Betevő

Most hajózott át a Földközi tengeren...
Reménysugár melengeti szívét és itatja át minden gondolatát. Új kezdet. Újra ember lehet, csak egy kicsit kell türelemmel lennie. Ahhoz, hogy átjuthasson a tengeren ki kellett fizetnie annyi pénzt, amennyit 5 év alatt szedett össze, plusz még amit titokban elemelt az apjától.
Visszafizeti! Visszafizeti és akkor megbocsájtatnak bűnei, hiszen tudta jól , hogy apja is megbocsát majd neki, amikor elmondja, hogyan jutott el a megbecsültségig, a jólétig.
Munkát sem kell keresnie, mert aki áthozta ajánlott neki egy ismerőst Párizsban, aki segítségére tud lenni. 10 nap alatt jutott el délről a fővárosba, de ez már semmiség volt a több évnyi várakozáshoz képest.
Nyáron jött, így a szabad ég alatt tudott aludni és csak egy kis alamizsnáért kellett kuncsorognia, de ha nehezen is, akadt harapnivaló mindig.
A párizsi ismerősről kiderült, hogy munka összekötőként dolgozik és bevándorlókat foglalkoztat. Szállást is felajánlott, de természetesen pénz hiányában csak hitelre tudta kivenni. Rendes ember ez a munka összekötő, mert mindjárt hitelt is nyújtott, és mondta, hogy nem kell sietni vele, kap 2 évet, hogy visszafizesse.
Versailles-ba ment csecsebecsét árulni. Az első nap szinte csak álmélkodott. Soha nem látott még ilyen nagy épületet, olyat meg végképp nem, ami ennyire lenyűgözte volna.
A többiek, akik hasonló ügyben jártak itt térítették észhez és így a forró nyári napon kezdte el az idegenek megszólítását. Franciául tudott, meg az anyanyelvén, gondolta nem lesz gond... de rá kellett jöjjön, hogy egyrészt a francia, amit beszél az egy keveréknyelv, másrészt Versaillesban az emberek 90 százaléka külföldi, akik nagyrészt nem értenek franciául.
A sorstársai megszánták és trükköket tanítottak neki, meg idegen köszönéseket és kulcsszavakat. 2 hét múlva már 6 nyelven tudta azt mondani, hogy "vegyenek, nem drága". Szerencséje volt, mert jó memóriával és jó kiejtési készséggel rendelkezett, így a japán és a magyar sem okozott igazán problémát neki. Persze azt is tudta, hogy a külföldiek megmosolyogják, de ő ezt a mosolyt is a maga oldalára tudta fordítani. Aki mosolyog, az nyitott, aki nyitott azt könyebb meggyőzni. Nem pazarolta hát erejét a fapofájúakra. Voltak nemzetek, akiknek fiait messziről felismerte és tapasztalatai alapján elkerülte. Nem pazarolta az energiáját.
Teltek a napok és egyre ügyesebb lett, de a keresete nem növekedett, mert órabérben dolgozott. A napi betevőt még mindig kéregetéssel szedte össze. Ha nem sikerült, akkor kénytelen-kelletlen áldozott az aznapi fizetéséből. Nagyon nagyon lassan fogyott a hitele. El se akarta hinni, hogy hogyan lehet. Aztán rájött. A magas kamat miatt alig volt esélye arra, hogy 4-5 éven belül visszafizesse. Addigra viszont annyira belekeseredik a helyzetébe, hogy már sem ereje, sem módja nem lesz kitörni. Döntés előtt állt.
3 nap múlva elszökött és nagynehezen hazajutott...
Á dehogy szökött el! Tudta, hogy haza így nem mehet, mert a büszkesége veszne oda. Dolgozik még ma is és sokszázadik munkásként keresi a hitelezőjének az aranyórára valót.

(Kép forrása)