Bordó (1)

Hosszú hétvége
Indulás csütörtök reggel 9h40-kor, érkezés 13h47-kor. 4 óra TGV Paris Montparnasse állomástól Bordeaux Saint Jean állomásig.
Már itt az utazgatás egyik fő momentuma megjelent, ugyanis nyomtatott jeggyel szálltam fel a vonatra és míg a normális jegyet kezelni kell egy automatával (composter), addig az A4-es papírommal nem tudtam mit kell kezdjek. Megtudakoltam és azt mondták, hogy semmit. Egyébként a 4 óra alatt egy kalauz sem járt a kocsinkban, így akár jegy nélkül is utazhattam volna (akárcsak visszafele).
A vonaton meglepően sok üres hely volt, de ezt a mellettem lévő apuka is kifejtette a fiának. Innentől kezdve apuka gondolatai hangosan szálltak a kocsiban:
- Na miért megyünk mi most Bordeaux-ba? Hangzott a kérdés, amire a kb. 4 éves gyerek nem igazán tudott válaszolni, mert apuka csak költőinek, illetve méginkább az utazóközönségnek szánta kérdést, így azonnal meg is adta rá a választ:
- Mert apuci cége jól dolgozott.
Anyád, gondolták még vagy néhányan a kocsiban. Többek között a mellettem ülő nő is fintorgott egyet.
Egyetlen jópofa dolgot a gyerek követett el - annak ellenére, hogy végigkiabálta az utat, mert halkan beszélni nem tudott - megtalálta az ablaktörő kalapácsot. Megkérdezte apját, hogy mi az.
- Azt akkor kell használni, ha "egy kis probléma" van a vonattal és az ablakon kell kimászni.
- Mi az, hogy "egy kis probléma"? - jött a kérdés.
Itt kénytelen voltam elvigyorodni magam, bele az apuka szemébe.
- Ha mondjuk lerobban a vonat és nem nyílnak az ajtók...
Na, kivágta magát!

Kölcsön táskával és kölcsön fényképezőgéppel utaztam. Ugyan van két hátitáskám, de az egyik kicsi, a másik túl nagy. Ugyanígy van fényképezőgépem, de az filmes, amit kölcsönkaptam az meg egy profi digitális kamera (képek csatolva). Ismétlem a kamera profi, nem én! :)
Megérkezésemkor Bordeaux heves záporral fogadott. Kb. 5 percig gondolkoztam, hogy mit tegyek, de aztán tudva, hogy 5-ig nem mehetek be a szobámba kénytelen voltam nekiindulni a városnak. Ráadásul 3 napom jelentős részét B-ón kívül terveztem tölteni, így ki akartam használni minden percet. Amíg az állomástól a villamosmegállóig eljutottam, addig jelentősen eláztam és ráadásul kiderült, hogy a minőségi cipőm talpa varrott. Ez ugye azt jelentette, hogy a pocsolyák összes tartalma belement a cipőmbe és így 1,5 napig vízben járkáltam. Szerencsére az eső mellett meleg volt az idő, így nem kellett félnem a megfázástól. Azt viszont nem értem, hogy eddig miért nem derült ki számomra, hogy beázik a cipő talpa. Talán a víz mennyisége volt jóval több, mint eddig bármikor.
Úgy döntöttem, hogy villamosra szállok és elmegyek egy nyugati városrészbe (Merignac), ahol találtam 4-5 látnivalót a wikipedian. Sajnos esett az eső, ráadásul ünnepnap volt (Armistice, I VH-s felszabadítási megemlékezés), így mindent zárva találtam. A kastély megtekintéséért (rácson keresztül) 1 órát vártam és utaztam, ugyanis csak ekkor esett le, hogy aznap esélyem sincs bármilyen épület belső megtekintésére, amikor megláttam a zárt kerítést. Persze az egész kirándulás úgy alalkult ki, hogy hosszú hétvégét lehetett csinálni a csütörtöki szünnap miatt.
A másik látnivaló a helyi templom volt, ami a frissen cserélt útburkolat miatt - egy itteni ismerősöm szerint úgy néz ki, mintha egy régi templomot beemeltek volna egy modern (és szürke) város közepére. Végül is ezen kívül semmit nem láttam itt, ellenben jól elment vele 3 óra.

(folyt. köv.)

Taxi

ennek folytatása

TAXI, TAXIIII!

Na ezt hiába ordibálja az ember, mert nem állnak meg. Magyarországi tapasztalataim alapján, elvileg a taxi lámpája nem ég, ha foglalt és világít, ha szabad. Nos az itteni taxikon van egy kis lámpa, ami akkor is világít, ha nem fogadóképes. Gondolom azért, hogy lássuk, hogy ez az autó egy taxi... bár nem értem minek kell azt nekem tudnom, ha úgysem ülhetek bele.

Mire az ember megszokja, hogy a halványan világító taxiknak ne integessen, addigra eltelik 1-2 perc. Aztán jön a következő felismerés, hogy: nem jó helyen áll, mert ott nincs taxis poszt, így ha jön egy üres taxi, akkor sem áll meg. Már csak büntetésből sem: hülye külföldi tanuld meg a szabályokat!

Ekkor az ember már 3-5 perce várakozik. Közben persze felméri, hogy csak minden 10. taxi szabad. Hát felkerekedik, hogy találjon egy posztot. Átvág egy utcán, majd körbemegy a körforgalom gyalogátkelőhelyein, míg végül talál egy helyet, ahol ott áll 4 taxi. Ellenben ezek nem mozdulnak, mert csak estére parkoltak le. Sofőr a közelben sincs. Hopp, a járdán egy parkolóautomatához hasonló fallikus szimbólum meredezik, amin - egy jószándékú ember jóvoltából - egy telefonszám leledzik. Hát uccu felhívom felkészülve, hogy franciául kell beszélni. Kicsöng. Jajj, hol is vagyunk - kérdem a többieket. Port Royal. OK. 3. kicsöngés... 4., 5... közben észreveszem, hogy a fallosz teteje erős fénnyel villog. Persze a többiek, akik cseverésznek és próbálják megbeszélni, hogy mit is kellene tenni ilyen kilátástalan esetben, észre sem veszik. Felhívom a figyelmüket rá, meglepődnek. 7., 8., 9... leteszem. Már csak a próba kedvéért is és valóban, beigazolódik az elméletem: a villogás abbamarad. Hát ez jó!

Akkor most addig kell telefonáljak (úgysem veszik fel), míg egy szabad taxi erre jár és észreveszi a villogást? Az kb, 4 perc. Addig lemerül a telefon aksija. Nyilvánvaló, hogy ez nem megoldás. Nocsak! Kb. 50 m-re tőlünk megáll egy taxi és kiszállnak belőle. Mondom a többieknek, hogy azt kellene elkapni. Odaszaladnak. Még elérik, de nem szállhatnak be, mert ahova menni akarnak az messze városon kívül van (25 km) és a taxis nem vállalja. Jobban megéri neki városon belül furikáznia. Ugyanannyi idő alatt több utas, ráadásul a visszafele útja nem üres.
Nos a szomszédos szálloda autófelelős fiúja megszánja a csajokat és segítségét ajánlja fel. Végső soron 4 perc alatt talál egy taxit (3.), ami elviszi a őket. Elgondolkozom, hogy kellene adni neki borravalót, vagy sem. A mellettem álló srácok is tanakodnak egy picit, látom rajtuk. Aztán közösen elindulunk a metró felé, hogy még elérjük az utolsót, mert még egy ilyen mizériát nem akarunk átélni.

---

Persze egy héttel később nagyjából ugyanez ismétlődik meg. Itt is hiába kérdezzük az embereket, mindenki azt mondja, hogy várni kell. Taxit hívni nem lehet. Hát ez így nem igaz, csak nehéz, mert senki sem jegyzi meg egy társaság telefonszámát se. És akkor kezdődik elölről. Próbálkozás, majd helyváltoztatás, amikor ismét felismerjük, hogy a taxik mind 50 m-re állnak meg csoportunktól. Ott kb. 10 ember várakozik. Mi 5-en vagyunk ismét, ami itt nem megfelelő, mert már 4 ember szállításához külön engedélyre van szüksége a taxisnak, másrészt elölre nem szívesen ültetnek senkit, harmadrészt a 4. ember miatt mindig 3-5 eurónyi plusz díjat kell fizetni. Szerencsére mi fiúk meg tudjuk oldani a hazajutást másképp. Olcsóbb és lassabb: éjszaki buszjárattal.
Már csak 6-an vannak előttünk, amikor bevánszorog elénk 3 ember a sorba. Én szólnék, de látom a többieken, hogy konfrontáció kerülők. Eredmény: arrébb megyünk. Hihetetlen tunyaság és mulyaság - gondolom, de gyakorolva az önuralmat és a szocializációt nem szólok, csak sodródom velük. Odáig fajul a kiábrándultságuk, hogy leülnek egy étterem teraszára. Gondolják, ha rendelnek egy sört, akkor a végén megkérhetik a pincért, hogy hívjon egy taxit. Közben én elmegyek körüljárni a körforgalmat, felmérni a terepet. Az egyik lány jön velem. Megmondom neki, hogy váljunk szét, mert úgy több ki- és befutó utat tudunk lefedni, így nagyobb eséllyel fogunk taxit. Kb 2 perc múlva megunjuk. 15-ből 1 taxi üres, de az is a posztra megy, ahol 5-10 ember áll. Vissza már nem mehetünk, mert úgysem hiszik el, hogy mi már ott álltunk az előbb.

A többiek isszák a sört. Na mi van? A pincér nem hív taxit - jön a válasz. Hihi. Sejtettem. Leülünk. Kijön a pincér és kérdezi, hogy kérnek-e az újonnan jöttek valamit? Taxit. Felelem. Megrándul az arca, majd elmegy. A többiek mosolyognak egy kicsit.

Várunk. Isznak. Ülünk és beszélgetünk. Közben tekergetem a fejem, hogy hátha jön egy taxi. Kb. 10 perc múlva elindul egy taxis éjszakai útjára, épp az étterem mellől. Felugrok, eléállok (még nem ment gyorsan). Megkérdem, hogy a messzi fuvart vállalja-e? Elgondolkozik. A GPS-re nézve elvállalja. OK. Akkor ma is szereztünk egy taxit a csajoknak. Hurrá!
Most már érdeklődni fogok, hogy van-e központi száma taxis vállalatnak.

Két busszal jutunk haza és kb. 1 óra alatt, de 9:30-kor kelni kell, hogy 11-ig bevásároljak és elmenjünk közösen piknikezni. Jó hétvége. Szuper hangulat.

Régen

Az elmúlt két hét netmentes volt.
Többek között a már megírt rendszer-újratelepítés miatt (ami úgy tűnik jól sikerült), másrészt meg a családi látogatás miatt.
Voltam otthon 2 napot (2 hete). Nem, nem volt időm senkivel se beszélni, ráadásul Párizsban felejtettem a régi telefonomat, aminek egyébként is csak a telefonlistáját használhattam volna, hiszen letiltattam még januárban. Mindenesetre így lista nélkül senkit sem tudtam volna hívni.

Esküvőn voltam, egy gimis osztálytársamén. Nagyon jól éreztem magam, azért is, mert 5-en voltunk az osztályból. Jó csapat! Köszi Zsuzsi és Roli! Sok boldogságot kívánok!

Pénteken délután érkeztem, szombat reggel cipőt vásároltam, délutántól esküvő hajnali 4-ig. Vasárnap reggel 10-kor indultunk szüleimmel és bátyámmal Párizsba, autóval. Este természetesen megálltunk Németországban, Hockenheimben. Csak amikor megérkeztünk, akkor esett le, hogy itt szoktak F1 futamokat rendezni. Másnap és a következő 3 napban is mindig korán keltünk és indultunk. Párizsba hétfő délután 5 körül érkeztünk úgy, hogy a GPS-szel rendelkezve is erősen küzdeni kellett a körgyűrűn.
Gyors bevásárlás, vacsi, majd Notre Dame nézés kutyafuttában. Aznap ez volt a 3. katedrális, mert Reims-ben is megálltunk, ahol - szintén eltévedve - a fő (reims-i) katedrális helyett a St. Rémi katedrálisba tévedtünk be először. Utólag nem bántuk meg, mert - bár tudtuk, hogy nem ezt keressük - egyrészt amíg bolyongtunk elállt a zivatar, másrészt nagyon szép belülről. Szebb, mint a II világháborúban szétlőtt, szétlopott Reims-i! Persze azóta ezt is felújították és többek között az egyik ablak ólom üvegét Chagall tervezte (70-es évek), de nem ő kivitelezte.

Amikor végeztünk, akkor ismét az autóban vészeltük át a következő 10 perces zuhét, majd megnéztük a fő katedrálist is. Nagy. De méginkább nagy eszmei értéke, miszerint 1000 éven keresztül (kb 600-tól 1625-ig) ott koronázták a francia királyokat.

Na ezek után már semmi különlegessége nem volt a párizsi Notre Dame katedrálisnak, főleg nem kívülről... ugyanis be már nem mehettünk. Persze csak viccelek, mert szerintem lenyűgöző. Még megmutattam az Ile de la Cité (sziget) néhány látványosságát, majd elvonultunk aludni.
Másnap indulunk tovább Bretagne-ba, ahol Brest-ben szálltunk meg. Persze odafele pont útbaesett Chartres és hát 3 a magyar igazság, de mindig kell ráadás. Én már voltam itt és nagyon tetszett az Eure sok ága közötti házak és a meredek dombtetőn lévő katedrális. Persze hozzátesz az élményhez az is, hogy három kedves gráciával voltam ott, 10 éve. ég aznap este elmentünk az ország legnyugatibb pontjára (Pointe du Raz), a Zóceánba hanyatló napot megnézni.

Harmadnap is Atlanti óceánnal indítottunk (Pointe du Raz és Pointe du Van), ahol a parkolótól kb. 2 km-t kellett gyalogolni a legnyugatibb kiszögelléséig a félszigetnek. Mindkét nap kb 15-18 fok volt, borult éggel, így ugyan meleg nem volt, de szépet fotózni se lehetett. Mondjuk szél és eső nem volt, ennek örülhettünk, főleg mivel az előtte lévő és az utána következő napokon is esett.

Visszafele (Párizs) jövet beugrottunk Vannes-ba, miután már harmadszor bosszantott fel a GPS. Nekem ez volt az első találkozásom ilyen ketyerével, így eltartott egy darabig, míg a számunkra kedvezőtlen beállításokat megtaláltam és átállítottam. Vannes-ban már nem maradhattunk sokáig, mert időben akartunk Párizsba érni. Sajnos apály volt, ami kicsit lehangolja a tájat az iszapos meder látványa.

Végül is sikerült időben a fővárosba érni, mert kis sebességhatár-átlépéssel (135 km/h) kb. 1 órát lefaragtunk a tervezett időből, így 10 után nem sokkal megérkeztünk. Szüleim mentek a saját szállásukra és másnap én dolgozóba, ők pedig a városba mentek magukban.

Versaille, majd másnap Louvre, harmadnap Eiffel torony, persze közben látták a Champs Elysée-t és a Sacrée Couer-t is. Én csak szombatra csatlakoztam hozzájuk, de ez egyben az utolsó nap is volt nekik, mert másnap még hosszabb úttal Svájcban szálltak meg. Pünkösd hétfőre hazaértek és már kaptam is emailt anyutól, hogy egyben vannak és örülnek a túrának (a fáradtság ellenére jól érezték magukat).

Én is szórakoztam, hiszen ez volt az első alkalom, hogy Bretagneban voltam. Most már kb-re tudom, hogy mit várhatok. Hasonlít Skóciához, de természetesen sokban el is tér tőle. Legközelebb remélem napsütéses idő lesz és akkor még úszni is úszhatok.

Ezső után kő pönyeg!

No comment!
Mégis: a kilátás a szállásom ablakából, eső után.
(Kedves Merle-t olvasó ismerősöm, íme egy bizonyíték.)

Ünnep hegyek

Ünnep hegyekben volt részem, mint azt már írtam és íme a bizonyíték:
Versailles, 13 Juillet 2009, 21:15 (még a tüzijáték előtt)
Paris, 14 Juillet 2009, 23:00 körül