Herkules

- Dobjunk fel egy érmét és aztán meglátjuk, hogy legyen! - mondta az ősz öreg a fiatal Herkulesnek, aki aznap már nem akart többet tanulni az olympos-i istenekről.
Az öreg tanító már rutinos volt a lankadó figyelmű tanulók érdeklődésének felkeltésében és most is már egy rég bevált trükkel igyekezett az ifjú érdeklődését irányítani. A lényege a már sokszor sikeresen használt csalafintaságnak az volt, hogy a feldobott és forgó érme látványához kapcsolva a szerencse forgandóságán keresztül a Nap-Hold váltakozásán át bármire asszociálhatott, attól függően, hogy a tanonc éppen mi iránt bizonyult kiváncsibbnak.
Már előre mosolygott a tanító, hogy mindegy melyik felére esik az aranypénz, ő így is, úgy is okítani fog... mesterségének és hivatásának megfelelően.
- Na akkor válassz Herkules! Mi legyen ha fej lesz?
- Akkor hazamegyek, hiszen akkor az érmén a király feje látható, ami azt jelenti, hogy a király látni akar. - fondorlatoskodott Herkules, hiszen jól vágott az esze.
- Akkor, a másik oldal esetén pedig folytatjuk Hades élettörténetének tanulmányozását. - nyugtázta az öreg.
- Mehet? - kérdezte Herkules.
- Az istenek már várják a választ! - felelte az öreg.
Herkules megvárta míg az öreg biccentéssel is helyt ad a pénfeldobásra és ekkor minden bohóságát és erejét beleadva felpenderítette az érmét.
Az istenek tudják, hogy melyik oldalára esett, de csak azért, mert ők átláttak a szomszédos naprendszerbe is, ahol egy addig lakatlan bolygót sikerült a Földről származó baktériumok és gombák fajaival benépesíteni, hála a földihez hasonló légköri és talajtani viszonyoknak.
Az öreg még egy darabig nézett felfele és várta, hogy leessen az érme. Még akkor sem akarta elismerni, hogy vesztett, amikor Herkules megbökte az oldalát és mutatta, hogy ő bizony elmegy. Az öreg fél szemmel sandított csak rá, mert másik szemét még mindig az égbolton tartotta. Nem szólt semmit, csak nyugtázta, hogy lassan sötétedik és neki is haza kellene mennie. Az oktatást meg majd folytatja legközelebb...

Szerelmes számok

- Mondtam már, hogy mennyire szeretlek?
- Igen, már százszor!
- És szeretnéd még ezerszer hallani?
- Hát ha a hátralévő 40-50 évünkre gondolok, akkor inkább többször!
- Na, akkor majd mindkét füledbe súgom, hogy egyenletes legyen az elosztás.
- Tudtad, hogy minden nap legalább ötször meg kell ölelni a kedvesedet, hogy minden nap szép és kerek legyen?
- Jó tudni. Gyere ide! Kezdjük a mai napi számolást az elsővel!
- Hihetetlen, hogy még mindig millió kis bizsergő pontot érzek mikor hozzámérsz. Azt hittem minden csoda csak három napig tart, de ezek szerint vannak kivételek.
- ... és ha nem is tart végtelenségig, örüljünk neki!
- Örülök neked!
- Én is szeretlek... Egyetlenem!

Tudományos udvarlás
Szia! Milyen szép a ruhád! Mi az anyaga, selyem? Elég kicsi az optikai deniztása és nagy a testfelszínedet érő majd onnan reflektálódó fotonok ruhán keresztüli transzmissziója is. Természetesen csak tudományos alapon szeretném ezeket a mérőszámokat meghatározni. Ehhez azt szeretném, hogy a transzmisszió meghatározásához vedd le a blúzodat... Ne menj el, mert utána a testfelszíni reflexió méréséhez szükségem lesz a bőrödre ruha nélkül...

Számok nélkül
Imádta őket. Isteni szerencsének tartotta, hogy úgy hozta a sors, hogy mindennap több szűzzel érintkezhetett. Mindegyiken nyomott hagyott és azok sem tudták többé feledni, hogy találkoztak vele. Ő is és ők is tudták, hogy a találkozás egyszeri és végzetes, de nem tudták és nem is akarták elkerülni a találkozást. Pedig Ő, csak a munkáját teljesítette. Kicsit megkeményedett már a szíve az évek során, de tudta, hogy akár a következő megállóban megint találkozhat egy újabbal... egy kicsit mással, mint a többi. Az összes találkozásra jól emlékezett, mert megőrizte a memóriájában. Ez volt a feladata. Minden nap új jegyeket kezelt, hiszen jegykezelő automata volt, a hordozható fajtából.


(Mielőtt megkérdeznétek: csak úgy! Ihletből jött.)