Casablanca

Február 11, Péntek.
Reggelizés közben ismerkedtem meg Rokkal és Urskával, a nagyon szimpatikus szlovén párocskával, akik csak véletlenül tértek be a darba az előző este, ahol én is megszálltam. A lánnyal találkoztam előző este is, amikor fizetett. Azt hittem egyedül van, de megtudakoltam a szállásadótól és rájöttem, hogy én egyedül fogok az éjszakában bandukolni, de erről már volt szó. Egy, a repülőn megismert "idegenvezető" hozta őket ebbe a szállóba. Szegények nem tudták, hogy ilyen sokat kell fizetni egy éjszakáért, de már nem akartak továbbmenni. Együtt reggeliztünk és közben kifaggattam őket, hogy merre mennek. Miután kiderült, hogy Marrakesh a céljuk nekik is, telefonszámot cseréltünk, majd a reggelizés végén ki-ki ment a maga útjára. Illetve nem is, mert ők adtak nekem egy marrakesh-i szálláslistát, míg én meg egy fez-i látnivalók listáját. Ők jártak jobban. :)
Gondolkoztam azon, hogy még beugorjak vezető nélkül is a városba, de aztán rájöttem, hogy úgy elrepült az idő, hogy már csak 10 percem maradt a Casablancába tartó vonatig (vagy 2 órám a következőig). Gyorsan kértem egy taxit, az állomáson is rohanva vettem meg a jegyet és a vonat is csak 1 percet kellett várjon miattam. :) Aztán nem is én lettem az utolsó. Örülök, hogy erre a vonatra szálltam fel, mert így sikerült összeismerkednem valakivel, aki szintén Casablanca-ba (Casa) tartott. Azon viszont jót mosolyogtam, hogy szállásadó hölgy (több, mint recepciós, de kevesebb, mint tulaj) arra a kérdésemre, hogy elérem-e még a vonatot, csak annyit felelt, hogy "Persze." Ez a derűs optimizmus inkább volt a szolgálatkészségből fakadó, mint valós meggyőződésen alapuló. Kedves hölgy, az viszont biztos.

A táj más volt, mint amit eddig megszoktam, de úgy igazából ritkán volt lebilincselő... ilyenkor ellenben igyekeztem képet/videót készíteni, úgy, hogy közben egyik szememet a táskámon tartottam. A vonat egy átlagos magyar gyors (nem IC) vonattal felveszi a versenyt, mind kinézetre (sőt), mind sebességben. Az ablak mondjuk ugyanúgy koszos (fontos, mert így a helyemen nem láttam ki rendesen). Nem volt zsúfolt és nem is volt meleg. Nyáron ellenben nem próbálnám ki, főleg nem napközben. :)
Egy csapat olasz terpeszkedett a vagonban, egyesével elfoglalva a kettős székeket és hangosan beszélgetve, hiszen eleve azok, de így még hangosabbak voltak, mert 2-2 m-re voltak egymástól. Ezen kívül egy csapat fiatal marokkói srác ült még az én részemen, akik igyekeztek szemezni egy számomra behatárolhatatlan származású lánnyal. Abban biztos voltam, hogy nem marokkói és nem arab, mert a srácok nyilvánvalóan megjegyzéseket tettek rá és nem reagált semmit. Amikor megkérdezett egy nőt, hogy mikor érünk Casaba, akkor hallottam ki, hogy angolul, vagy spanyolul képes kommunikálni. Aztán 5 perccel később hozzám fordult, mert nem kapott kielégítő választ a nőtől. Megnyugtattam, hogy még legalább egy óránk van... elkezdtünk beszélgetni, majd átültem mellé. Rákérdezett, hogy tudok-e szállást én meg örömmel ajánlottam fel az extra ágyat 25 eurós ár helyett 20-ért. Gondoltam tiltakozik majd, az ár miatt, vagy az ismeretlenség miatt és akkor lejjebb vittem volna az árat, de nem. Elfogadta. Magam lepődtem meg a legjobban. Kiderült, hogy argentin (ekkor már nem volt annyira meglepő a hozzáállása) és hogy 1 hónapja járja Európát és a Közel Keletet, meg Észak Afrikát.

A maradék 1 órát elbeszélgettük. Megérkeztünk Casaba és én kijelentettem, hogy a gyorsaság érdekében célszerűbb lesz taxit fogni. Ő tiltakozott én meg mondtam, hogy fizetek. 1 euró volt egy kis alkudozás után. A szálloda eldugott helyen volt, de minőségi, így megnyugodtam, hoyg legalább a pénzemért megkapom a minőséget. Lepakolás után azonnal elindultunk a városba. Most sétáltunk, mert nem akartam erősködni, hogy 5 km az mégiscsak sok, főleg ha eltévedünk. Végülis elég ügyesen odaértünk és már messziről lenyűgözött a II Hassan mecset. Először azt hittük, hogy valami építkezésről száll fel a por és az vonja körül szürkeségével a templomot, de szomorúságom ámulatba fordult, amikor rájöttem, hogy a 3-4 méteres hullámokkal a mecset falát ostromló tenger párája alakít ki ködsálat a gigászi minaret-nyak körül. Amint a hulámok a falnak csapódnak a vízcseppeknél is kisebbre porladó víz a légáramlattal a város közepe felé terjedt. Nagyon szép fotót lehetett volna készíteni az égből. Lujan is hasonló fényképész beállítottsággal közelített a meghódítandó szépséghez, így nagyjából egy ütemben haladtunk előre, szavak nélkül. Naplemente kezdetéig fotóztunk. Megkérdeztem mi legyen, akar-e menni a városba? Aztán úgy döntöttünk, hogy maradunk és csinálunk esti fotókat is. Ő mondta, hogy nagy múzeumjáró, és szerencsére pont a mecset mellett a Francia Intézet (Institut Francais) szervezésében és felügyelete alatt egy Abysses nevű, mélytengeri állatokról szóló, elsősorban képekből álló kiállítást hoztak létre, amit mi megnéztünk és mindkettőnknek nagyon tetszett. Meglepő volt, hogy így a templom környékére ilyen világi dolgot raktak. 7-kor úgy "kergettek" ki minket, mert egy videó bemutató előtt leragadtunk. Ekkor már sötét volt kint. A kivilágított mecset szintén szép látványt nyújtott. Sajnos az éjszakai fotóim nem sikerültek olyan jól.
Újabb 1 óra kattintgatás és relaxálás után javasoltam, hogy menjünk el a Sacrée Couer-höz, ami egy régóta használaton kívül lévő templom/mecset. Túl sötét volt mire odaértünk és ugyan a falak mészfehérek voltak, de az épület megvilágítással nem rendelkezett. Igyekeztem a földön fekve, visszafogott lélegzettel a Holdat bekomponálni a két torony közé.

A taxis aki idehozott elmagyarázta, hogy merre kell menni a medina felé, így ezt az utat gyalog tettük meg. Itt nem voltak kimondott kapuk, sem szűk utcák a régi városrészben. Ez inkább emlékeztetett a dél-francia városok belvárosi részére, azzal a kivétellel, hogy itt több volt az arab. Itt fordult elő először velem, hogy egy fejkendős nő elfutott előlünk, pedig én még figyelmes is voltam és megkértem Lujan-t, hogy ő beszéljen vele, mert én, mint férfi nem állhatok szóba vele. Lujan értetlenkedve nézett rám, hogy miért nem? Még furábban nézett, amikor előle szó szerint elmenekült a nő, miközben én a távolból figyeltem az eseményt. Nem tudom mi járhatott a nő fejében, de semmi esetre sem akart szóba állni senki idegennel, az biztos.
Aztán megtaláltuk az utat és mindjárt meg is vacsoráztunk. Kuszkusz (couscous), illetve tagine (tázsin) volt a vacsi. A kuszkusz-t itthon is ismerik (tarhonya szerű), de itt az egész fogást értik alatta, ami főtt húst és zöldségleves-szerű öntetet jelent. A kuszkusznak fel kell innia a zöldségek levét. A tagine pedig egy kerámia edényben összefőzött hús és zöldség keverék, amolyan gulyás jelleggel. Vacsora végére már kellően elpilledtünk, így a szálloda felé vettük az irányt.

Fogalmam se volt arról, hogy hol vagyunk. Annyit sejtettem, hogy nem lehetünk 10 percnél messzebb a hoteltől, így kb 1-1,5 €-t szántam az útra. A taxisnak mutattam a kis kártyát, amit a hotelből vettem el. Azt mondta, hogy 2€. Én rávágtam, hogy 1,5€ (nem voltam toppon). Erre felmérgesedett, hogy ez nem így megy! Mit képzelek, ha ő 15-t mond, akkor én 10 dirhamot? Igaza volt, nem jól csináltam: nekem kellett volna 10 dirhammal kezdeni és akkor azt elfogadta volna. Ezután én becsuktam az ajtót, mert nem volt kedvem ideges arab sofőrrel valami elhagyott utcában kilyukadni, hogy aztán még a pénzt is elvegye tőlünk. Szokásukhoz híven ilyenkor nem mennek arrébb, mert tudják, hogy a hülye külföldi többet fizet. Még rám is dudált, hogy akkor most mi van? Kinyitottam az ajtót ismét és megkérdezte, hogy melyik (!) hotel Amoud-hoz szeretnék menni, az XY-hoz vagy a WZ kerületben lévőhöz? Fingom se volt, visszaadtam a kártyát, hogy nézze meg még egyszer. Eltartott vagy 10-20 másodpercig, amíg fel alá forgatva nézegette a kártyát, amin egy hevenyészett térkép is volt. Hát mondom ez vagy játszik velem, vagy csak olvasni nem tud, mert egy boulevard neve is rajta volt, az alapján biztosan tudnia kellene. A biztonság kedvéért megkérdezte mégegyszer, hogy melyik hotel a célunk. Mondtam, hogy a közelebbi. OK, 15 dirham, beszállhatunk! - mondta. Legyen! - gondoltam és szóltam Lujannak is, hogy menjünk.

Mentünk 100 m-t egyenesen, majd elfordult balra, újabb 100 m, majd megállt. Megérkeztünk. Magyarul káromkodtam egy sort, hogy én BALGA... Majd kiszálláskor megmondtam a sofőrnek, hogy gratulálok, ez egy jól fizető út volt. Kajánul mosolygott. 10-15 perc múlva már egész nyugodt voltam. Majd elkezdtem nevetni. :)

Fürdés, lefekvés. Alvás előtt még megnéztük az egyiptomi helyzetet és igyekeztem kibogozni, hogy a helyiek hogyan állnak a dologhoz, de semmi nem utalt extra hangulatváltozásra. Ennek hatására megnyugodtam, hogy nem kell átszerveznem az utazást. Egyben megbeszéltük Lujannal, hogy reggel nem fog sokáig látni, mert én be akartam menni a városba, ő meg argentinosra véve a kelést; nem.

8:30-kor ébresztettem és búcsúztam el jókívánságokkal és két puszival. Ennyire futotta egy-éjszakás kalandomból. :)

folyt. köv.