+40 eurós hétvége

Nagyszerű hétvégém volt.
Egy kicsit hiányzik is már a hangulat, de még sok minden hasonló vár rám.
Kezdődik ott, hogy Tünde és barátja Szilamér meglátogatott és ugyan én nem nagyon értem rá, de azért együtt töltöttem velük néhány órát a városban. Az idő, október lévén felhős és kissé esős volt, de véleményem szerint az otthonról érkezők el vannak kényeztetve a klímaváltozás miatti 27-29 fokos októberrel. Az is igaz, hogy kintlétem 3., óriási zivatarrá alakuló vihara kapta el őket, de hát ez is hozzátartozik. Én pont a vihar előtt 20 perccel értem haza és a fürdőbe bemenet még a magas páratartalomtól fullasztó 20 fokos melegben mentem be, de mikor kijöttem (max 15 perc) már sötét volt a szobában és (kint) zuhogott az eső, illetve a levegő is lehűlt egy kissé. Végül is túlélték.
Szombaton volt egy tanévnyitó buli az én kolimban. Lenéztem és ugyan nem volt túl jó a parti, mert rajtam kívül csak egy-egy ázsiai álldogált egyedül, de én eltáncolgattam magamban. Ez tartott kb hajnali 2-ig, ekkor feküdtem le. Ezek után 7-kor csörgött az óra, majd 7:30-kor ki is másztunk az ágyból, mert Tündééket fel kellett adni a reggeli repülőre az Orlyn.

8:40-kor már ismét visszafele tartottam a koliba, ahol egy rövid reggeli után 9:30-kor az argentin és a bolgár-amerikai csajokkal nekiindultunk a Montmartre-nak, ahol egy japán hölgy ismerősünk ajánlott programokat. Innentől kezdve vált igazán különlegessé a nap, köszönhetően ennek a nemzetközi hangulatnak, melyhez a franciák a helyszínekkel és a programokkal járultak hozzá.
Szüreti fesztivál volt a héten és a hétvégén, aminek legfőbb megnyilvánulása a bazársor volt a Sacrée Coeur mellett. Sajtok, borok, kolbászok, mi szem-szájnak - de inkább az utóbbinak - ingere... A fő látványosság, amiért odamentünk azonban a "Nem-házassági ceremónia" volt (Fête de la non-marriage).  Ez annyit jelent, hogy a franciák egyik legkedveltebb énekese Georges Brassens által megfogalmazott alapötlete - melyet dalban fogalmazott meg - nyomán bizonyos párok, akik nem akarnak házasságot kötni, de mégis szeretnék valahogy megpecsételni a közös sorsukat, "nem-házasságot kötnek". Ebben a komikus, de mégis hivatalosnak tűnő jelenetben a Montmartre (18. kerület) polgármestere az "eskető", míg a felek az alábbi szöveget mondják: "J'ai l'honneur de ne pas te demander ta main." és a válasz "Ne gravons pas Nos noms au bas d'un parchemin!". A dal szövegének megfelelően.
Ez annyit jelent, hogy "Örömömre szolgál, hogy nem kérem meg a kezed." és "Ne véssük nevünket egy pergamenre!"
Már az alapgondolat vicces, de azért egyes párok rátettek egy-egy lapáttal. A legegyszerűbb trükk az az volt, hogy szerepet cseréltek és a nő mondta az első mondatot. Ennél mulatságosabb volt, amikor az egyik srác izgalmában elfelejtette a tagadó szerkezetet alkalmazni és úgymond eljegyzéssé fajult volna a dolog, ha a közönség nem nevet fel és a srác nem korrigál. Erre jegyezte meg a polgármester, hogy ha ezt komolyan gondolja, akkor a helytől 40 méterre lévő templomba kellene menjenek inkább.
Aztán volt, aki gyűrűt is hozott és rizst is szórt rá a család... ez egy kicsit elvette az élét a "nem-házasságnak", de hát mit lehet tenni. Volt aki Bordeaux-ból utazott fel ezért.
És a lényeg az, amit a polgármester fűzött hozzá a fent említett mondatok elhangzása után: "Je vous consacre non-marriagés, et fiancés a l'éthernité!", azaz "Ezennel nem-házastársaknak nyilvánítom Önöket és mindörökkön tartó jegyeseknek!"

A gondolat lényege, hogy ne hagyják magukat a kapcsolatuk elhidegüléséhez vezető házasságra lépni, mely egyben szentesíti a feleség "takarítónő" voltát és a férj semmittevését. Mindez csak nagy vonalakban természetesen. A szerelem örökké fenntartását szeretné. (Kedves házas ismerőseim. Ez nem az én véleményem és nem is kritika! Kedves házasság előtt álló ismerőseim: ez nem szempont és nem is indoklás! - remélem jól levédtem magam jogilag ezzel a lábjegyzettel.)

A műsor után elmentünk egy kávézóba, mert a csajok fáztak - kissé szeles volt az idő. Miközben megtettük a kb 40 méternyi utat, két bankóra lettem figyelmes és lehajoltam értük. +40 Euró!!! Hoppá! A szembejövő pasi, kicsit bosszúsan nézett rám, de hát én voltam a gyorsabb. Az is látszott a pénzen, hogy nem most vesztették el, mert már volt rajta egy lábnyom. A tömegben nem vették észre előttem. Az is biztos, hogy nem az úré volt, mert akkor biztosan szólt volna, de legalábbis megpróbálkozott volna meggyőzni, hogy az övé.

Ezek után fizettem a csajoknak a kávéjukat, majd órákkal később pedig az uzsonnaidőben elfogyasztott melegételeik felét... Ennyire futotta belőle. Könnyen jött pénzt nem sajnáltam. Úgysem volt még ekkora szerencsém sose.

A legszebb dolog ami történt azonban az volt, hogy az argentín lány bevásárolt és az egyik kapott spanyol bor-kóstolós poharát félig telve letette a sálakat áruló bolt polcára. Az eladó nem vette észre és meglökte... így keletkezett egy csomó cherry-s sál. A legjobb az volt, hogy Kyoko épp előtte szólt Arielanak (argentin), hogy:
- Your cherry... - azaz rossz helyen van az ital, miközben rámutatott.
Az eladólány - aki ausztrál lévén tökéletesen tudott angolul és nagyon jól franciául eladói mivoltából kifolyólag  - nem igazodott ki a helyzeten mert épp előtte pár pillanattal váltottunk néhány szót Kyokoval franciául. Így amikor az auszrál lány megfordult, hogy keressen egy másik sálat Arielanak, akkor megtörtént a baleset, majd ennyit mondott:
- Oops! A cherry! Now I see!
Azaz itt esett le neki, hogy miről is volt szó és hogy Kyoko figyelmeztette őket.
Nagyon kedves volt, mert nem panaszkodott és még kedvesen mosolyogva kijelentette, hogy nem történt nagy gond. Így is gondolta.
Na de, ettől még nem szép a sztori, hogy milyen megbocsátó volt az eladó. Hanem!
Amikor tettünk néhány kört és már az uzsonnán is túl voltunk, akkor Kyoko mondta, hogy találkoznia kell egy színházi díszlet- és ruhatervezővel és ha akarunk mi is csatlakozhatunk. Nem volt még kedvünk hazamenni, így elballagtunk közösen egy kávézóhoz, ahol egy nagyon kedves francia nővel ismerkedhettünk meg. Ritka az ilyen és azt is tudom, hogy ehhez kellett egy közvetítő személy, mert utcán összefutva úgysem mutatta volna meg az igazi oldalát. Na de még ennek megkoronázásaként jött az, hogy amikor leültünk, akkor Kyoko észrevette, hogy a szomszéd asztalnál ott ül az eladó a cherrys-sál boltból. Tettünk még egy udvariassági kört és elnézést kértünk, ő pedig ismét biztosított róla, hogy nem történt tragédia... és épp azon gondolkoztam, hogy mennyire jó dolog lenne odahívni az asztalunkhoz, amikor is a francia nő - aki Kyokon kívül senkit nem ismert - invitálta, hogy csatlakozzon.
És innentől kezdve lett igazán mulatságos, mert argentin-japán-hollandszármazásúausztrál-magyar csapat beszélgetett egy szimpatikus tősgyökeres franciával, franciául.
Nagyszerű volt!

Hétvége

Jól telt a hétvége.
Tele voltunk Bea ismerőseivel, akik egy kutatási területen megismert pár és egy régi barát képében jelentek meg. A barátját még én is ismerem. Most először elmentem(tünk) vacsorázni a városba és kipróbáltunk két éttermet.
A csütörtöki napon a fondu-t (fondü) ajánlottuk az ismerősöknek én pedig raclette-et (raklett) ettem. Eddig nem tudtam mi az. A fondu-t már ismertem, így azt is sikerült megállapítani, hogy az amit kihoztak, az nem a legjobban sikerült, ugyanis túlöntözték fehér borral, amitől enyhén pezsgő és picit savanykás íze lett, valamint az állaga is inkább habra hasonlított, mint nyúlós meleg sajtra. A raclette viszont jó volt, mert jó sajtot adtak hozzá. Ez egyébként annyiból állt, hogy a sajtot nem egy nagy tálban melegítettem, hanem egy Tefal raclette-sütőn, ami a régi parazsas sütőt helyettesítette. Egy hajdanán teflonos bevonatú kis lapátkába helyeztem a sajtot és azt dugtam a melegítőbe. Itt is olvadt sajt lett a végeredmény, ami - ismétlem - a jó sajt miatt lett finom. Kaptunk főtt burgonyát és egy kis kosár szeletelt kiflit (nem nevezném baguette-nek az átmérője miatt).
A másik étterem ahova elmentünk, amolyan indiai-arab volt, legalábbis a felszolgálók. Itt viszont viszonylag olcsón jóllaktunk mindannyian. Én egy sort értetlenkedtem a rendelésnél, ugyanis egy magyarázó szöveget ételnek gondoltam. Az volt oda írva, hogy a szárnyas és lábasjószágokat hasábburgonya körítéssel szolgálják fel. Nos én azt hittem ez egy vegyes tál. Egyébként stilisztikailag volt nagyon megtévesztő, mert pont ugyanolyan jegyekkel rendelkezett ez a bekezdés, mint a többi. Jó, egyébként meg mafla voltam.
A vacsora előtt viszont egyénileg - úgy értem a többi magyartól függetlenül - elmentem egy idegenvezetős Ile de la Cité bemutatóra, ahol a város szívében lévő sziget nevezetességeit mutatta be nekünk egy francia nő, angolul. Nagyon sokat tudott beszélni és azt is tudta mivel lehet az ember figyelmét felkelteni: minden történetnek volt egy kis pikantériája, pontosabban erotikus tartalma.
Nem volt kedvem a kultúrtörténeti szavakat bogozgatni kevés francia tudásommal, ezért választottam az angol csoportot. Összeismerkedtem közben egy japán nővel, aki 46 éves, de 35-nek néz ki (mázlis genetikájúak, addig is tudtam, de hogy ennyire! Elgondolkodtató egy kis japán eredetű vérfrissítés a családban... :) Kár, hogy olyan alacsonyak), egy bolgár-amerikai, egy argentin lánnyal és egy német fiúval. Mindenki a Citében lakik, csak más-más házban. Érdekes volt a multikulturális találkozó, főleg, hogy mindenki nyitott volt.
Ezt hiányolom én otthon sokszor. Mindenki azt mondja, hogy ő mennyire empatikus, meg elfogadó, de amíg az ember nem lát nap, mint nap afrikaiakat, vagy ázsiaiakat jelentős mennyiségben rohangálni az utcákon, addig nem tudja elképzelni sem, mi az a nyitottság. Persze ez csak egy kiragadott példa, nem csak erről szól a dolog. Érdemes minél többet külföldre menni és a legjobb, ha elhagyjuk az őskontinensünket is. Tudom, ez otthonról elég nehéz, de a technika korában akár fotelből is bejárhatjuk a világot.
Mondjuk itt se lehet nagyon fickándozni utazásilag, így nem innen fogok Peruba menni, az is biztos. :)
Amúlt hétvégén egyébként a "Jours de la Patrimoine" ünnepe volt, ami kb. "A Nemzeti Örökség Napjára" lehet leginkább lefordítani. Ekkor nagyon sok közintézmény válik a köz számára megtekinthetővé és ráadásul többnyire ingyenesen. Mi pont lekéstünk egy ilyen lehetőséget, de helyette körbenéztünk a Jardin de Luxembourg parkban és a kerítésére kirakott Laosz-Thaiföld-Vietnám fotókiállítást is megtekintettük. Tetszett.

A mai napon úgy tűnik, hogy az utolsó lépésnél valahol el lett tolva az aktin preparálás és így az egész múltheti munkám tönkrement. Nem tudom a hiba okát, mert mindent a leírás szerint csináltam. Még bízom a holnapban, amikor kiderül, hogy csak a koncentrációmérést rontottam el. Bárcsak...

(tényleg csak a koncentráció mérés vot rossz. Szerencsére.)

Ma arra is rájöttem, hogy én annyira nem dohányzom, hogy meg is feledkeztem az emberek ezen szokásáról és emiatt az otthoni albérlethirdetésbe elfelejtettem beleírni, hogy dohányosok kíméljenek. :( Meg is lesz az eredménye...

Szuper idő van még itt! Ez lelkesítő. És még az egész hétre jó időt mondtak... Hurrá!