Naiva

- ha létezik ilyen szó, akkor én ismerek egy ilyen embert.

Két hete hétvégén elmentem az egyik nő ismerősömmel úszni a Montparnasse toronynál lévő uszodába. Jó idő volt, így ő rövid szoknyában jött én meg shortban. Felszálltunk a metróra és leültünk az ajtónál, ahol a szemközti ülések kb. 2 m-re vannak, nem úgy, mint a 4-es üléseknél, ahol mondjuk két hozzám hasonlóan nyurga ember térde nem fér el még akkor sem, ha mindketten teljesen az üléstámlához feszülünk.
Szóval leültünk és ő is leült párhuzamosan tett lábakkal, majd a lábára tette a táskát, úgy, hogy az kb. a térdét is takarta. Egyetlen pillanatra elgondolkodtam, hogy szóljak-e neki, de aztán letettem róla, mert kis számolgatással úgy döntöttem, hogy a táska, ha nem is tökéletesen, de azért takar. Mindezt a lány mellett ülve nehéz volt pontosan megítélni.
Ezen kívül nem akartam szégyenbe hozni, mert amolyan naiv és pirulós nő 30 éves kora ellenére.
Persze ez még semmi, ugyanis a szemben ülő - szerintem arab származású - 40 év körüli férfiak, nem tűntek vallásuk legszentebb embereinek. A táska lábra helyezése után megnyugodva elkezdtem beszélgetni (S-val) és nem figyeltem másra, csak amikor erőteljes kuncogást hallottam a szembenülőktől. Felkaptam a fejem és láttam, hogy az egyik a mobilját a lába között a föld közelében furcsa pozícióban tartotta, majd felemelte és megmutatta a másiknak. Nevettek ismét.
Na itt mérges lettem, de végiggondoltam, és nem tudtam semmit se tenni, mert francia tudásom nem elegendő ahhoz, hogy két simlis arabnak ne sikerülne maga mellé állítani az egész metró közönségét, ha számonkérném őket viselkedésük miatt. Másrészt a mobilját nem kérhetem el, mert az az ő tulajdona, így nem tudnám bizonyítani igazamat. Verekedni nem szoktam, de ezekkel szemben nem is mertem volna, mert amolyan bicskásoknak tűntek, akiknél mindig van valami.
...és végső soron nem az ő hibájuk, hogy az ismerősöm "villantott", valamint a legmegalázóbb az egész szituáció a lánynak lett volna, amikor rájött volna az igazságra. Így hagytam, hogy legyen egy "jó napjuk" és bosszankodva leszálltam a következő megállóban, oldalalmon a mit sem sejtő lánnyal.

(a képet ma találtam véletlenül, ez ihletett a megírásra)

Fél

Sosem érezte magát teljesnek.
Sőt. Azt érezte, hogy hiányzik belőle valami fontos. Tökéletlennek érezte magát, de nem tudta kitalálni, hogy mi az, ami hiányzik és emiatt tehetetlennek érezte magát, hogy tegyen ez ellen.
Általában csak éjszaka ment ki a lakásból és akkor is a sötétebb utcákat kereste, ráadásul a fal mentén osont ilyenkor is. Szinte hangtalanul és kapualjról kapualjra haladva. Kivárt, ha valaki az ő oldalán jött a járdán, olykor meg is ijedtek tőle, ahogy a sötétben kuporgott.
Így tett aznap is. Szerette a tízemeletes aljában lévő kisboltot - ahova ennivalóért járt -, mert az eladó lány sosem kérdezett semmit, csak összeszámolta az elé rakott termékek árát, elvette a pénzt és ennyi. Amikor kilépett az ajtón, mindig ugyanazzal a mohósággal ivott bele az italába, majd hazaosont, hogy elfogyassza szerény vacsoráját. Aznap azonban mielőtt kilépett volna az ajtón, az orra előtt a földre huppant a ház egyik ablakából egy ceruzaelem, ami kettétörött a betonon.
- Fél elem. Félelem! - mondta magában a szóviccet, de ez most beléhasított. Felismerte a mumusát. Félni a teljesség hiányától.
- Szép estét kívánok! - mondta sugárzó arccal a meglepett eladónak, majd határozott léptekkel elindult hazafelé a körút közepén.

Fel

Felébredt.
Sóhajtott egy nagyot és mosolygott. Újabb nap következett. Nem volt elégedetlen, de elégedett sem. Játszani szokott reggelente. Azt szokta játszani, hogy miután testileg kipihentnek érezte magát még visszaaludt, mondhatni szunyókált egy picit. Nem, nem a lustaság miatt tette, és nem is azért mert nem akart felkelni, hanem mert iyenkor álmodott legintenzívebben. De legalábbis ezekre az álmokra legalább emlékezett, amikor újra felébredt.
Színes álmok, szórakoztatóak, romantikusak, olykor erotikusak, olykor felkavaróak. Mindenképpen megtöltötte az egyszerű reggelt egy rendkívüli érzéssel és meghatározta a nap alaphangulatát. Azért szerette ezt csinálni, mert az esetek többségében pozitív kicsengésűek voltak. Ha meg nem, akkor jöhetett a második kör.
Futott és focizott, a haverokkal, de mintha számára lelassult volna az idő az egyik pillanatról a másikra. Éppen a kapu felé szöktették volna, de körülötte megfagyott a tér, csak a többiek maradtak ugyanolyan gyorsak, mint egy pillanattal előbb. A labda az orra előtt gurult el és legszívesebben megállította volna, de legalább egy jót belerúgott volna, hogy akkor legalább szálljon messzire, ha már megtartani nem tudja. Teste görcsös ívbe feszült az erőlködéstől, de egy centit nem mozdult előrébb. A többiek mintha észre se vették volna, hogy lelassult, játszottak tovább és vidáman kergették a lasztit. Lehet, hogy nem is volt jelen? A többiek nem is látták!
STOP! Ez így nem jó.
Homlokát törölte, majd ismét merült.
Széles mezőn állt egy domboldal tetején. A fű nem volt magas, épp csak bokáig ért. A dombról jól látszott a körülötte elterülő dimbes-dombos táj. A megművelt parcellák különböző színekben pompáztak, attól függően, hogy mi nőtt a tavaszi vetésekben. Gyenge szellő fújt. Emlékezetébe idézte, hogy a szellő segítségével vitorlázhatna a táj felett. Kivárt. Egy erősebb felszálló légáramlat végre megérkezett. Nekifutott. Érezte, hogy egyre könnyebben fut és egyre könnyebb lesz elrugaszkodnia. Sikerült! Siklott a táj felett körözve. Karját széttárva repült minden egyéb kiegészítő nélkül. Siklott, mint egy sólyom. Fel. Egyre feljebb!

Jó reggelt! - futott át az agyán a gondolat. Mosolygott. - Most indulhat a nap!

Zápor

...k
Kutyára...
...ik
mikor nem?
...sik
Ez nem sikk!
esik

Nyom

Hétfő
van, de nem ez a gond, és nem is az, hogy kicsit bulizgattam a hétvégén és nem aludtam sokat.
Csak az a baj, hogy magasnyomású anticiklon kavarog Gif felett és lokálisan szórványos álmosságzivatart szór ránk a tengeri szél...
Várom már, hogy itt is közepes legyen végre az UV-B sugárzás mértéke.