve a levegő is lehűlt egy kissé. Végül is túlélték.
Szombaton volt egy tanévnyitó buli az én kolimban. Lenéztem és ugyan nem volt túl jó a parti, mert rajtam kívül csak egy-egy ázsiai álldogált egyedül, de én eltáncolgattam magamban. Ez tartott kb hajnali 2-ig, ekkor feküdtem le. Ezek után 7-kor csörgött az óra, majd 7:30-kor ki is másztunk az ágyból, mert Tündééket fel kellett adni a reggeli repülőre az Orlyn.

8:40-kor már ismét visszafele tartottam a koliba, ahol egy rövid reggeli után 9:30-kor az argentin és a bolgár-amerikai csajokkal nekiindultunk a Montmartre-nak, ahol egy japán hölgy ismerősünk ajánlott programokat. Innentől kezdve vált igazán különlegessé a nap, köszönhetően ennek a nemzetközi hangulatnak, melyhez a franciák a helyszínekkel és a programokkal járultak hozzá.
Szüreti fesztivál volt a héten és a hétvégén, aminek legfőbb megnyilvánulása a bazársor volt a Sacrée Coeur mellett. Sajtok, borok, kolbászok, mi szem-szájnak - de inkább az utóbbinak - ingere... A fő látványosság, amiért odamentünk azonban a "Nem-házassági ceremónia" volt (Fête de la non-marriage).  Ez annyit jelent, hogy a franciák egyik legkedveltebb énekese Georges Brassens által megfogalmazott alapötlete - melyet dalban fogalmazott meg - nyomán bizonyos párok, akik nem akarnak házasságot kötni, de mégis szeretnék valahogy megpecsételni a közös sorsukat, "nem-házasságot kötnek". Ebben a komikus, de mégis hivatalosnak tűnő jelenetben a Montmartre (18. kerület) polgármestere az "eskető", míg a felek az alábbi szöveget mondják: "J'ai l'honneur de ne pas te demander ta main." és a válasz "Ne gravons pas Nos noms au bas d'un parchemin!". A dal szövegének megfelelően.
Ez annyit jelent, hogy "Örömömre szolgál, hogy nem kérem meg a kezed." és "Ne véssük nevünket egy pergamenre!"
Már az alapgondolat vicces, de azért egyes párok rátettek egy-egy lapáttal. A legegyszerűbb trükk az az volt, hogy szerepet cseréltek és a nő mondta az első mondatot. Ennél mulatságosabb volt, amikor az egyik srác izgalmában elfelejtette a tagadó szerkezetet alkalmazni és úgymond eljegyzéssé fajult volna a dolog, ha a közönség nem nevet fel és a srác nem korrigál. Erre jegyezte meg a polgármester, hogy ha ezt komolyan gondolja, akkor a helytől 40 méterre lévő templomba kellene menjenek inkább.
Aztán volt, aki gyűrűt is hozott és rizst is szórt rá a család... ez egy kicsit elvette az élét a "nem-házasságnak", de hát mit lehet tenni. Volt aki Bordeaux-ból utazott fel ezért.
És a lényeg az, amit a polgármester fűzött hozzá a fent említett mondatok elhangzása után: "Je vous consacre non-marriagés, et fiancés a l'éthernité!", azaz "Ezennel nem-házastársaknak nyilvánítom Önöket és mindörökkön tartó jegyeseknek!"

A gondolat lényege, hogy ne hagyják magukat a kapcsolatuk elhidegüléséhez vezető házasságra lépni, mely egyben szentesíti a feleség "takarítónő" voltát és a férj semmittevését. Mindez csak nagy vonalakban természetesen. A szerelem örökké fenntartását szeretné. (Kedves házas ismerőseim. Ez nem az én véleményem és nem is kritika! Kedves házasság előtt álló ismerőseim: ez nem szempont és nem is indoklás! - remélem jól levédtem magam jogilag ezzel a lábjegyzettel.)

A műsor után elmentünk egy kávézóba, mert a csajok fáztak - kissé szeles volt az idő. Miközben megtettük a kb 40 méternyi utat, két bankóra lettem figyelmes és lehajoltam értük. +40 Euró!!! Hoppá! A szembejövő pasi, kicsit bosszúsan nézett rám, de hát én voltam a gyorsabb. Az is látszott a pénzen, hogy nem most vesztették el, mert már volt rajta egy lábnyom. A tömegben nem vették észre előttem. Az is biztos, hogy nem az úré volt, mert akkor biztosan szólt volna, de legalábbis megpróbálkozott volna meggyőzni, hogy az övé.

Ezek után fizettem a csajoknak a kávéjukat, majd órákkal később pedig az uzsonnaidőben elfogyasztott melegételeik felét... Ennyire futotta belőle. Könnyen jött pénzt nem sajnáltam. Úgysem volt még ekkora szerencsém sose.

A legszebb dolog ami történt azonban az volt, hogy az argentín lány bevásárolt és az egyik kapott spanyol bor-kóstolós poharát félig telve letette a sálakat áruló bolt polcára. Az eladó nem vette észre és meglökte... így keletkezett egy csomó cherry-s sál. A legjobb az volt, hogy Kyoko épp előtte szólt Arielanak (argentin), hogy:
- Your cherry... - azaz rossz helyen van az ital, miközben rámutatott.
Az eladólány - aki ausztrál lévén tökéletesen tudott angolul és nagyon jól franciául eladói mivoltából kifolyólag  - nem igazodott ki a helyzeten mert épp előtte pár pillanattal váltottunk néhány szót Kyokoval franciául. Így amikor az auszrál lány megfordult, hogy keressen egy másik sálat Arielanak, akkor megtörtént a baleset, majd ennyit mondott:
- Oops! A cherry! Now I see!
Azaz itt esett le neki, hogy miről is volt szó és hogy Kyoko figyelmeztette őket.
Nagyon kedves volt, mert nem panaszkodott és még kedvesen mosolyogva kijelentette, hogy nem történt nagy gond. Így is gondolta.
Na de, ettől még nem szép a sztori, hogy milyen megbocsátó volt az eladó. Hanem!
Amikor tettünk néhány kört és már az uzsonnán is túl voltunk, akkor Kyoko mondta, hogy találkoznia kell egy színházi díszlet- és ruhatervezővel és ha akarunk mi is csatlakozhatunk. Nem volt még kedvünk hazamenni, így elballagtunk közösen egy kávézóhoz, ahol egy nagyon kedves francia nővel ismerkedhettünk meg. Ritka az ilyen és azt is tudom, hogy ehhez kellett egy közvetítő személy, mert utcán összefutva úgysem mutatta volna meg az igazi oldalát. Na de még ennek megkoronázásaként jött az, hogy amikor leültünk, akkor Kyoko észrevette, hogy a szomszéd asztalnál ott ül az eladó a cherrys-sál boltból. Tettünk még egy udvariassági kört és elnézést kértünk, ő pedig ismét biztosított róla, hogy nem történt tragédia... és épp azon gondolkoztam, hogy mennyire jó dolog lenne odahívni az asztalunkhoz, amikor is a francia nő - aki Kyokon kívül senkit nem ismert - invitálta, hogy csatlakozzon.
És innentől kezdve lett igazán mulatságos, mert argentin-japán-hollandszármazásúausztrál-magyar csapat beszélgetett egy szimpatikus tősgyökeres franciával, franciául.
Nagyszerű volt!