A következő címkéjű bejegyzések mutatása: bor. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: bor. Összes bejegyzés megjelenítése

2010-11-22

Bordó (2)


Bordeaux a Pont de pierre-ről, azaz a kőhídrólVisszajutottam Bordeaux (B) belvárosába és gondoltam hazagyalogolva még megtekinthetek néhány dolgot, megjegyezhetek néhány látnivalót, amiért érdemes lesz visszajönni másnap, vagy este. A legnagyobb gondot az okozta, hogy ugyan nagyjából sejtettem hol vagyok, de pontosan nem tudtam, így nagyjából égtájak alapján tájékozódtam.. már amennyire egy borult esős napon magas házak között ezt ki lehet találni. Mindenesetre a Garonne (folyó) jó irányadó volt. Sajnos szépnek nem mondhatnám a folyót, mert a sok esőzés miatt a megáradt kisebb folyók sárgás iszapos-agyagos vize elcsúfította. A kőhídja (Pont de pierre) azonban szép, még ha nem is extravagáns, mint mondjuk a párizsi III Alexandre híd. Ezen a hídon kívül még kettő van az egész városban (250 ezer lakos, agglomerációval 1 millió), de nincs is többre nagyon szükség, mert a folyó túloldalán elsősorban iparterület van.
Ahol a Dordogne és a Garonne egymást ölelve Gironde-dá olvad, hogy a tengerbe vesszenek együtt, mindahányan. Elgondolkozva Bordeaux (történelmi, kulturális, gazdasági) jelentőségén arra a megállapodásra jutottam, hogy - figyelembe véve a franciák lokálpatriotizmusát - teljesen érthető, hogy nem akarnak több hidat, hiszen minek menjenek a folyó túloldalán lévő barbárok közé? Gondoljátok túlzok. Hát nem. Nagyon megörültem emberismeretem eme kitűnő gondolatmenetének, amikor megtudtam, hogy a Garonne és Dordogne közét Entre deux Mersnek, azaz Két tenger közének hívják, míg a keletre eső oldalt Tengeren túlnak nevezik. A másnapi vendéglátóim francia fele is megerősítette vélekedésem - kérés nélkül - amikor viccelődve kijelentette, hogy hát az már külföld.

Egyébként Aquitaine (Aquitánia) az ország legnagyobb régiója (úgy, mint nálunk a Nyugat-Dunántúli régió), a departement az Gironde, ami mondjuk a megyéinknek felel(ne) meg.

Vissza a városGironde departement térképehoz. Sétáltam. Pontosabban bolyongtam fel-alá. Kerestem egy utcát, amin el tudtam volna jutni a koliig. Mint az szombat este 7 órakor (visszaindulásom előtt 1 órával) kiderült, hogy egy bizonyos ponton csak a piac választott el a keresett utcától, ami viszont zárva volt, emaitt nem tudtam átjutni, így egy óriásit kellett kerüljek. Persze akkor még nem tudtam, hoyg ilyen közel voltam a célhoz.
Sebaj, 1 óra alatt, kb. 6-ra odaértem a koliba. Kivettem és kifizettem a szobát, elfoglaltam a felső ágyat, mert az alsót már lefoglalta egy koreai származású francia építész srác a szomszédos Dax-ból. Nagyon kedves srác, ki is mentünk mindjárt az esőben egy esti sétára. Félúton ismét zuhogott, így 11-re vissza is jöttünk, de közben láthattam a teljesen kihalt sétálóutcát (rue Sainte Catherine). Igyekeztem időben lefeküdni, mert fáradt voltam és másnap 7:40-kor indult a vonatom Langonba, ahol magyar ismerősöm Anikó és férje várt rám. 7-kor csörgött az óra, de visszaaludtam és így 7:17-kor ébredtem. Hát 8 perc múlva már az utcán voltam, úgy hogy közben nylon zacsiból "titokzoknit" csináltam a cipőbe, hogy ne ázzon át a zoknim. 30 percig volt hasznos. :)
A vonatot elértem, de lévén az első alkalom, hogy nem TGV jegyet, hanem sima vonatjegyet kaptam, fogalmam sem volt, hogyan kell érvényesíteni. 5 percem volt az indulásig, de közben még megkérdeztem a kasszánál, hogy legalább a jegyem jó távolságra szól-e. Az automatánál próbáltam érvényesíteni keresztbe, hosszába, fonákról, színéről... sehogy sem sikerült. Beszélni akartam a kalauzzal - mert előírás, hogy szólni kell - de 1 perc felszállási idővel nem volt kedvem végigrohanni a vonat elején álló kalauzig. Felszálltam és ez volt az egyetlen alkalom a 6 vonatozás közül, amikor az ellenőr jött és tette a dolgát. Egyből szóltam, hogy
- Jó napot, elnézést! Nem sikerült lyukasztani.
Elkezdett magyarázni, hogy
- A jegy nem érvényesítése 10 eurós büntetést von maga után.
- 4-szer próbáltam érvényesíteni.
- Szólni kell nekem, a kalauznak.
- Most szóltam, nem? Azzal kezdtem.
- Legközelebb a jegykezelő automata bal oldalánál finoman tolja be a jegyet. - mondta megenyhülve. Pedig még hátra volt a legfőbb ütőkártyám: most használtam életemben először nem szokásos méretű jegyet. Fogalmam sem volt hogy ennyire bonyolult és hogy eltér a hagyományos jegy érvényesítésétől.
- Hát én középen próbáltam, azért nem sikerült valószínűleg - mondtam.
- Legközelebb baloldalt finoman próbálkozzon. - ismételte meg. Nem mertem feltenni a kérdést, hogy a bal oldal miért "logikusabb" a középnél, de már nem volt értelme, hiszen nem akartam bosszantani, mert a végén még megbüntet. :)

Az aznapi túrám a Bordeaux-Langon (dél-kelet) - St Émilion (éLink a térképhezszak-kelet) háromszögben történt. [Kattints a képre a Google térkép(em) eléréséhez, ha még nézelődni akarsz a környéken.]

Reggel 9:30-kor már Langonban voltam és Anikóék már vártak rám. Elmentünk a helyi nagypiacra, ahol egészséges kinézetű zöldségek, gyümölcsök és húsok, csigák, kagylók tekintettek várakozva a vásárlókra. Én csak juhsajtot (brebis, a Pyreneusokból) vásároltam, meg elgondolkoztam az osztrigán, de végül is nem ettem, pedig állítólag épp szezonja volt. Egy osztriga 1-2 euróba került. Drága ezért a nyúlós valamiért.
Ezután, még szemerkélő esőben elindultunk Saint Émilionba, a bordói levek egyik fő előállítási helyszínéhez.A St Émilion templom
A St Émilion templom Turisztikai látványosságnak is nagyon szép a kis (gallo-római korban alapított) ókori falu (~2000 lakosú). Van egy monolit temploma a falu közepén, azaz az egészet egy szikladarabból faragták ki. Kb. 130 m magas a talapzattal együtt. Anikóval beiratkoztunk egy városnéző túrára, ahol is a település alatti látványosságokat mutatták meg: altemplom, Szent Emilion rejtek- és lakhelye és néhány a középkorban épült Benedek rendi kolostorhoz tartozó pincét.
Az altemplom gigantikus méretű belmagassággal rendelkezik (kb. 40 m) és mindez még a templom alsó része csak. A falak nem díszítettek, mert innen elsősorban csak elvitték a kifaragott anyagot, más helyre építkezéshez, vagy épp szobrászathoz(?).
A St Émilion templom
Ritka módon az építészeket a kifaragott anyaggal fizettékA St Émilion templom ki. Sajnos az évszázadok során repedések jelentek meg a templomban, ezért a 6 darab 3*5 méter alapterületű oszlopot fémpántokkal megerősítették. Ez egy kicsit elrondította a templomot. Összességében az altemplom eléggé jól védhető menhelyként is szolgálhatott háborús időkben.

Sztori: Szent Emilion eredete meghatározhatatlan, de nagy valószínűségek szerint nem "ófrancia" azaz nem gall. Nincs sírja, sőt síremléke sincs. Ereklyéjük sincs tőle, még egy jobb kislábujj sem maradt meg. Ellenben történetek vannak, de az idegenvezető számomra meglepő módon kijelentette, hogy nem tudni, hogy ez mind vele estek-e meg, vagy csak az esztendők során a kedvelt regék, mende-mondák az ő alakjához is társultak.
A két legfőbb dolog, ami a szentté avatásában is jelentős szerepet játszott:
A korában sok hozzá hasonló "szerzeteshez" hasonlóan szegény körülmények között élt és innen onnan elcsípett egy-egy kenyérbürkét. Egyszer aztán rá a akarták bizonyítani a lopás tényét, de felszólításra széttárt kabátja alól csak tüzifa potyogott ki. A tüzifa gyűjtése akkor azonban nem volt vétség. Tehát a lopott kenyér fává változott, hogy megmeneküljön a büntetésvégrehajtás elől.
Másrészt, későbbi kolostorbeli élete során sok terméketlen asszony látogatott el hozzá és segítette őket áldott állapotba kerülni.
Hát vannak dolgok, amiket így is, meg úgy is lehet nézni. :)

Fred mesélteEgy émilion-i ház, hogy van egy dokumentumfilm, ami Olaszországban játszódik, de valójában itt történt meg. A filmet én is láttam és az egyik kulcsjelenet az az, hogy a németek a kivonulás előtt minden hordót igyekeztek elvinni, amit meg már nem sikerült felpakolni azt meg megrongálták és kifolyatták a bort. Csakhogy a franciák még a megjelenésük előtt a legjobb minőségű boraikat mélyen elrejtették és befalazták a kazamaták, illetve a pincerendszer mélyére. Maradt miből újraindítani a gazdaságot.
Borkostolóra is volt lehetőség, de az annyira nem érdekelt, mert tudtam, hogy venni fogok bort és azzal térek vissza PáriAz egyik pincészet bejáratazsba. Párizsi középáron sikerült megebédelnük, de az étel minősége messze felülmúlta a hasonló árú párizsi étkeket. Tengeri halleves, amibe majonézt, reszelt sajtot és croutont (kenyérpirítóst) kellett belekeverni. Másodikra confit de canard (kacsasültet) ettem, nagyon ízletes öntettel és körettel. A desszert az baszk torta volt, ami mandulakrémes torta, egy kis vaníliasodóval.
Király torony
Ezután felmentünk a Tour du Roy (Király torony) csúcsára, majd amikor megláttuk a hozzánk képest 1 óra késében lévő túristacsoportot a torony felé áramlani, mondtam a többieknek, hogy menjünk le a szűk csigalépcsőn mielőbb, mert itt 30 embert kerülgetni elég macerás. Így összesen csak 2 embert kellett kikerülni, de ők a lépcsőfokok külső részén álltak, míg mi lefele menetben, félsötétben a kb. 5-8 cm széles lépcsőfokon kellett egyensúlyozzunk, én egy kamerástáskával az oldalamon.

St Émilion utcáiMire kikerültem a két szembejövő csajszit, addigra erős izomláz alakult ki mindkét lábamban. Ez szerencsére elmúlt úgy 10 perc St Émilion utcáialatt, ezzel is mutatva, hogy inkább az egyensúlyozás okozta, mint a fel-le lépcsőzés. Innen átmentünk a falu szélén lévő "borkombinát" eladótermébe, ahol olcsóbban tudtunk hozzájutni a borokhoz, mint bent a városban. 2 db St emilioni borral tértem vissza B-ba.

(folyt. köv.)

2010-03-25

Hírek, március 2

Nagylevegő! Benntart! és nekiállolvasni! :)

Király(i) vicc.
Vicces Fülöp herceg
Nekem tetszik az öreg humora. Még úgy is, hogy egy kemény poént mondott a magyarok elhízottságával kapcsolatban (is). A gond, hogy teljesen igaza van. Meg kellene reformálni nemcsak az egészségügyet, de az egészség filozófiánkat és legfőképp a "zsírosan jó az étel" gondolkozást. Régen, amíg az emberek kétkezi munkát végeztek, addig szükség volt az erőre/energiára, de most már mindenki a számítógépe mögött hízik, ugyanazt fogyasztva, mint nagyszülei... Ma hallottam, hogy az országunk jelentősen el van maradva az aktív sportolók százalékos arányában a többi európai országhoz képest... Van min változtatni! Növekedne az átlagéletkor is, az tuti!

De visszatérve. Az öreg humora csípős, és kissé arrogáns, de szerintem ezzel méri le, hogy kinek van kellő sütnivalója. Ugye herceg, tehát visszaszólni nem lehet... de mondjuk ha egyszer emberére akadna, akkor szerintem jól elszórakoznának... mert az öreg csak egy kis mókára vágyik, hiszen épp nem udvari etikához illő viccei miatt felesége szerintem amennyire lehet "bezárva" tartja. Még jó, hogy az öreg megfeledkezik a protokollról, hisz végre embereket láthat maga körül. :)

Nem akar valaki parlamenti képviselő lenni? Most a korábbi megtámadhatatlan extra szolgáltatások mellé még 300 ezer Ft értékű laptopot is kap. Hogy a népnek joga ne legyen szólni: magyar gyártmányú laptop az Albacomptól, hogy fejlődjön a magyar gazdaság!
Hogyan? Honnan? Miből? MINEK??? A tisztelt p. képviselőnek nem fussa a fizetésiből egy saját laptopra? Ha eddig nem volt, akkor nem tud mondjuk 2 hónapig kuporgatni, hogy vegyen egyet? A munkatempóját úgysem ez határoza meg, nemde? és: MIÉRT 400 db, ha jelenleg csak 386 képviselő van? Kinek az unokájának kell egy új játékgép?

Extra minőségű bor.
Extra glicerin. Hát ha már nem a kézkrémmel visszük be külsőleg, akkor legalább a borral belsőleg. Szerencsére ártalmatlan. Ellenben a bor nemesebbnek tűnik miatta.
Kérdés, hogy hogyan vetemedhet ilyesmire egy magát valamire is tartó szőlősgazda, illetve bortermelő. Ugye a cukrozás az ismert trükk, főleg fanyar vidékein az országnak, de már az aromák hozzákeverésében is egyre inkább megbizonyosodom.
Azt viszont sehogy sem értem, hogy miért nem lehet a különböző díjak kiosztása előtt, vagy rövid időn belül elvégezni olyan méréseket, amikkel a csalás beigazolódhatna. Miért kell valakit kitüntetni, hogy aztán évekkel később megalázzuk? Nagyobb érvágás ez, mint ha eredetileg ki se tüntetnék. Okolom a díjazó bizottságot is!

Indexes címadás
"A házassággal felszaladnak a kilók"
Hova szaladnak? Könyörgöm! Miért nem lehet magyarul beszélni/írni?
Másrészt ez egy görög tanulmány eredménye. Hát én nem lennék büszke erre a szocioantropológiai termékre, mely kimutatja a nyilvánvalót. A tény amit közölnek igaz. Ha valaki biztonságban érzi magát, akkor már nem figyel oda annyira küllemére, azaz a versenyképességére.
Szerintem azonban érvényes a házasság előttre is. Én onnan szoktam tudni lemérni, hogy valaki úgy érzi, hogy megtalálta élete párját, hogy kb. 1 év alatt kicsit "megerősödik". Akár fiú, akár lány.
Kár érte, mert sportolni lehet feleség/férj és gyerek mellett is. Heti egy óra sport rohanó társadalmunk rendszerébe is belefér. Többet használ, mint ugyanannyi semmittevés. (Most nem találom a: "Keveset sportolnak a magyarok" cikket.)
És akkor kiderül, hogy az ember ha rosszul alszik is hízik. Kivéve én! :D

Mikrochipes kutyák
- Te! Neked milyen csiped van?
- Ó, én a legújabb 2 magos csippet rakattam be.
- Mennyi adat fér bele?
- 2 Mb! és USB csatlakozó is van hozzá!
- Ne már! És a kábelt hova teszik?
- Bőr alatt vezetik a farokba, hogy minél kevésbé legyen útban.
- Bluetooth van hozzá? Mert az enyémhez van. Ha lakcímet kell változtatni, akkor a telefonomról is megtehetem.
- Van.
- Na jó, akkor a kutyáink kompatibilisek, megengedem, hogy levigyed sétáltatni. Biztos vagyok benne, hogy jól ellesznek a kutyáink együtt. De mi is a kutyusod neve?
- Csip-ke, érted? :)

... lesz ez még pedigree kérdés emberéknél is!

Robbantsunk aszteroidát! (itt)
A múltkor írtam egy cikk alapján arról, hogy Földünk közelében elzúgott egy későn felismert, de egyébként ismeretlen aszteroida. Már régóta tervezik egyes államok, hogy bizonyos Föld felé tartó és valós veszélyt jelentő aszteroidák ellen alkalmas űrvédelmi eszközzel rendelkezzünk. Néhány film is készült erről az amerikaiak (USA) "MI mentjük meg a világot a végveszélytől" agygörcs-sorozatában.
Azonban van ennek tudományosan megalapozott realitása. Ez a cikk csak az elméleti számításokról szól ugyan, hogy mi az esélye annak, hogy egy atombombával szétrobbantott aszteroida darabjai újra összeállnak. A cikket nem érdemes elolvasni, a lényeget ideírtam.


Különc
Miért is olyan különc ez a teljesen fekete pingvin? Hiszen a pingvinek (a cikkben szereplő egyed rokonai) testük nagy részén feketék. Hát szegénynek több jutott a melaninból, vagy egyéb madártollfeketítőből. Valakinek többre futja, vagy épp ellenkezőleg, nem futja fehérre, vagy sárgára. A cikk nem ír a csoport e speciális egyeddel szembeni diszkriminációs viselkedéséről, de kiváncsi lennék, hogyan viseltetnek iránta. Arra is, hogy hogyan magyarázzák azt, hogy ugye az anyja (pontosabban az apja) nem lökte el magától, és felnevelte. Tehát pingvinéknél ez a ritkaság nem okozhat akkora diszkriminációt, mint nálunk.

Hermafrodia szárnyasok.
Na nem úgy herma mint mi emberek, hanem hosszában kétféle. Itt a kloáka és a nemi szervek elrendezése érdekelne és az, hogy ez a tyúk-kakas, akkor mindjárt megtermékenyített tojásokat tojik? Gondolom, hogy nem.
Kisfiam csirkecombot kérsz, vagy kakashere pörköltet? Melyik felétkészítsem el a tyukasnak?
Vajon ha a tyúkesze magokat csipegetne de kakasagya inkább a búboláson jár, akkor végülis mit csinál? Fenékre tottyan a szemétkupacon és azt kukorékolja, hogy: kotkodács?

Pangrammák - játék a betűkkel
"Úszójárműkürt-vészöblítő" és "Zártkörű nőújító ülés" és hasonszőrű eszetlenségek. Hasznos! :)

Ólomcici.
Rendőrlányoknak kevlármell, -ény nélkül!
Nyilvánvalóan egy kislőerejű pisztollyal lőtték meg az áldozatot, mert nem tudok elképzelni olyan nagy szilikon betétet, aminek zselés anyaga egy picit is lassítaná a légpuska tölténynél erősebb lövedékeket. Szerencséje volt a nőnek! Inkább ne kövessétek a példáját!

Magyar népmese.
Én ehhez nem írok semmit, de ajánlom MINDENKINEK! Egy ártalmatlan füllentő, akár szórakoztató is lehet.

Tündérmese, rege, vagy valóság?
Lassan eljutunk oda, hogy a mesék varázslatai tudományosan igazolódnak. Sárkányok (dínók), varázsköpeny (optikai láthatatlanság), repülés (repülő, helikopter, egyszemélyes repülő) már bizonyítható ... a hétmérföldes csizmára (teleport készülék) ellenben még várni kell. Bár kvantum-állapotot már tudunk teleportálni... pontosabban tudjuk, hogy van rá lehetőség, a folyamat létezését bebízonyították.
Égig érő paszuly? Hmmmm... transzgenetikus óriás-bab? :D

Shiva
Ha egyszer Shiva tényleg úgy gondolná, hogy ismét reinkarnálódik, addigra az orvosi társadalom már annyira felkészült lesz, hogy élesre fent szikével fogják várni, amint kibújik szülőanyja hasából...
Abban mondjuk egyetértek a doktorokkal, hogy a mostani fiú esete, meg a 4 évvel korábban műtött kislányé jogos, mert ezek nem lehettek Shiva akarata szerint.
De gondoljunk bele, mennyire nem lennénk képesek felismerni bármely (születőben lévő) csodát!

Gárdisták állták útját a hajdúhadházi romáknak.
Francba! A hír előtt két nappal - nem tudom bebizonyítani - arra gondoltam, hogy ha roma lennék, akkor érdekelne, hogy mit akarnak a Jobbikosok csinálni velünk az új parlamentbe jutásukkor. Persze én demokratikus(abb) verziót választottam volna és nem hirtelen felindulásnak tűnve, 9 baráttal csoportba verődve mennék a gyűlésre, hanem hetekkel előre szólnék a Jobbikosok képviselőjének, hogy jogaimnak megfelelően szeretnék elmenni a lakossági fórumra. Ha ellenkeznek, akor meg meghívnék egy TV társaságot, hogy biztosítsák a zavartalan bejutásunkat, illetve rögzítsék a jogaim megsértését. Így lehet a demokrácia nyújtotta jogokat a médiaóriással a hátam mögött, nem demokratikus események ellen felhasználni. Ha még TV-stől sem engednek be, akkor már elértem valamit, mert bizonyítom (a leadott riporton keresztül) számos nem roma embernek, hogy nem olyan fehér az amit fehérnek lát(tat)nak.
Tegnap volt - elsőként - az Este vendége Vona Gábor. Hát sokmindenről beszéltek és sokmindenben igaza volt a tényekkel kapcsolatban, de zavaró volt a ködös válaszsor a megoldások mikéntjére. A legfontosabb kérdés azonban nem került elő: a Jobbik zsidó- és romakérdése... TV-ben nem szabad zsidózni, de a riporter pont a negatív jövőkép elkerülése végett rákérdezhetett volna.

2010-02-28

Pörkölt

Ma pörköltet és zöldséglevest főztem egy kedves brazil ismerős párnak és egy perzsa hölgynek (hogy ez mennyire rossz, hogy már nem írhatom azt, hogy lány... mert koránál fogva már nem az). A brazil pár jövő hét végén fog hazautazni végleg, mert ugyan még van hátra az elnyert ösztöndíjukból, de inkább elvállalták az otthoni biztos felajánlást állandó (határozatlan idejű) jogviszonnyal. Én se gondolkodtam volna az ő helyükben.
Az ebéd jól sikerült és nekik is ízlett ... :)
Unicummal kezdtünk, leves, második, természetesen vörösbor is volt hozzá, majd a végére desszertnek csokis Vienettát szolgáltam fel.
Örülök.

A héten a japán hölgy is megy haza és előtte (csütörtökön) szintén lesz egy búcsúparti.